2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum


Scott Carpenter hajmeresztő kalandjai az űrben

Sokolébresztő #133

2022. június 02. - Sokolébresztő

A legfrissebb Sokolébresztőben folytattam azt a sporadikusan jelentkező sorozatot, amelyben a hatvan évvel ezelőtti történelemmel párhuzamosan haladva sorra vesszük az akkori aktuális űreseményeket. 1962. májusának végére már elmondhatta az Emberiség, hogy hat küldöttje járta meg a világűrt, két…

Bővebben

Öt bolygó látható szabad szemmel a Naptól való távolsága sorrendjében pénteken

A bolygók 2004 decembere óta nem jelentek meg ebben a sorrendben

Öt bolygó, a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz látható szabad szemmel az égen péntekre virradóra a Naptól való távolságuk sorrendjében. A ritka jelenségre legutoljára 2004-ben volt példa. Az eget fürkésző koránkelők számára, akik akadálytalanul látják a horizontot kelet és délkelet…

Bővebben

Nem hasonlítható máshoz egy marsi lejátszási lista

A kutatók azt hitték, elromlott a mikrofon

Amióta a NASA Perseverance marsjárója leszállt a vörös bolygón, két mikrofonja több órányi hangfelvételt készített, amelyek értékes információkkal szolgálnak a Mars légköréről – írja a Phys.org alapján a 24.hu. Baptiste Chide, a Los Alamos Nemzeti Laboratórium munkatársa a Mars hangzásvilága című…

Bővebben

Tesserakt a csillagok közt

Parallaxis #67

Szerencsére legújabb epizódunkban végre – e sorok írójának nem kis örömére – leszálltunk a rettenetes égszakadás-holdindulásos, nukleáris leguános, városromboló földönkívülis vonatról és egy valóban ízig-vérig sci-finek tekinthető filmet boncolgathattunk, vagyis egy olyat, amiben a "sci-" előtag nem…

Bővebben

A neves fizikus szerint mi magunk vagyunk a marslakók

Brian Cox szerint a vörös bolygót leszámítva más planétákra valószínűleg soha nem jutunk majd el

Az egykori zenész és korábbi televíziós műsorvezető angol fizikus, Brian Cox a BBC vasárnap reggeli műsorában elmondta, hogy még mindig sok az ismeretlen, és felvetette, hogy a földi élet máshonnan származhat – vette észre a hvg.hu. A részecskefizika és a tudományos társadalmi szerepvállalás…

Bővebben

Különleges meteorkitörés várható május utolsó napján

Hajnali 3 óra körül nyugat felé érdemes kémlelni az eget

Különleges hullócsillag-kitörésben gyönyörködhetünk május 31-én, ha a csillagászati előrejelzések beválnak – közölte kedden a Svábhegyi Csillagvizsgáló, amelynek tájékoztatása szerint magyar csillagászok Texasban követik a kitörés csúcsát, és a Facebookon is bejelentkeznek. Az MTI-hez eljuttatott…

Bővebben

Űrcsillagászat: a James Webb és asztrofizikai kisműholdak

Sokolébresztő #132

A legújabb Sokolébresztőben szinte már-már állandónak tekinthető és valóban állandó szakértő vendégeinkkel, vagyis a heildelbergi Max Planck Csillagászati Intézetben dolgozó Detre Örs Hunorral és a Konkoly Obszervatóriumban termelő Pál Andrással tárgyaltuk ki az űrcsillagászat fejleményeit. Mi…

Bővebben

Holdfogyatkozás lesz a jövő héten

Magyarországról csak a jelenség eleje, a részleges fogyatkozás figyelhető meg

Teljes holdfogyatkozás kezdődik hétfőn hajnalban, amely Magyarországról is megfigyelhető lesz napkelte előtt, részleges holdfogyatkozásként a látóhatáron. Mint az MTI által szemlézett Svábhegyi Csillagvizsgáló közleményében olvasható, május 16-án, egy viszonylag hosszú teljes holdfogyatkozás…

Bővebben

Egy óriási hatszög a Szaturnuszon!

Sokolébresztő #130

Amikor a nyolcvanas években a Voyager-űrszondák először repültek el a Szaturnusz közelében úgy, hogy rálássanak annak északi sarkvidékére (a korábbi Pioneer-11 küldetésen erre nem nyílt lehetőség) valami döbbenetest vettek észre: egy teljesen szabályosnak tűnő, a környezetétől színében is markánsan…

Bővebben

Magyarországról is megfigyelhető üstökös tűnik majd fel

Május elején szabad szemmel is látható lesz, majd kis távcsövekkel egész nyáron át megfigyelhető

Az áprilisi napközelsége után májusban földközelbe kerülő C/2021 O3 (PANSTARRS) nevű üstökös az előrejelzések szerint május elején szabad szemmel is látható lesz, majd kis távcsövekkel egész nyáron át megfigyelhető lesz az északi égbolt csillagképei között – írta Tóth Imre, az Csillagászati és…

Bővebben

Csillagközi űrszonda (Interstellar probe)

Sokolébresztő #128

A múlt héten kigördítették a NASA Kennedy Űrközpontjának történelmi 39B indítóállására a Space Launch System (SLS) nevű hatalmas rakétát, tetején az Orion űrhajóval. Ez az űrkomplexum legkorábban júniusban indul majd el az ember nélküli Artemis I tesztküldetésre a Hold körüli pálya felé. (Ha valaki…

Bővebben

A Nap felszínén megfigyelhető anyagkilövelléseket kutatták

Polimerfolyadék-kísérlettel vizsgálták az anyagkilövellések keletkezését a kutatók

Bekapcsolt hangszóróra öntött folyadékoldat segítette a tudósokat annak megértésében, hogy miként keletkeznek a Nap felszínén megfigyelhető anyagkilövellések. A magyar vezetésű, nemzetközi kutatócsoport tagjai kísérletükkel első ízben bizonyították, hogy a napszpikulák keletkezését és nagy számát…

Bővebben

Az eddig azonosított legközelebbi fekete lyuk nem is létezik

A bináris rendszer egyik csillaga egy vámpír

A Telescopium, azaz a Távcső csillagkép HR 6819 jelű rendszere 2020-ban került be a hírekbe, amikor a csillagászok bejelentették, hogy fekete lyuk található benne. A Földtől csak ezer fényévre lévő, tehát kozmikus mértékben igen közeli égitest volt az eddig azonosított fekete lyukak közül a…

Bővebben
süti beállítások módosítása