2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban és 2021-ben elismerő oklevélben részesült tudományos és fantasztikus podcast univerzum

Vegyél részt egy valódi űrprojektben!

Október végéig még lehet jelentkezni az ESA műholdépítő versenyére

2022. október 25. - emTV.hu

Október végéig várják a szervezők a középiskolás diákok jelentkezését a CanSat műholdépítő verseny magyar fordulójára, amelyen a csapatoknak egy üditőitalos-doboz méretű műholdutánzatot kell elkészíteniük. A CanSat célja a fiatalok érdeklődésének felkeltése az űrkutatás és az űripar iránt. A versenyt az Európai Űrügynökség (ESA) azzal a céllal hirdeti meg minden évben, hogy a diákok megtapasztalhassák, milyen részt venni egy valódi űrprojektben.

cansat23.jpg

Az ESA előírásai szerint három-hat fős középiskolai csapatok jelentkezését várják, akiket egy vagy két mentor segít a felkészülésben – közölték a szervezők az esemény honlapján. A csapatoknak a verseny során egy kisméretű műholdat kell elkészíteniük. A magyarországi fordulón legjobban teljesítő csapat utazhat ki jövőre a nemzetközi döntőre, melyet az ESA szervez.

A CanSat egy valós műhold szimulációja, amely minden olyan rendszerrel rendelkezik, amellyel egy műholdnak rendelkeznie kell. Térfogata megegyezik egy 0,33 literes üdítősdobozéval (innen ered a neve). A kihívás a diákok számára az, hogy ebbe a kis térbe bele tudják tervezni az összes alrendszert, amely megtalálható egy műholdon, így a tápegységet, a szenzorokat és a kommunikációs rendszert is bele kell építeniük.

A versenyen a CanSat műholdakat rakétával juttatják körülbelül ezer méteres magasságba. Itt a hordozóeszközről leválva megkezdik küldetésüket, amely lehet egy tudományos kísérlet vagy egy technológiai demonstráció. A biztonságos landolást követően a csapatok analizálják és prezentálják a gyűjtött adatokat.

A versenyről, a jelentkezésről részletes információ a 2023-as CanSat verseny honlapján található. A magyarországi fordulót a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) szervezi. A szervezők október 26-án 14 órától online tájékoztatót is tartanak az érdeklődők számára - olvasható az Űrvilág űrkutatási hírportálon.

Világszerte az 1990-es évek végétől vált népszerűvé a CanSat-építés. Az Európai Űrügynökség (ESA) több mint egy évtizede rendez versenyeket a tagországaiból érkező legtehetségesebb diákcsapatok számára.

emTV.hu // MTI

csik_patreon.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr8617962060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása