2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum

Tesztrepüléseket hajtottak végre a NASA Mars-helikoptereivel

2019. március 31. - emTV.hu

Tesztrepüléseket hajtottak végre a 2020-ra tervezett Mars-utazás helikopterével az amerikai űrkutatási hivatal szakemberei a NASA pasadeniai intézetében. Az 1,8 kilogramm súlyú jármű a tervek szerint 2021-ben érkezik a vörös bolygó felszínére egy marsjáróhoz erősítve. Néhány hónappal később fogják munkába állítani és elvégezni vele az első, mintegy kilencven másodpercig tartó tesztrepüléseket – olvasható a NASA honlapján.

A tesztrepülések többségének célja, hogy demonstrálják, miként lesz képes működni a Marson, hogyan működik a vörös bolygón uralkodó hőmérsékletek közepette. Képes-e a helikopter túlélni a marsi hideget és működőképes maradni, amikor éjszakánként akár mínusz kilencven Celsius-fokra süllyedhet a hőmérséklet.

"Az első marsi repülésre készülve mintegy hetvenöt percet repültünk egy helikoptermodellel, amely igen hasonló volt a mi helikopterünkhöz. A marsi repülésre szánt helikopterrel végzett minapi teszt volt azonban a valódi durranás. Látnunk kellett, hogy megfelelően működik-e"

– idézte MiMi Aungot, a Mars Helicopter-program pasadenai projektmenedzserét a NASA közleménye. A Földön mindennapos helikopterrel repülni, de teljesen más a több százmillió kilométerre lévő Mars légkörében.

"A marsi légkör sűrűsége csak egy százaléka a Föld légkörének"

– magyarázta Aung. Hogy tesztrepüléseiket hasonló körülmények között végezzék a tudósok a JPL űrszimilátorát, egy 7,62 méter széles vákuumkamrát használtak, amelyet szén-dioxiddal, a vörös bolygó légkörének fő alkotóelemével töltöttek meg.

"A helikopter működtetése igen ritka légkörben csak az egyik kihívás. El kellett vennünk a Föld gravitációjának kétharmadát is, mivel a Mars gravitációja jóval gyengébb"

– mondta Teddy Tzanetos, a helikopter tesztrepüléseinek vezetője. Ehhez a kutatócsoport egy gravitációt kioltó rendszert tervezett, amelyet a helikopter tetejére erősítettek.

"A rendszer és helikopterünk is tökéletesen működött. Csak öt centiméter magas körözésre volt szükség ahhoz, hogy megkapjuk az összes szükséges adatot, amely megerősíti, hogy Mars-helikopterünk önműködően repül a vörös bolygóhoz hasonló atmoszférában""

– hangoztatta Tzanetos. A következő napon újabb tesztrepülést hajtottak végre a vákuumkamrában szintén 5 centiméter magasan összességében egy percen át.

"Legközelebb már a Marson fogunk repülni"

– mondta Aung. A helikoptert 2020 júliusában tervezik a marsjáróval útnak indítani egy Atlas V hordozórakéta fedélzetén a floridai Cape Canaveralról . A tervek szerint 2021 februárjában fognak megérkezni a vörös bolygóra.

emTV.hu // MTI

banner_llaxis.jpg/donate_llaxis.gif

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr2614728785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása