Először rendezik meg az Erőművek éjszakáját

2019. szeptember 17. 10:00 - emTV

Első alkalommal rendezik meg az Erőművek éjszakáját, a program keretében a szervezők országszerte több mint negyven helyszínen szakvezetéssel várják az érdeklődőket október 11-én. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és a csatlakozó erőművek által szervezett Erőművek éjszakáján délután kettő és este tíz óra között országszerte negyvenkét villamosenergiát termelő erőmű és távhőt előállító fűtőmű, illetve tematikus látogatóközpont nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt – olvasható a MEKH hétfői közleményében.

eromuvek_ejszakaja.jpg

A résztvevő erőművek között megtalálhatók a helyi melegvíz- és távhőszolgáltatást biztosító városi fűtőművek és hőközpontok, valamint az ország villamosenergia-ellátásáért felelős, fosszilis energiaforrásokat, biomasszát, vízenergiát, atomenergiát felhasználó nagy létesítmények is.

Az érdeklődők megtekinthetik az áram, a távfűtés és a meleg víz előállítását biztosító, sok esetben gigantikus méretű berendezések működését, emellett az energiaellátás folyamatos és biztonságos fenntartásáért dolgozó szakemberek napi munkáját is megismerhetik.

Az Erőművek éjszakáján a látogatókat szakértő idegenvezetők kísérik végig az egyes helyszíneken, akik közérthetően és élményszerűen mutatják be az erőművek és a fűtőművek működését, az energiatermelés technológiai hátterét.

A MEKH közleménye szerint a program célja, hogy az érdeklődők megismerkedjenek a villamos energia és a távhő előállításának hátterével, érdekességeivel, az alapvető műszaki folyamatokkal és berendezésekkel. Az esemény ugyanakkor találkozási pont lehet az energiatermelés mint szakma iránt érdeklődő pályakezdő szakemberek és a leendő munkáltatók között.

"A MEKH társadalmi felelősségvállalási programjának fontos célkitűzése, hogy ösztönözze a fogyasztók tudatos és takarékos energiafelhasználását. Ennek egyik oldala az, hogy tisztában legyünk azzal, hogy a mindennapok során otthonainkban, közintézményeinkben hogyan takaríthatunk meg minél több energiát"

– olvasható a MEKH közleményében. A erőmű-látogatásokra az esemény honlapján lehet regisztrálni, és van Facebook oldala is.

emTV.hu // MTI // címlapképünk: Erőművek Éjszakája Facebook

tudomany_es_fantasztikum.jpg

komment
Címkék: Tudomány Hírek

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr6015098826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.