A hűvös éghajlaton élők hajlamosabbak a fokozott alkoholfogyasztásra

2018. november 24. 12:35 - emTV

A Pittsburghi Májkutató Központ vezető munkatársaként dolgozó Ramon Bataller és kollégái százkilencvenhárom ország adatait felhasználva mutatták ki, hogy az éghajlat világszerte szerepet játszik a fokozottabb alkoholfogyasztásban és a májzsugorodás gyakoribb előfordulásában – írja a BBC hírportálja.

ill_cheers.jpg

Az alkohol fogyasztása összefüggésben áll a depresszióval, amely jóval gyakoribb kevés napsütés idején. A Hepatology című folyóirat internetes kiadásában megjelent tanulmány az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Meteorológiai Világszervezet (WMO) adatainak felhasználásával készült.

"Új bizonyítékunk van arra, hogy az időjárás, különösen a hőmérséklet és a napsütéses órák száma erősen befolyásolja, hogy mennyi alkoholt fogyasztunk"

– mondta Peter McCann, a skóciai Castle Craig addiktológiai központ munkatársa. Hozzátette: az időjárással összefüggő alkoholfogyasztás ráadásul közvetlenül befolyásolja a májbetegségek legsúlyosabb fajtája, a májzsugorodás kialakulásának esélyét, amely májelégtelenséghez és halálhoz is vezethet. A skót szakember szerint mindezek fényében a téli hónapokban szigorúbban kellene szabályozni az alkoholreklámokat.

A WHO mindenközben ismertette Edinburgh-ban az európai alkoholfogyasztási szokásokra vonatkozó legfrissebb adatokat. A mutatók szerint az alkoholfogyasztás mértéke továbbra is magas, és a felnőtt férfi lakosság csaknem felére jelentenek kockázatot az ártalmas alkoholfogyasztási szokásokkal összefüggő rövid és hosszú távú egészségi, valamint szociális problémák.

emTV.hu // MTI

donate_680x50.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr5014387696

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.