A kirándulóhajókat működtető Hurtigruten társaság a halfeldolgozási melléktermékekből és egyéb szerves hulladékokból előállított biogázt cseppfolyósított formában fogja üzemanyagként használni – írta a The Guardian című brit napilap honlapja.

A kirándulóhajókat működtető Hurtigruten társaság a halfeldolgozási melléktermékekből és egyéb szerves hulladékokból előállított biogázt cseppfolyósított formában fogja üzemanyagként használni – írta a The Guardian című brit napilap honlapja.

Néhány évente teljesen megújítják dalukat az ausztrál hosszúszárnyú bálnák. Keleti partvidéki állatok dalának elemzésekor megfigyelték, hogy a hím populáció által kiadott hangok alkalmanként teljesen megváltoznak. A Queenslandi és a St. Andrews Egyetem tudósai tizenhárom év felvételeit elemezték.

A kutyák is rendelkeznek bizonyos szintű metakognitív képességekkel, ami azt jelenti, hogy tisztában vannak azzal, ha nincs elegendő információjuk egy probléma megoldásához és emiatt igyekeznek több információhoz jutni, hasonlóan a főemlősökhöz – állapították meg a németországi Max Planck Történettudományi Intézet DogStudies laboratóriumának kutatói, akik a Learning & Behavior című folyóiratban publikálták az eredményeiket.

Rekordot döntött a felmelegedést okozó gázok légköri koncentrációja 2017-ben az ENSZ Meteorológiai Világszervezete (WMO) friss kutatása szerint. Nincs jele annak, hogy az emelkedő trend megfordulna – idézte a BBC hírportálja a szervezet üvegházhatású gázokról szóló új éves jelentését.

A Pittsburghi Májkutató Központ vezető munkatársaként dolgozó Ramon Bataller és kollégái százkilencvenhárom ország adatait felhasználva mutatták ki, hogy az éghajlat világszerte szerepet játszik a fokozottabb alkoholfogyasztásban és a májzsugorodás gyakoribb előfordulásában – írja a BBC hírportálja.

November 26-án közép-európai idő szerint este kilenc óra körül landol a Marson az InSight űrszonda, az érdeklődők az amerikai űrkutatási hivatal honlapján és a közösségi médiaplatformokon élőben követhetik figyelemmel a műveletet – jelentette be a NASA.

David Attenborough fogja elfoglalni az "emberek székét" az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezményének huszonnegyedik ülésén, amelyet december 2. és 14 között tartanak a lengyelországi Katowicében – adta hírül szerdán a BBC News honlapja. A világhírű brit természettudós e menőségében beszédet is mond, amelyben az embereknek a klímaváltozásról kifejtett véleményét fogja tolmácsolni a nemzetközi tanácskozás résztvevőinek.

A görög mitológiából Léda és a hattyú történetét ábrázoló ókori freskót tártak fel a régészek Pompejiben – adta hírül a BBC News. A freskó feltehetően egy gazdag kereskedő házának hálószobáját díszíthette a pompeji városközpont közelében. A falfestményt pénteken találták meg az ősi város épületeit megerősítő munkálatok közben, amelyre azért volt szükség, mert az esőzések és az elmaradt karbantartási munkák miatt összeomlott néhány korábban feltárt rom.

Az Amerikai Szívtársaság chicagói tanácskozásán vasárnap bemutatott és a Circulation nevű folyóiratukban közzétett tanulmányukban az Észak-karolinai Egyetem orvosi karának kutatói a szívroham előfordulását vizsgálták fiatalok körében, ezt a korosztályt kevésbé vonják be a kardiológiai tanulmányokba. Az egykoron idős férfiak betegségének tartott szívroham egyre gyakrabban fordul elő fiatal emberek, különösen nők körében amerikai kutatók szerint.

November 28-ig lehet pályázni a Magyar Innovációs Szövetség ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató versenyére – mondta Antos László, a szövetség ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatornán vasárnap. Hozzátette: olyan középiskolások jelentkezését várják, akiknek érdeklődését felkeltette valamilyen természettudományi vagy műszaki probléma, és igyekszik annak hátterét feltérképezni.

A mindennapi életben nem jelent változást, hogy átalakítják a Nemzetközi Mértékegységrendszert, amelynek alapegységei ezentúl természeti/technikai állandókhoz lesznek kötve. Ez biztosítja, hogy a 2019. május 20-ától érvényes új mértékegységrendszer hosszú távon stabil és konzisztens lesz – mondta Nagyné Szilágyi Zsófia szakértő annak kapcsán, hogy pénteken többek között elfogadták a kilogramm új definícióját a Párizs melletti Versailles-ban az Általános Súly- és Mértékügyi Konferencián (CGPM).

A kisgyermekek a felnőttekhez hasonlóan figyelembe veszik a kontextust, a múlt eseményeit, és más személyek tudását is a társas helyzetekre vonatkozó döntéseik meghozásakor – derül ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Közép-Európai Egyetem tudósainak közös kutatásából, amelynek eredményeit az amerikai tudományos akadémia folyóirata közölte.

Hatalmas szellemgalaxist észlelt az Európai Űrügynökség (ESA) Gaia űrszondája a Tejútrendszer peremén. Az Antlia 2-re (vagy Ant 2) keresztelt objektumot eddig nem sikerült felfedezni egyrészt nagyon kis sűrűsége miatt, másrészt azért, mert tökéletes fedezékben van a Tejútrendszer lemezének köde mögött.

Az éghajlatváltozással összefüggő hőhullámok károsíthatják a rovarok spermáját és csaknem teljesen terméketlenné tehetik őket – állítják a Kelet-angliai Egyetem kutatói. A Nature Communications című folyóiratban publikált tanulmány szerint az öt napig tartó hőhullámnak kitett kukorica-kislisztbogarak (Tribolium castaneum) spermatermelése hetvenöt százalékkal csökkent, míg a nőstény egyedekre hatástalan volt a laboratóriumban végzett kísérlet.
