2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum

A Nap felszínén megfigyelhető anyagkilövelléseket kutatták

Polimerfolyadék-kísérlettel vizsgálták az anyagkilövellések keletkezését a kutatók

2022. március 15. - emTV.hu

Bekapcsolt hangszóróra öntött folyadékoldat segítette a tudósokat annak megértésében, hogy miként keletkeznek a Nap felszínén megfigyelhető anyagkilövellések. A magyar vezetésű, nemzetközi kutatócsoport tagjai kísérletükkel első ízben bizonyították, hogy a napszpikulák keletkezését és nagy számát…

Bővebben

Kiderült a gravitációs hullámok és fekete lyukak egyik rejtélye

Magyar kutatók részvételével egy kilenc tagú nemzetközi kutatócsoport talált magyarázatot

Az ELTE egykori fizikusainak részvételével egy kilenc tagú nemzetközi kutatócsoport magyarázatot talált az eddigi legfurcsább gravitációshullám-forrás eredetére, ami a fekete lyukak elliptikus ütközésére utal. A Nature című folyóiratban megjelent kutatás szerint a galaxisok közepén található óriási…

Bővebben

Mi lesz a nemzetközi űrprogramokkal?

Sokolébresztő #127

Hatvan évvel ezelőtt a kubai rakétaválságként elhíresült szovjet-amerikai konfliktusban a világ olyan közel sodródott egy nukleáris világháborúhoz, amennyire azelőtt és azóta egyszer sem. Kennedy és Hruscsov, vagyis a két szuperhatalom első emberei azonban a megfelelő vezetőknek bizonyultak a…

Bővebben

Vendégünk a népszerű sci-fi író, Brandon Hackett

SzubZsáner #1

Markovics Botond, azaz írói nevén Brandon Hackett első írásait, az Én, a halhatatlan novellaciklus 2180. Kirajzás című darabját azonnal a magyar irodalmi élet egyik legnagyobb elismerésével, a fantasztikus zsánerű műveknek járó Zsoldos Péter-díjjal jutalmazták 2003-ban. Az azóta már számos népszerű…

Bővebben

A sztegoszaurusz egy új fajtáját fedezték fel Kínában

A példány csaknem 168 millió évvel ezelőtt élhetett

A sztegoszaurusz egy új fajtáját fedezték fel Kínában, a lelet ráadásul az eddig előkerült, legrégebbről származó stegosaurus példány Ázsiában – számolt be a Hszinhua kínai állami hírügynökség pénteken, amit az MTI szemlézett. A felfedezést jegyző kínai és brit paleontológusok a Journal of…

Bővebben

Az eddig azonosított legközelebbi fekete lyuk nem is létezik

A bináris rendszer egyik csillaga egy vámpír

A Telescopium, azaz a Távcső csillagkép HR 6819 jelű rendszere 2020-ban került be a hírekbe, amikor a csillagászok bejelentették, hogy fekete lyuk található benne. A Földtől csak ezer fényévre lévő, tehát kozmikus mértékben igen közeli égitest volt az eddig azonosított fekete lyukak közül a…

Bővebben

Hologramok a Star Trekben és azon túl

Parallaxis #62

Idén hetvenöt éve, hogy Gábor Dénes 1947-ben feltalálta a holográfiát, amiért 1971-ben fizikai Nobel-díjat kapott. Gábor Dénes 1979. február 9-én hunyt el, legújabb műsorunkban pedig az ő munkásságáról is beszélgettünk, a háromdimenziós matricákon és dísztárgyakon át a Star Trek Voyager holodokiján…

Bővebben

Kihirdették a Fornax asztrofotó versenyének győzteseit

Fornax Mounts Asztrofotó Verseny 2021

A csillagászatieszköz fejlesztő és gyártó Fornax Mounts csapata bejelentette a 2021-es Fornax Mounts asztrofotó verseny nyerteseit. A zsűri közel ezer pályaműből választotta ki három kategória nyertes képeit, ezért a szervezők örömüket fejezték ki, hogy már a verseny első megrendezésekor ennyi…

Bővebben

A forró napok miatt több a mentális sürgősségi eset

A legmelegebb napokon átlagosan nyolc százalékkal emelkedett a sürgősségi kórházi esetek száma

A forró nyári hőmérséklet növelte a mentális betegségek miatt sürgősségi ellátásra szorulók számát Amerikában – állapította meg a témában készült eddigi legátfogóbb tanulmány. Sok millió amerikai lakos egészségügyi adatainak hosszú távú elemzése azt mutatta, hogy a legmelegebb napokon átlagosan…

Bővebben

Elindult a Parallaxis Patreon!

Érkezik a White Sam filmes kibeszélő podcast-sorozat is!

Ma délelőtt tíz órakor hivatalosan is elstartolt a Parallaxis Patreon oldala, ahol támogatóink számára még a premier előtt elérhetővé tesszük a Parallaxis és a SzubZsáner, valamint a a Sokolébresztő podcast-változatának legújabb epizódját – a White Sam adásait pedig hónapokkal a hivatalos megjelenés…

Bővebben
süti beállítások módosítása