Fajunk olyan károkat okozhat önmagának, amelyek létezésünket veszélyeztetik. Létezhet valamilyen természeti limit, ami korlátozza egy technológiai civilizáció élettartamát? Ha nem vagyunk elég intelligensek, végül megsemmisíthetjük mindazt, ami fontos és kedves számunkra itt a Földön. Éppen ezért a Harvard Egyetem csillagászati tanszékének professzora azt javasolja, hogy tartsunk fenn egyfajta biztonsági mentést a Holdon az emberiség tudásának megőrzése érdekében.

– Tényleg nagy öröm és megtiszteltetés számomra hogy újra a Parallaxisban köszönthetem Avi Loeb professzort a Harvard Egyetemről. Üdv újra nálunk! Amint arra a hallgatóink és nézőink emlékezhetnek, tavaly beszélgettünk egy érdekeset az 'Oumuamuáról és az ezzel kapcsolatos könyvedről, ami éppen akkoriban jelent meg magyar fordításban. És ismét csak azt tudom javasolni, azoknak, akik nem olvasták még, hogy vegyék meg és olvassák el, mert az még mindig egy nagyon érdekes könyv. De persze, az azóta eltelt évben rengeteg minden történt, a Te kutatási területeiden, így a földönkívüli eredetű mesterséges tárgyak kutatásában, olyan projektekben is, amelyek téged is érintenek, mint a Galileo projekt, amit tavaly meg sem említettünk, mert azt hiszem, az akkor még nem is létezett.

– Így igaz, az akkor még nem létezett. Viszont szeretném elmondani, hogy 2023 júniusában új könyvem jelenik meg, amelyben tárgyalom majd az emberiségre vonatkozó implikációit mindannak, amiről ma beszélni fogunk.

– Na ja és ha már az emberiségre vonatkozó implikációknál tartunk, meg annál, hogy mennyi minden történt az elmúlt évben, hát azt hiszem, hogy a legmélyebb hatással mindannyiunk életére alighanem az volt, hogy ma olyan, elképzelhetetlen kijelentéseket hallunk politikusoktól, vagy hát konkrétan egy politikustól, aki történetesen egy nukleáris szuperhatalom vezetője, amilyeneket sohasem hallottunk senkitől az elmúlt hatvan évben, a kubai rakétaválság óta. Szóval az a felvetés, hogy esetleg beüthet valami katasztrófa, az emberiséget létében fenyegető szerencsétlenség, mint egy atomháború, vagy klímaválság, vagy bármi ilyesmi, amivel az Emberiségnek szembe kell néznie, az most már egyáltalán nem tűnik hirtelenjében annyira távoli eshetőségnek, mint akár csak egy vagy két évvel ezelőtt.

– Nos, mindez elgondolkodtat, hogy fajunk vajon tényleg intelligens-e, hiszen olyan károkat okozhatunk saját magunknak, amelyek létezésünket veszélyeztetik. És ha megvizsgáljuk, hogy az univerzum maga hogyan, milyen korszakokon át fejlődött, látjuk, hogy a kezdetben nagyon egyszerű volt: elemi részecskék levese, szinte teljesen egyenletes eloszlásban. Aztán a kicsit sűrűbb részek összehúzódtak, galaxisokká váltak, amelyeken belül a gáz csillagokká és bolygókká ált össze, és végül megjelent a Földön az általunk ismert élet. Ez létrehozta az általunk ismert legösszetettebb rendszereket, de ez nem kell hogy azt jelentse, hogy a jövőnk is ugyanezt a fejlődési irányt követi majd. Hiszen, ha nem vagyunk elég intelligensek, végül megsemmisíthetjük mindazt, ami fontos és kedves számunkra itt a Földön, és a bolygónk visszatér az egyszerűség állapotába.

