2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjával, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum

Tesztrepüléseket hajtottak végre a NASA Mars-helikoptereivel

2019. március 31. - emTV.hu

Tesztrepüléseket hajtottak végre a 2020-ra tervezett Mars-utazás helikopterével az amerikai űrkutatási hivatal szakemberei a NASA pasadeniai intézetében. Az 1,8 kilogramm súlyú jármű a tervek szerint 2021-ben érkezik a vörös bolygó felszínére egy marsjáróhoz erősítve. Néhány…

Bővebben

Houston, van egy kis gondunk!

Parallaxis Podcast 9

Ezúttal egy olyan mozis toplistával jelentkezünk, amelyet nem filmművészeti nézőpontból, hanem a csapat szubjektív szempontjait figyelembe véve állítottunk össze. Ötös listánkon olyan az űrkutatással, az űrhajózással kapcsolatos produkciók találhatók, amik valós történelmi eseményeken alapulnak, és…

Bővebben

Az év eddigi leglaxisabb hírei

Parallaxis Podcast 8

A rejtélyes kilencedik planétát keresve az eget kémleljük, miközben elszáguldunk egy hóemberbolygó mellett, és eloszlatunk néhány tévhitet az úszó jégtáblák olvadásáról. Állandó fizikus barátunkkal, Vincze Miklóssal a Plútó pályáján túl a Naprendszeren át a sarkvidékig utazunk, és egy szubjektív…

Bővebben

Jégtörés veszélye miatt kellett bezárni egy antarktiszi brit kutatóbázist

A brit antarktiszi kutatóprogram (British Antarctic Survey, BAS) Halley kutatóállomásának közelében keletkezett törésvonal labilis, valószínű, hogy a terület hamarosan a tengerbe szakad, ezért még a tél beállta előtt ismét bezárták a bázist. A személyzet elhagyta az állomást, a napfény nélküli…

Bővebben

A titokzatos kilencedik bolygó akár tízszer nagyobb is lehet a Földnél

A Naprendszer titokzatos kilencedik bolygója ötször-tízszer nagyobb is lehet a Földnél – derült ki egy új kutatásból. A Physics Reports című szaklap aktuális számában megjelent tanulmány újabb részleteket közöl arról, hogy nézhet ki - ha valóban létezik - a Naprendszer…

Bővebben

A Plutó Charon nevű holdjának geológiáját és történelmét feltáró térkép készült

Először készült a Plutó Charon nevű holdjának geológiáját és történelmét feltáró térkép. Az új térképhez szükséges adatokat és felvételeket a New Horizons űrszonda gyűjtötte és készítette 2015-ben, amikor elrepült a Charon mellett. A New Horizons elegendő…

Bővebben
süti beállítások módosítása