2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum

Eddigi legjobb összesített helyezését érte el a magyar csapat a csillagászati olimpián

2020. október 26. - emTV.hu

Eddigi legjobb összesített helyezését érte el a magyar csapat a Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Olimpián – közölte a Tudományos Olimpikonok főszerkesztője, Békés Gáspár pénteken az MTI-vel.

122493999_3470079733105448_8181426775065858032_o.jpg

A Tudományos Olimpikonok Facebook-oldalán azt írta: a kilenc versenyzőből négyen (Mátéfy Ádám, Ludányi Levente, Tordai Tegze, Varga Vázsony) ezüstérmet, hárman (Mendei Barna, Simon Tamás, Takács Dóra) bronzérmet, ketten pedig (Kertész Balázs, Kozák András) dicséretet kaptak.mA csapatversenyben nemzetközi csapatokat alkottak, és az első helyezett csapatban is volt egy magyar diák: Mátéfy Ádám – írták.

A Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Olimpia ötlete 2006-ban született meg Thaiföld, Indonézia, Irán, Kína és Lengyelország együttműködéséből. Az alapítók célja, hogy népszerűsítsék a csillagászatot és az asztrofizikát a fiatalok körében, valamint elősegítsék a nemzetközi szakmai kapcsolatok kialakulását már fiatal korban.

Gratulálunk a résztvevőknek a kiemelkedő eredményért!

emTV.hu // MTI //  címlapkép: Tudományos Olimpikonok Facebook oldal

tudomany_es_fantasztikum.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr2316257928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása