2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum

A fenyegetőző űrhajós esete a leszigszalagozott kabinajtóval

Sokolébresztő #177

2024. február 08. - Sokolébresztő

Az aktuális Sokolébresztő témája egy 1985-ös űrrepülés, amelynek során az egyik űrhajós megfenyegette a földi irányítást: ha nem hagyják, hogy megjavítsa bedölglött kísérletét, ő vissza sem jön. Ezt csak egyféleképpen tudta volna garantálni, a levegő kiengedésével, ami persze a teljes személyzet azonnali halálát is jelentette volna. Megvizsgáltuk a rendkívüli történet hátterét, előzményeit és következményeit, illetve üzenetét napjaink "részmunkaidős" űrhajós-programjai számára.

sokol_ep177_cover.png

Bővebben

Az Armageddon színhelye az izraeli Megiddó lesz

A világvége hívőinek nyomába eredhetünk az RTL streaming platformján

Már elérhető az RTL+ előfizetői számára az Ima az Armageddonért című dokumentumfilm, amely az On the Spot ajánlásával érkezett a streaming platformra. Tonje Hessen Schei és Michael Rowley alkotása az amerikai evangéliumi keresztyén csoportok és az Egyesült Államok politikai döntéshozói összefonódásának veszélyes következményeit vizsgálja. A másfél órás dokumentumfilm nemcsak azt tárja fel, hogy a fundamentalizmus struktúrái hogyan gyengítik az amerikai demokrácia szövetét, hanem arra is rávilágít, hogy mindez milyen pusztító hatást gyakorol az Egyesült Államok külpolitikájára.

pfa_still_004.jpg

Bővebben

Igaz, mert a tévében láttam

Médiazabálók #12

Filmünkben két héttel az amerikai elnökválasztás előtt járunk, amikor az újraválasztására készülő elnök egy félreérthetetlen szex-botrányba keveredik. A tömegkommunikációban igen járatos és dörzsölt vészhelyzeti tanácsadója kitalál egy háborút Albánia ellen, és felbérelnek egy csúcsproducert a kamuháború hiteles megrendezésére. Az Amikor a farok csóválja... (1997) című politikai szatíráról és az oktatás fontosságáról szól a Médiazabálók legújabb része!

mediazabalok_ep12_cover.png

Bővebben

Barabás Kiss Zoltán: "Általában a nagydarab, sötét bőrű fickókat osztják rám" (2005)

Parallaxis Anno #6

A most 53 éves Barabás Kiss Zoltán 2005-ben, 34 évesen volt vendégünk a Parallaxis beszélgetős műsorában. A felvételt most hosszú idő után újra megosztjuk, amelyen a színművész a színházi, tévés és szinkronos munkáitól kezdve életéről, illetve a lovak iránt érzett szeretetén és a vidéki élet örömein át az akkor négyhónapos kisfiáról is mesélt.

anno_ep6_cover.png

Bővebben

Az ablaktisztító fiú és az IKEA Ökoszisztéma Készlet

Parallaxis #101

3028-ban járunk, amikor egy drej nevű faj egy számunkra ismeretlen ok miatt minden embert el akar pusztítani – az emberiség kiírtását pedig anyagbolygónk, a Föld szétrobbantásával kezdik. A reményt az újrakezdésre az idők során elfeledett Titan nevű különleges bolygócsináló űrhajó jelenti, amely felkutatása főhősünkre hárul, akit emberek és más földönkívüli lények segítenek a kalandban. A Parallaxis legújabb részében a Titan A.E. – Időszámításunk után (2000) című animációs alkotás és annak tudományos aspektusai kerülnek terítékre.

parapod_ep101_cover.png

Bővebben

Kér egy kis szilvát, Jutka néni?

Lantos utca #2

Folytatódott a teleregény. A cselekménymentes bevezető rész után bekötik a telefont, de rossz a színe, a dohányzás káros, a népnevelés pedig jó. Miközben a kislány nem eszik, szilvát tölt, Jutka pedig aggódik. Feri is, a nyomdipar technológiai lemaradása okán, a kisnyugdíjas pedig a plusz két deka felvágott miatt – kevés a nyugdíj, sok az adó. Takiék unatkoznak, Alma érik. Ez volt a Szomszédok második része. Kibeszéltük!

szomszedok_ep2_cover.png

Bővebben

CanSat: majdnem-műholdokat építő középiskolások

Sokolébresztő #176

Ezúttal egy nem mindennapi, középiskolásoknak való diákverseny, a CanSat Hungary lett a Sokolébresztő témája, amelyben tizenéves lányok és fiúk szerezhetnek közvetlen tapasztalatot majdnem-űreszközök tervezésében és építésében, amelyek aztán kisméretű rakétákon valóban felröppennek. Mikrofonvégre kaptuk Arnócz Istvánt, a Magyar Asztronautikai Társaság főtitkárát, Webb-fejlesztő barátunkat Detre Örs Hunort, aki szintén részt vesz a diákok mentorálásában, sőt a Nemzetközi Asztronautikai Szövetség (IAF) frissen megválasztott alelnökét, Michal Brichtát is, akit Szlovákia űrkutatásáról is beszámoltattunk.

sokol_ep176_cover.png

Bővebben

Túlélés a csillagok között

SzubZsáner #11

Mikor egy földönkívüli parazita megtámadja a Napunkat, a Földön beköszönt a globális lehűlés ami a földi élet végét jelentené. Így egy zseniális bár nem túl lelkes tanárt küldenek egy szomszédos naprendszerbe, hogy megtalálja az ellenszert. Pörgős, akciódús, mégis tudományosan jól átgondolt űr sci-fi, amiben az óriás pókok ezúttal jófiúk! A tudomány és a túlélés művészete, valamint Andy Weir: A Hail Mary küldetés (2021) című könyve a SzubZsáner legújabb részében.

szubzsaner_ep11_cover.png

Bővebben

Üdvözlöm a kedves feleségét

White Sam #21

A sokunk számára emlékezetes humoros karakterek, a kreatív dramaturgia és a jól működő politikai allegóriák miatt lett egyik kedvencünk Nepp József Ternovszky Béla által vászonra vitt története – ugyanis a magyar animációs filmek egyik kiemelkedő alkotását néztük újra. A White Sam legújabb részében a Macskafogó (1986) című rajzfimről, valamint annak angol nyelvű szinkronjáról zajlott a beszélgetés.

whitesam_ep21_cover.png

Bővebben

Így készül a Sokol

Az adás vendége Szentpéteri László, az Űrvilág alapító-főszerkesztője volt

Ellátogattunk a Sokolébresztő idei első, és egyben jubileumi 175. adására, hogy megmutathassuk nektek, hol és hogyan készül a kéthetente hétfőn reggel a Tilos Rádióban élőben hallható űrös műsorunk. Az adás vendége egyébként Szentpéteri László, az Űrvilág alapító-főszerkesztője volt, a téma pedig a kelet-ázsiai űrfejlemények – elsősorban a mostanában sikert sikerre halmozó indiai űrprogramokra fókuszálva.

sokol_extra_werk_cover.png

Bővebben

Nem halott a nappali

Retrozabálók #3

Szeszélyes évaszakok, Walt Disney bemutatja, Friderikusz Show, Szomszédok, Uborka, X-Akták, Vészhelyzet és a Dallas... műsorok és sorozatok, amiken a kilencvenes években szórakoztunk vagy éppen borzongtunk. Voltak tévébemondók, esti mese, és Égből pottyant mesék. Ekkor kívánhattunk Trabantot vezető Hoffot és Batman jelmezes Pataky Attilát. A folyamatosan playbackelő fiúbandák évtizede volt, a Bravó tévéé és a Popcorn magaziné. Amikor még Lilut a Mayo Chicks öltöztette, a legjobb zenék pedig a Pepsi Generation Next, a Zéplusz sikerlistájában szóltak. És persze megérkeztek a kereskedelmi tévék, és velük a Sliders, a Csillagkapu vagy éppen a Star Trek: Az új nemzedék, és szemünk ismét a végtelen határok horizontjára meredt, hogy most visszatekinthessünk elmúló fiatalságunk tévés élményeire. Ezekről szól a Retrozabálók harmadik része.

retrozabalok_ep3_cover.png

Bővebben

India az űrben

Sokolébresztő #175

2024 első Sokolébresztőjének vendége Szentpéteri László, az Űrvilág alapító-főszerkesztője, az adás témája pedig a kelet-ázsiai űrfejlemények – elsősorban a mostanában sikert sikerre halmozó indiai űrprogramokra fókuszálva. Az ország a közelmúltban űrszondát küldött a Hold felszínére és a Nap vizsgálatára, miközben sikerrel halad az önálló személyzetes űrhajók kifejlesztése felé, s a közeljövő várható indiai űreseményei sem kevésbé izgalmasak.

sokol_ep175_cover.png

Bővebben

A Star Trek sosem ígért utópisztikus holnapot

A DS9 a hajléktalanság disztópikus vízióját vetítette előre a 2024-ben játszódó epizódjában

A 90-es években a Deep Space Nine című Star Trek-sorozat a hajléktalanság disztópikus vízióját vetítette előre a 2024-ben játszódó epizódjában, amely párhuzamot mutat akkori és mai valóságunkkal – írja kulturális rovatában a BBC a széria harmadik évadának tizenegyedik epizódjáról, amelyben Sisko, Bashir és Dax egy transzporter-baleset következtében visszautaznak az időben 2024-ig. A parancsnok és a doktor egy hajléktalanoknak létrehozott menedékkörzetbe kerül, míg Dax a felső tízezerben találja magát, és onnan igyekszik megtalálni társait.

ds9-past1.png

Bővebben
süti beállítások módosítása