Christopher Nolan 2006-os filmje, A tökéletes trükk nemcsak két megszállott bűvész halálos rivalizálásának története, hanem egyfajta tisztelgés is a 19. század végének mérnöki leleménye és a színpadi illúziók világa előtt. A vásznon megjelenő mutatványok, Tesla rejtélyes találmányai és a viktoriánus színházak kulisszatitkai mind-mind a fizika, a mechanika és a korabeli technológiai optimizmus lenyomatai. A Parallaxis Podcast e filmről szóló epizódjának hosszabb és jobb változata már elérhető a támogatóink számára, a nyilvános premierig pedig az alábbiakban tíz érdekesség segítségével melegítünk a műsorra azzal, hogyan is szőtte Nolan a valós tudományt és mérnöki megoldásokat a film bűvös világába.
Nikola Tesla alakja kulcsszerepet kap a filmben, jóllehet csak mellékszereplő. David Bowie formálja meg a híres feltalálót, akit Nolan azért választott, mert karizmatikus kisugárzásával hitelesen tudja a varázsló tudós benyomását kelteni. A film utal az áramok háborújára is, Tesla és Edison rivalizálására: Tesla a váltakozó áram úttörőjeként szembekerült Edison egyenáramú rendszerével, ami a történetben Edison embereinek fenyegetéseiben jelenik meg. Tesla Colorado Springs-i laboratóriumában a filmben látványos kísérletet mutat be: izzólámpák tucatjai gyulladnak ki vezetékek nélkül a földből – ez nem puszta fikció, hiszen a valódi Tesla is végzett kísérleteket a vezeték nélküli energiaátvitellel, és távolabb elhelyezett villanykörtéket sikerült izzásba hoznia. A 19. század végén az ilyen újdonságok a közönség szemében szinte varázslatnak hatottak, amit a film ki is használ – abban a korszakban a tudomány volt a természetfeletti az emberek számára.
A Tesla által épített gép a film sci-fi eleme, amelynek segítségével Angier látszólag teleportál – valójában lemásolja önmagát. Ez a fordulat tudatosan a valószerű illúziók világába emel be egy fantasztikus motívumot. Christopher Nolan egy interjúban rámutatott, hogy a történet valóban nem sorolható be könnyen egyetlen műfajba: "tagadhatatlanul van benne egy tudományos-fantasztikus elem, ami már a film korai szakaszától nyilvánvaló a nézőknek" – ugyanakkor összességében inkább thrillerként írható le. Érdekesség, hogy A tökéletes trükk alapjául szolgáló regény (Christopher Priest azonos című műve) megjelenésekor is science fictionnek számított, és Nolan tudatosan megtartotta ezt a különös kettősséget a filmben. Tesla gépének működése természetesen fikció, de Tesla valós kísérleteinek misztikuma ad neki hitelt – a közönség elhiszi, hogy egy ilyen különc zseni akár a „valódi varázslat” határát súroló találmánnyal is előállhat. Nem véletlen, hogy Nolan kifejezetten ragaszkodott Bowie-hoz Tesla szerepére, mondván egy filmsztár túlságosan elvonná a figyelmet, míg Bowie karizmája "nehezebben megfogható, de nagyon is érezhető", ami tökéletes Tesla megjelenítéséhez.
Tesla szerepeltetése a történetben egyben narratív trükk is: Borden naplójának kulcsa a TESLA szó, amit Angier megfejtve azt hiszi, hogy riválisa a tudós segítségével érte el bűvészmutatványát. Borden ezzel valójában félre akarta vezetni Angiert – szándékosan olyan nyomot adott, amely a vakvágányt jelentő Tesla-keresés felé tereli őt. Borden nem sejthette, hogy Angier megszállottságában valóban felkeresi majd a feltalálót, és hogy Tesla ténylegesen meg is épít neki egy különleges gépet. E váratlan csavar nyomán a film központi trükkje szó szerint valódi varázslattá válik: míg a történet nagy részében a nézők két lábbal a földön álló magyarázatokat kereshetnek a trükkökre, a fináléban szembesülnek azzal, hogy Angier új teleportációs mutatványa mögött nem illúzió, hanem a tudomány határán mozgó technológia áll. Ez a történetelem egyszerre szolgálja a cselekmény meglepő fordulatát és tematizálja a kor technológiai optimizmusát, amelyben a közönség hajlandó volt elhinni, hogy a tudomány csodákra képes.
