Ivanics-Rieger Klaudia SzubZsáner című műsorának augusztusi témája Daniel Abraham és Ty Franck, azaz a James S. A. Corey írói álnevet jegyző szerzőpáros Expanse (magyarul Leviatán, avagy a televíziós sorozat után szabadon Térség) című kilenc részből álló könyvsorozata. Vendégünk pedig dr. Barna Barnabás volt, a Szegedi Tudományegyetem kutatócsillagásza és az "Egy hét a csillagok alatt" című csillagászati rendezvénysorozat prokjektmenedzsere.
Barna munkája a hobbijából nőtte ki magát, a Szegedi Csillagvizsgálóban egy vegyes (szak- és hobbicsillagászokból álló, a science fictiont kedvelő) csapat működik együtt. Barna a szupernóvák kialakulását kutatja, doktoriját is ebből szerezte meg. Először ismét górcső alá vettük az először a SyFy Chanelen, majd az elkaszálása után az Amazon Prime-on futó filmsorozatot és kíméletlenül összehasonlítottuk a könyvvel, csakhogy megállapíthassuk: a könyv még mindig jobb, mint a film; illetve, hogy mennyire máshol vannak a könyvek és a sorozatok fináléi.
Beszéltünk a hasonlóságokról és különbségekről, illetve magukról a szereplőkről. Kitárgyaltuk az Alexet alakító színész Cas Anvar elbocsátását és azt a cancel culture-ral összefüggő jelenséget, hogy így viszont magát a karaktert is kiírták a sorozatból ahelyett, hogy egy másik színésszel helyettesítették volna. Az adás utolsó harmadában a Naprendszer emberek által való meghódításának problematikájáról, a tulajdonképpeni kirajzásról beszélgettünk és arról, hogy ezt a regénysorozat mennyire következetesen mutatja be…
emTV.hu // Parallaxis