2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban és 2021-ben elismerő oklevélben részesült tudományos és fantasztikus univerzum

A Starbucks pultjához ragasztotta magát a Star Trek színésze

Zefram Cochrane most 82 éves megformálója ma is tettre kész aktivista

2022. május 18. - Ádám // emTV.hu

James Cromwell a hírhedt állatvédő szervezet, a PETA pólójában tűnt fel egy manhattani Starbucksban, majd másodmagával egy extrém erős ragasztóval a pulthoz ragasztotta a tenyerét, ezzel kívánt tiltakozni az ellen, hogy a népszerű kávéhálózat drágábban értékesíti a vegán tejet – számolt be róla nemrégiben az IGN.

cromwell_cochrane.jpg

Persze címadásunk némileg sántít, hiszen a nagyközönség számára az 1940-ben született James Cromwell számtalan szerepben lehet ismerős a Star Trek nyolcadik, Kapcsolatfelvétel című filmje és néhány epizódja mellett: szerepelt a Vészhelyzetben, a Halálsoronban, a 2007-es Pókember 3-ban, a Gengszterkorzóban és a Jurassic World: Bukott birodalomban, az Én, a robotban, sőt a Babe-ben nyújtott alakításáért példának okáért Oscarra is jelölték. Mostanában pedig az Utódlás című díjnyertes sorozatban láthattunk, de a színészveterán számos klasszikusban és népszerű sorozatban, illetve filmben megfordult már. És a Starbucksban is, ahol ismét meggyűlt a baja a törvénnyel a közelmúltban, Cromwell egy társával együtt ugyanis a népszerű kávéhálózat pultjához ragasztotta magát.

Eközben a támogatására érkező transzparensekkel felszerelkezett tüntetők a bolygó és a tehenek megvédésére szólítottak fel. A rendőrség persze igyekezett eltávolítani a demonstrálókat, ami nem volt könnyű a ragasztós akció miatt, amit a PETA élőben közvetített a Facebookon, de a nem mindennapi demonstrációról az amerikai CBS is hírt adott:

Az IGN megjegyzi: James Cromwell hatvanas évek közepe óta részt vesz polgárjogi, háborúellenes és környezetvédelmi tüntetésekben: demonstrált a vietnámi agresszió ellen, az afrikai amerikaiak jogaiért és az állatok védelmében is. A színészt többször letartóztatták tevékenysége miatt. A mostani demonstráció végén természetesen Cromwell és partnere kiszabadították magukat nagy nehezen a ragasztó fogságából és távoztak.

emTV.hu // az IGN cikke nyomán // címlapfotó: Paramount Global

csik_patreon.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr5817833813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása