Drónverseny és beszélő robotok vasárnap az Akváriumban

2018. szeptember 22. 18:00 - emTV

A tudományos előadások mellett több mint negyven kiállító várja a látogatókat vasárnap a Tudományok Fővárosa nevű rendezvényen Budapesten, az Akváriumban, ahol hazai vállalatok, startup cégek, fiatal kutatók, főiskolák és egyetemek mutatják be tevékenységüket.

Tovább
komment

A mesterséges intelligenciával foglalkozó cégek együttműködését kezdeményezi a kormány

2018. szeptember 15. 20:00 - emTV

A mesterséges intelligenciával foglalkozó cégek, szervezetek együttműködését szorgalmazza a kormány. Az innovációs és technológiai miniszter az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége pénteki sárvári konferenciáján elmondta, várják a vezető…

Tovább
komment

A BME és az ELTE is tagja az EU mesterséges intelligencia pályázatát megnyerő konzorciumnak

2018. szeptember 07. 18:00 - emTV

Az Európai Unió mesterséges intelligenciával összefüggő kutatási és innovációs pályázatát hét pályázó közül az AI4EU konzorcium nyerte el, amelynek tagja a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem is – tájékoztatta a BMI…

Tovább
komment

Nem velünk ér véget az evolúció

2018. szeptember 03. 17:45 - FCs.

A jövő nyomában Kömlődi Ferenccel

A Parallaxis májusi adásában Kömlődi Ferenc író és jövőkutató kalauzol el minket a technológia trendek fejlődési irányai között: a mesterséges intelligencia, a robotizáció, vagy a transzhumanizmus témakörei már napjainkban is fontos kérdésekké váltak, ennek megfelelően elengedhetetlen, hogy…

Tovább
komment