A méhlepényig eljuthat a várandós nők által belélegzett szennyezett levegő

2019. szeptember 18. 12:40 - emTV

Egészen a magzatot védő méhlepényig eljuthat a várandós nők által belélegzett szennyezett levegő – derült ki egy új tanulmányból. Az autókból, gyárkéményekből és egyéb forrásokból származó apró részecskékkel teli szennyezett levegő minden ember egészségére veszélyt jelent, a várandós nők esetében pedig a koraszüléssel és az alacsony születési súllyal is összefüggésben áll.

Ennek okát egyelőre nem tudják biztosan a kutatók, de az egyik elmélet szerint a részecskék leülepednek a kismamák tüdejében, és potenciálisan ártalmas gyulladást eredményeznek.

Belga szakemberek most egy másik lehetséges magyarázatot ismertettek a Nature Communications című folyóiratban. Egy újfajta szkennelési technikát alkalmazva vizsgálták meg újdonsült édesanyák placentáját, amelyeken egyfajta részecskeszennyeződést, koromszerű lerakódást figyeltek meg.

A Hasselti Egyetem kutatói szerint a részecskék a méhlepénymagzathoz legközelebbi részén halmozódtak fel, közel a köldökzsinórhoz. A minták tíz-tíz olyan édesanyától származtak, akik erősen szennyezett, illetve kevésbé szennyezett területen éltek. Minél magasabb levegőszennyezettségnek volt kitéve az édesanya a terhesség ideje alatt, annál nagyobb mennyiségű részecskét számoltak össze a kutatók a placentán.

A Pittsburghi Egyetemen szakértője, Yoel Sadovsky ugyan nem vett részt a vizsgálatban, de annak eredményeit kommentálva elmondta, hogy azok nem bizonyítják, hogy a korom áthatolt a placentán és elérte a magzatot, vagy hogy a lerakódásnak bármilyen negatív hatása lenne.

A szakértő szerint ugyanakkor már önmagában az fontos felfedezés, hogy a lerakódás jelen van a placentán. Hozzátette: "a következő kérdés az, hogy mekkora mennyiség kell ezekből a szénrészecskékből ahhoz, hogy kárt okozzanak".

Állatokon végzett korábbi vizsgálatok során a kutatók már felismerték, hogy a részecskék képesek eljutni a placentához, ám a mostani tanulmány volt az első, amely emberi méhlepénynél is kimutatta a jelenséget.

emTV.hu // MTI

tudomany_es_fantasztikum.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr3615119498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.