A film számos színpadi bűvésztrükköt mutat be, amelyek többsége valós történelmi illúziókon alapul, a készítők azonban sok esetben saját, kitalált megoldásokat dolgoztak ki ezek kivitelezésére. Már a nyitójelenetben látunk egy klasszikus viktoriánus trükköt: Cutter egy kalitkát egy élő kanárival együtt eltüntet, majd a madár varázslatos módon „visszatér”. Ez a mutatvány egy valóságban is létező, hírhedt bűvésztrükk, az úgynevezett eltűnő kalitka variációja. A trükköt eredetileg Buatier de Kolta francia bűvész találta fel az 1870-es években, később pedig több neves illuzionista műsorszámává vált (például Harry Kellar és Harry Blackstone repertoárjában is szerepelt). A korabeli előadások kapcsán már akkoriban elterjedt az a pletyka, hogy a mutatvány minden alkalommal megöli a madarat. 1875-ben Harry Kellar ausztráliai turnéján például az a vád érte, hogy minden előadásán széttör egy kanárit a trükk kedvéért – Kellar kénytelen volt egy vizsgálóbizottság előtt bemutatni, hogy nem történik állatkínzás, mindig ugyanaz az idomított madár kerül elő élve a produkció végén. A film kreatív csapata e legendás anekdotát fordította a feje tetejére: Cutter trükkjének leleplezésekor kiderül, hogy a film világában valóban minden előadás elhasznál egy madarat (ahogy Borden keserűen meg is jegyzi a kisfiúnak: „…és hol van a testvérmadár?”). A kalitka mechanikája a történetben brutálisan egyszerű: egy rejtett szerkezet egy pillanat alatt összeroppantja a ketrecet a benne lévő madárral együtt, a bűvész pedig egy másik, azonos küllemű madarat rejt a ruhájában, amit visszahoz a közönségnek. Ez persze inkább a fikció része – a valóságban a bűvészek igyekeztek elkerülni az efféle drasztikus megoldásokat, és a trükk technikája inkább a kalitka villámgyors visszahúzásán és a madár ügyes elrejtésén alapult. Mindenesetre a jelenet jól példázza a film világának komorabb hangvételét, ahol a trükkök ára sokszor élő áldozat vagy személyes áldozathozatal.
Hasonlóan sötét tónusú elem a hírhedt golyófogás trükk bemutatása. A filmben Borden egy előadáson épp ezt a mutatványt kísérli meg, amikor Angier álruhában szabotálja: tényleg elsüti a pisztolyt, amelynek golyója Borden kezébe fúródik, súlyosan roncsolva az ujjait. Ez a jelenet nem puszta fikciós túlzás: a golyófogás a valódi bűvészettörténet legveszélyesebb trükkjeként ismert. A mutatvány lényege, hogy a bűvész egy látszólag rálőtt (és előzetesen megjelölt) golyót kap el a fogaival vagy a kezével. Bár a lövés és a golyó többnyire trükkös, a produkció annyira rizikós, hogy az illuzionista szakma évszázados krónikáiban legalább tizenkét ember – nyolc bűvész és négy néző – vesztette életét miatta, a kisebb-nagyobb sérülésekről nem is beszélve. A leghíresebb áldozata Chung Ling Soo volt (polgári nevén William E. Robinson), akit 1918-ban, londoni előadásán ölt meg a trükkje során balul sült elütő lövés. (Chung Ling Soo külön érdekessége, hogy amerikaiként kínai mágusként adta elő magát – ő is a bűvésztörténet legendás alakja.) A film tehát hitelesen ábrázolja, milyen könnyen válhat halálos balesetté egy rosszul kivitelezett illúzió. A jelenet dramaturgiájában ráadásul fontos szerepe van annak, hogy Borden a golyófogás sérülése nyomán kénytelen két ujját amputálni – ezt a későbbiekben ikertestvérével úgy leplezik, hogy a testvér is vállalja ugyanezt az áldozatot, ezzel is az illúzióhoz idomítva saját testüket. Ez a morbid részlet is mutatja, milyen messzire mennek a szereplők a mesterségbeli titok megőrzéséért.
A tökéletes trükk történetét erőteljesen áthatja a valódi bűvésztörténeti háttér. A rivalizáló bűvészek alaphelyzetét valós 19-20. századi anekdoták inspirálták. Christopher Priest, a regény írója számára például kiindulópontot jelentett egy híres kínai származású illuzionista, Ching Ling Foo figurája. Ching Ling Foo (akit Chee Ling Qua néven is emlegettek) a századforduló egyik legünnepeltebb bűvésze volt, és arról vált híressé, hogy egy látszólag egyszerű kellékkel, egy selyemkendővel varázsolt a semmiből hatalmas tárgyakat. Leghíresebb mutatványa során a színpadon lebegtetett kendő alól egy hatalmas akváriumot materializált, tele vízzel és élő halakkal – a tál súlya mintegy 36 kilogramm volt. A trükk kulisszatitka csak halála után derült ki: Ching Ling Foo éveken át egy törékeny alkatú öregember szerepét játszotta, ám valójában fizikailag rendkívül erős volt, és az egész előadás alatt a bő, keleti köntös alatt a combjai között szorítva rejtette a hatalmas akváriumot. Még a magánéletében is sántítva, görnyedten járt-kelt, hogy soha senki ne gyanakodjon a valóságos erejére. Ez az élethosszig tartó álcázás és megszállottság ihlette Priestet: Ching történetében megvolt mindaz a fanatikus titoktartás és kettős élet, ami a regény (és a film) két főhősét is jellemzi. További párhuzam, hogy Ching Ling Foo a valóságban is rivalizált egy másik bűvésszel: a már említett Chung Ling Soo-val Londonban nyilvános párbajt vívtak, melyikük tud nagyobb csodát tenni a színpadon. Ez a történelmi vetélkedés visszaköszön Angier és Borden kapcsolatában. Mindezen valós elemek adják a film illúziókkal teli világának hitelességét: a trükkök egy része tényleg megtörtént vagy megtörténhetett volna abban a korban, és a két főhős pszichológiai portréja is történelmileg megalapozott az illuzionisták körében gyakori megszállottság, féltékenység és önfeláldozás tekintetében.
A film hitelességéhez nagyban hozzájárult, hogy valódi bűvészek működtek közre tanácsadóként, sőt némelyikük a vásznon is feltűnik. Nolan felkérte Ricky Jay-t, a legendás amerikai szleight-of-hand mestert és bűvészettörténészt, valamint alkotótársát, Michael Webert, hogy segítsenek a trükkök megtervezésében és betanításában. Ricky Jay maga is cameo szerepet kapott: ő alakítja a filmbeli Milton bűvészt, akinek műsorában Borden és Angier eleinte segédként dolgozik. Jay és Weber annyira ügyeltek a szakmai titkokra, hogy valóban csak annyi részletet mutattak meg a trükkökből a színészeknek, amennyi feltétlenül kellett a jelenetek leforgatásához – mindent csak a szükséges mértékben osztottak meg. Hugh Jackman és Christian Bale nyolc héten át gyakorolták a bűvészmozdulatokat a forgatás előtt, de utólag tréfásan megjegyezték, hogy egyetlen trükköt sem tudnának egyben előadni a való életben, mert csak építőkockákat sajátítottak el. Nolan egy interjúban elmondta: a film trükkjeinek nagy részét saját kútfőből találták ki, és bár ezek közül több is hasonlított létező klasszikus illúziókra, Ricky Jay nem tiltakozott, mivel így sem fedtek fel konkrét valódi titkokat. A szakértők fő feladata az volt, hogy a színészek mozdulatai hitelesek legyenek – például hogyan takarják el a nézők elől a manipulációkat – és hogy a díszletek, kellékek a korabeli technikáknak megfeleljenek. Ennek eredményeként a filmben látható előadások úgy hatnak, mintha valódi bűvészeket látnánk a színpadon, nem színészeket.
Nolan a látvány megteremtésében is a hagyományos, gépészeti trükkök híve volt. A rendező közismerten ragaszkodik ahhoz, hogy ahol lehet, kerülje a túlzott számítógépes trükköket, és inkább praktikus effektekkel dolgozzon. A tökéletes trükk ebből a szempontból is különleges alkotás: maga a film is tekinthető egyfajta hitvallásnak a kézzelfogható trükkök filmes varázsa mellett. A színpadi jeleneteknél valódi korabeli színházi berendezéseket és rejtett mechanizmusokat alkalmaztak. Cutter karaktere (Michael Caine) a történetben egy ingenieur, azaz színpadi mérnök, aki megtervezi és kivitelezi a bűvészmutatványok technikai hátterét – ez a titulus a 19. századi illuzionisták világában valós pozíció volt. A filmben látjuk is őt különféle csapóajtók, rejtett emelők és szerkezetek építésén dolgozni, például Angier számára ő készíti el az első Transported Man trükk kellékeit (a dublőr padlóliften emelkedik fel, stb.). A kor hangulatának megidézéséhez Nolanék nem hagyatkoztak kizárólag stúdiódíszletekre: a filmet nagyrészt eredeti helyszíneken vették fel, és mindössze egyetlen nagy díszletet építettek a gyártás során. A viktoriánus London utcajeleneteit a Universal filmstúdió szabadtéri díszletvárosában forgatták, ám a színházi jelenetekhez valódi, klasszikus színházépületeket használtak. Los Angeles belvárosában négy, a 20. század elején épült színház szolgált a londoni West End helyszíneiként: a Los Angeles Theatre, a Tower Theatre, a Palace Theatre és a Belasco Theatre belső tereit alakították át korabeli angol színházakká. A legfőbb előadások többségét – például a nyitó teleportáló ember mutatvány jelenetét – a pompás Los Angeles Theatre színpadán rögzítették, amelynek autentikus, díszített kulisszái tökéletesen visszaadják a korszak elegáns, mégis veszélyekkel teli szórakoztatóiparát. A valódi színházak használata lehetővé tette, hogy a színpadi trükkök gépezete (a süllyedők, rejtett tartályok, zsinórpadlás stb.) hihetően és részletgazdagon jelenjen meg a vásznon. Ez a kézzelfogható realizmus még hitelesebbé teszi a látott trükköket – a néző szinte úgy érzi, maga is a nézőtéren ül egy századfordulós bűvészesten, ahol a technika és a szemfényvesztés kéz a kézben jár.
emTV.hu // fotó: Intercom
