2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum

Nincs beprogramozva az öregedésre a több mint ezer évig is elélő páfrányfenyő

2020. január 15. - emTV.hu

Egyszerűen nincs beprogramozva az öregedésre és egész életében a betegségek, valamint az aszály okozta betegségek leküzdését segítő kemikáliákat termel a páfrányfenyő – állapították meg amerikai és kínai kutatók, megfejtve a fafaj hosszú életének titkát.

ginkgo-3750269_1280.jpg

A Kínában őshonos páfrányfenyő, tudományos nevén Ginkgo biloba ma már világszerte megtalálható a parkokban és kertekben, ám vadon élő populációit a kihalás fenyegeti a fakitermelés miatt – olvasható a BBC hírportálján. Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) publikált tanulmány készítői tizenöt és hatvanhét éves kor közötti ginkókat tanulmányoztak, megvizsgálva fagyűrűiket és elemezve sejtjeiket, kérgüket, leveleiket és magjaikat.

A szakemberek megállapították, hogy mind a fiatal, mind az idős példányok védelmező kemikáliákat, köztük antioxidánsokat, növényi hormonokat termelnek a kórokozók vagy aszályok okozta betegségek leküzdésére. A genetikai vizsgálatok eredményei pedig azt mutatták, hogy az öregedéssel összefüggő gének nem kapcsolódnak be automatikusan egy adott "életkorban", mint más növényeknél, például a fűféléknél és egynyári növényeknél.

"A titok a nagyon egészséges védekezőrendszer fenntartásában rejlik és hogy a fajnak egyszerűen nincs egy előre meghatározott öregedési programja"

– magyarázta Richard Dixon, az Észak-texasi Egyetem munkatársa. Hozzátette:

"Ahogy a ginkók öregszenek, a jelek szerint nem gyengül azon képességük, hogy védekezzenek."

Mindez azt jelenti, hogy bár egy több száz éves páfrányfenyő kívülről viharvertnek tűnhet a fagyások és villámcsapások miatt, az egészséges fejlődéshez szükséges folyamatai még mindig remekül működnek "odabent".
Dixon szerint hasonló lehet a helyzet a többi hosszú életű fa, köztük az óriás mamutfenyő esetében is, amely "tele van antimikrobiális kemikáliákkal".

A brit Királyi Kertészeti Társaság (RHS) munkatársa, Mark Gush, a tanulmányhoz kapcsolódóan megjegyezte, hogy a világ legöregebb élő fája egy több mint négyezer-nyolcszáz éves simatűjű szálkásfenyő (Pinus longaeva).

"A folyamatos tápanyag-, fény- és vízellátás mellett az ilyen magas kor elérésének képessége valószínűleg összefüggésben van a lassú fejlődési ütemmel, a sejtszintű adaptációval és az olyan másodlagos behatásokkal szembeni viszonylagos védelemmel, mint a kártevők és betegségek, az éghajlati szélsőségek, valamint a katasztrofális fizikai sérülések"

– tette hozzá a szakember.

emTV.hu // MTI

tudomany_es_fantasztikum.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr4815411458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása