Megtalálták a világ legősíbb sörfőzdéjét

2018. szeptember 14. 08:00 - emTV

Már tizenháromezer éve létezett a sörfőzés gyakorlata a Földközi-tenger keleti medencéjében, ami ötezer évvel korábbi, mint az Észak-Kínában a sörkészítésről eredetéről talált eddig legősibb bizonyítékok. A Stanford és a Haifai Egyetem régészei az észak-izraeli várostól délre fekvő Raqefet-barlangban talált örlőedényeket elemezve jutottak erre a megállapításra.

illusztracio_sor.jpg

Tanulmányukat a Journal of Archeological Science: Reports című folyóiratban tették közzé.

A közismert régészeti lelőhely a Natúf-kultúra egyik temetkezési helye volt. Az izraeli Natúf-völgyben fedezték fel a múlt század harmincas éveiben a Kr.e. 11 000-9300 között létezett kultúra első települését. A natúfi emberek táplálkozásában a gabonafélék elsődleges szerepet játszottak, falvaikat gabonatermő vidékeken alapították, erről árulkodnak a térségben talált ősi gabonaőrlő, gabonatároló vermek, őrlőkövek maradványai. A natúfi emberek már gyűjtötték a térségben talált gabonamagvakat, tárolták is azokat.

Az amerikai, izraeli régészek három gabonaörlővermet/sziklamozsarat elemeztek és megállapították, hogy azokat búza- vagy árpasör főzésére használták, valamint élelmiszertárolásra.

"Az alkoholkészítés és az élelmiszertárolás nagy technológiai innováció volt, amely elvezetett a civilizációk fejlődéséhez a világon, és a régészet jelentős eszköz abban, hogy megtaláljuk ezek eredetét... Felfedezésünk új fényt vet az emberi társadalom mélyebb történelmére"

– idézte Li Liút, a Stanford Egyetem PhD-hallgatóját az EurekAlert tudományos hírportál.

"A natúfi maradványok a Raqefet-barlangban mindig meglepnek bennünket. Feltártunk egy natúfi temetkezési helyet mintegy harminc személy maradványaival, találtunk kőszerszámokat, állatcsontokat, és őrlőeszköket és mintegy száz sziklamozsarat és kisebb félgömbszerű csészenyomatokat. Néhány csontváz nagyon jó állapotban maradt fenn, korát könnyű volt megállapítani, és emberi DNS-t is találtunk"

– mondta Dani Nadel, a Haifai Egyetem régész professzora.

"A sörkészítés bizonyítékaival a Raqefet-barlangban talált maradványok egy nagyon élő és színes képet tárnak elénk a natúfi emberek életéről, műszaki képességeikről és újításaikról"

– tette hozzá. A feltárások öt éven át folytak. Az eredmények azt mutatják, hogy a natúfiaik legalább hét növényfajtát tároltak, vagy őröltek a mozsarakban, köztük búzát, árpát és rozsot, valamint hüvelyeseket. A növényi alapú ételeket háncsból készült edényekben tárolták, és nagy gömbölyű sziklatömbökben tárolták. A sziklamozsarakat gabonaőrlésre és ételkészítésre használták, valamint búza/árpaalapú sör készítésére, amelyeket a rituáléikon szolgálták fel tizenháromezer évvel ezelőtt.

emTV.hu // MTI // címlapképünk illusztráció

Csatlakozz az Űrszekerek közösségi flottához, kérjük támogasd csapatunkat!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr1914239263

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.