2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum

A BME és az ELTE is tagja az EU mesterséges intelligencia pályázatát megnyerő konzorciumnak

2018. szeptember 07. - emTV.hu

Az Európai Unió mesterséges intelligenciával összefüggő kutatási és innovációs pályázatát hét pályázó közül az AI4EU konzorcium nyerte el, amelynek tagja a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem is – tájékoztatta a BMI csütörtökön az MTI-t. A támogatás keretösszege mintegy húszmillió euró.

A közleményben kiemelték: a januárjában induló projekt célja létrehozni egy olyan európai platformot, amely elősegíti az innovációt és a technológia-transzfert a kutatók és a gyakorlati felhasználás között olyan kulcsfontosságú ágazatokban, mint például a közlekedés, a feldolgozóipar vagy az egészségügy.

Cél továbbá a startup vállalkozások, a kis és középvállalatok növekedésének a katalizálása is minden elképzelhető MI felhasználási szektorban – ismertették.

Az MTI kérdésére a BME közölte, hogy a két magyar egyetem szerepe a projektben a kutatási területen erős, továbbá a BME feladatköre a fejlesztés kommunikálását is megszervezni Magyarországon.

A nyertes nyolcvan tagú konzorciumot a francia Thales Services SAS vezeti. Az ismert ipari partnerek között található a Philips, az Orange, az Allianz, az SAP, a Siemens, a Telenor és az ABB. A kutatóközpontok közül a francia CNRS, a német Fraunhofer és DFKI, az olasz CNR és az összeurópai EIT Digital is a tagok közé tartozik.

emTV.hu // MTI

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr2814226767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása