2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum

Egy hajdani uralkodó családtagjainak sírjára bukkantak Kelet-Kínában

A környék további tanulmányozását tervezik

2021. december 28. - emTV.hu

Egy hajdani uralkodó családtagjainak sírjaként azonosították régészek azt a sírhelyet, amelyet a mai kelet-kínai Csianghszi tartományban tártak fel – számolt be a Dajiangwang (Tacsiangvang) helyi hírportál. Az ásatást vezető régészek beszámolója szerint a mintegy kétszázharminc négyzetméter alapterületű sírkamrában cserépedényeket, főzőüstöket és egyéb tárolásra alkalmas eszközöket, valamint babot találtak.

summer-palace-4822213_1280.jpg

A tizenhat méter hosszú és 14,4 méter széles sírhelyet nyolcvan méter hosszú és hatvanhárom méter széles téglalapot formáló árok vette körül. A sírkamra hét, fából készült koporsót őrzött. A sírhelyet korábban sírrablók forgatták fel, ám a régészeknek még így is több mint kétezerhatszáz tárgyat – a többi közt jádekőből készült tárgyakat, fegyvereket és hangszereket – sikerült begyűjteniük az ásatás során.

Szakértők a legfontosabb leletként két, gravírozott réztőrt emeltek ki. A hajlított tőrökre vésett szövegek alapján a kutatók arra következtettek, hogy a sírhelyben eltemetett emberek a hadakozó fejedelemségek korában (i.e. 475 - i.e. 221) fennálló Jüe állam egykori királyának, Koucsiennek a leszármazottai lehettek, akik a korszak közepén élhettek.

A sírhely helyszínére először 2013-ban lettek figyelmesek régészek, az ásatás a helyszínen 2017-ben kezdődött meg. A sírhely feltárását követően a szakértők a környék további tanulmányozását tervezik a korszak behatóbb megismerése céljából.

emTV.hu // MTI // címlapképünk illusztráció / Pixabay

post_fb.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr2216794718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása