2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum

Szojuz-baleset: a bajkonuri összeszereléskor sérült meg a hordozórakéta szenzora

2018. november 03. - emTV.hu

A végső összeszereléskor, a bajkonuri kilövőállásnál sérült meg az a szenzor, amely három héttel ezelőtt a Szojuz FG hordozórakéta balesetét és az űrhajósok kényszerleszállását kiváltotta – jelentette ki Oleg Szkorobogatov, a baleset okait vizsgáló bizottság vezetője, a Központi Gépipari Tudományos Kutatóintézet (CNIImas) igazgatóhelyettese csütörtökön Koroljovban.

Egy nappal korábban Szergej Krikaljov, a Roszkoszmosz orosz állami űrvállalat emberes űrrepülési programjaiért felelős ügyvezető igazgatója szerdán Moszkvában már elmondta, hogy az első és a második fokozat szétválását jelző egyik szenzor meghibásodása okozta a bajt, de azt nem közölte, hogy maga a szerkezet miért nem lépett működésbe.

Szkorobogatov közölte, hogy a kontaktusszenzor konzoljának deformálódása – hat fokos elgörbülése – miatt nem nyílt ki a D blokk oxidáló tartályának elvezető szelepének teteje. Ennek következtében a szétváláskor az egyik oldalelem nem távolodott el eléggé a rakétától, és a második fokozat üzemanyag-tartályhoz ütközött.

A vizsgálóbizottság vezetője szerint a szenzor bizonyítottan kizárólag az adott hordozórakéta-"csomag" bajkonuri összeszerelésekor sérülhetett meg, a gyártás során való meghibásodás kizárható. A konkrét felelősség megállapítása nem tartozott a bizottság feladatai közé

Mint mondta, hasonló hiba potenciálisan még két Szojuz FG hordozórakétával fordulhatna elő: az egyik jelenleg a Guyana Űrközpontban, Kourou mellett van, a másikkal pedig november 16-án egy Progressz teherűrhajót terveznek a Nemzetközi Űrállomásra felbocsátani. A vizsgálóbizottság ajánlásokat dolgozott ki az ellenőrzés elvégzésére, amelyek magukba foglalják a "csomag" szétszerelését, a tüzetes kontrollt, valamint a fotó- és videodokumentáció elkészítését. A testület javaslatokat terjesztett elő a hasonló problémák jövőbeni kiküszöbölésére.

Október 11-én, nem sokkal a felbocsátása után kényszerleszállást hajtott végre a Nemzetközi Űrállomásra elindított Szojuz FG rakétával felbocsátott Szojuz MSZ-10 orosz űrhajó, a fedélzetén Alekszej Ovcsinyinnel és Nick Hague-gel. Az orosz és az amerikai űrhajós épségben ért földet az ejtőernyővel fékezett visszatérőkabinban. Embert szállító orosz űrhajóval legutóbb harmincöt éve történt baleset a felbocsátáskor.

emTV.hu // MTI

Ha szeretnél minket továbbra is olvasni, arra kérünk támogasd csapatunkat!

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr7914341121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása