Dokumentumfilmet mutatnak be Nichelle Nichols NASA tevékenységéről

2020. augusztus 01. 18:00 - F_Csaba

Egy afroamerikai színésznő a hatvanas évek tévéképernyőjén, aki szereplésével új mércét mutatott a szórakoztatóiparnak, és felbecsülhetetlen inspirációt nyújtott a Star Trek előtt felnövekvő női nézőknek, valamint reményt adott a legkülönfélébb etnikai kisebbségeknek. Kevesebben tudják viszont, hogy a színésznő az Enterprise parancsnoki hídja mellett a tényleges űrkutatásban is úttörő szerepet töltött be.

7dd5c25d6a070dfd81831c1e6c7e3398.jpg

A hetvenes és nyolcvanasas években Nichols a női és kisebbségi csoportokból származó asztronautajelöltek ügyét karolta fel, a toborzás során ugyanis azon fáradozott, hogy a makacs politikai és kulturális falak végre az űrkutatásban is ledőlhessenek. Munkássága számtalan újoncot vonzott a területre, segítségével pedig az első afroamerikai, ázsiai és latin származású nők és férfiak is hozzá tudtak járulni a NASA sikeres küldetéseihez, és természetesen eljutottak oda, ahová a színésznő a tévéképernyőkön.

A Woman in Motion című dokumentumfilm tavaly ősszel, illetve az idei év elején már több fesztiválon és rendezvényen bemutatkozott, a produkció észak-amerikai terjesztésére pedig nemrég megállapodás született. Bár egyéb forgalmazásról egyelőre nincs hír, remélhetőleg a hiánypótló alkotás hamarosan új területekre, köztük Európába, és közvetlenül hozzánk is eljut hivatalosan.

A dokumentumfilmet Todd Thompson rendezte, és Nichols számos színésztársa mellett tudósok, aktivisták és asztronauták is megszólalnak benne, köztük Neil deGrasse Tyson, George Takei, Pharrell Williams, Martin Luther King III, Al Sharpton, Vivica A. Fox, Walter Koenig, Rod Roddenberry, Michael Dorn, Guy Bluford, Charles Bolden, Ivor Dawson, Frederik Gregory és Benjamin Crump. Az űrkutatás aktív követői mellett a film természetesen a Star Trek rajongókat sem fogja hidegen hagyni (bár valószínűleg ez a két halmaz jó nagy átfedésben van), hiszen a produkcióban Nichols színészi karrierjének kezdete is be lesz mutatva.

Thompson így nyilatkozott a színésznő erőfeszítéseiről:

"Nichelle Nichols egy fényesebb jövőért harcolt azzal a kiállásával, hogy az űrkutatás mindenkié. Ez egy egyszerű, de nagyon erős üzenet, ami ajtókat nyit meg, és az egész emberiség számára lehetővé teszi, hogy kimerészkedjen."

Benjamin Crump, aki polgári jogokra specializálódott ügyvéd, hozzátette:

"Nichelle Nichols nem csak Hollywoodban volt úttörő, de a társadalmunk jövőjének kialakításában is. Felvette a kesztyűt a polgári jogok ügyéért, a diverzitás képviseletéért, küzdött a befogadásért és a nemi egyenlőségért, hogy a NASA mellett új határokat ostromoljon, ami a mai napig Amerika űrprogramjáért van. Nagyon megelőzte a korát."

emTV.hu // Deadline // fotó: NASA

tudomany_es_fantasztikum.jpg

komment
Címkék: NASA Star Trek

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr2316043248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.