Ha belegondolsz, ez érvényes egyébként az univerzum egészére is. Hiszen úgy fest, hogy az elmúlt ötmilliárd évben az univerzum tágulása egyre gyorsul, és a miénktől távol lévő galaxisok egyre növekvő sebességgel távolodnak tőlünk. Ahogy az univerzum tágulása gyorsul, egyszer eljutunk oda, hogy azok a galaxisok a horizontunkon túlra kerülnek, tehát még a fény sem lesz képes áthidalni a köztük és köztünk lévő egyre növekvő szakadékot. Így végül semmi más nem lesz körülöttünk, csak a vákuum, ami tényleg a lehető legegyszerűbb jövő, amit csak el lehet képzelni. Vagyis egy igen egyszerű állapotból indultunk, ami nem mellesleg a mi életünkre is igaz: csecsemő korunkban relatíve egyszerűek vagyunk, aztán amint felnövünk, egyre bonyolultabbá válunk, míg végül az idősek ismét a csecsemőkre emlékeztetnek... vagyis porból lettünk és porrá leszünk a legvégén, a kérdés mindössze az, hogy vajon felelősek leszünk-e a saját magunk visszatéréséért a porba, vagy ezt majd elintézi a Nap, amely egymilliárd éven belül elforralja majd a Föld színéről az óceánokat, vagy valami hasonló természeti katasztrófa. Az én javaslatom, hogy inkább tartson ki a buli még legalább egymilliárd évig!

– Igen, ez egy jó tervnek hangzik, habár persze, ahogy arról beszéltünk, még mindig ott van az a bizonyos "nagy szűrő", melyet a könyvedben is említesz, és persze ez felveti a kérdést, hogy nincsen-e valamiféle természeti törvény, amely korlátozza egy technológiai civilizáció élettartamát?

– Ez egy nagyon érdekes felvetés, és valóban, felállíthatjuk azt a statisztikát, hogy a csillagok többsége évmilliárdokkal korábban alakult ki, mint a Nap. Ha megvizsgálod a világegyetem csillagkeletkezési történetét, azt láthatod, hogy ennek a tetőpontja olyan tízmilliárd évvel ezelőtt volt, míg a Nap csupán 4,6 (négy-egész-hattized) milliárd éves, vagyis egy "későn érő típus". Egymilliárd év múlva elforralja az óceánjainkat, azaz csak ennyi idő áll rendelkezésünkre. Ha ez az időtartama egy technológiai civilizáció létezésének, akkor azok, akiknek már többmilliárd évvel ezelőtt elkezdett ketyegni az órája az exobolygókon, ők már nem élnek. Mi pedig felderíthetjük, hogy miért pusztultak el. Hogy vajon természeti katasztrófa végzett-e velük, mint amikor egy csillag sterilizálja a lakható bolygóját? Vagy egy önmaguk által előidézett sérülés: egy atomháború vagy egy klímaváltozás, esetleg egy mikróba, vagy egy vírus, amit biológiai hadviselés céljából egy laborban hoztak létre ...

Ha ilyen szemmel vetünk egy statisztikusi pillantást az exobolygókra, szerintem mondhatjuk, hogy a minket megelőző civilizációk már nyilván kihaltak. Még ha természetes okok miatt is, például a napjuk elforralta az óceánjaikat. Vagyis tőlük eredő rádiójelek után kutatni nem a helyes módja annak, hogy nyomokat találjunk. Olyan, mint ha arra várnánk, hogy felhívjon telefonon Wolfgang Amadeus Mozart. Ő már nincs itt, viszont megtalálhatod azt, amit hátrahagyott. Ugyanez érvényes a kozmikus civilizációkra. Kereshetjük az általuk küldött űreszközöket, és ha azokat a megszokott kémiai hajtóanyaggal hajtották, akkor azok biztosan nem érték el a Tejútrendszer elhagyásához szükséges szökési sebességet. Azaz itt kell hogy legyenek a galaxisunk gravitációs terébe csapdázódva, amely egy kosárként egyben tartja ezeket. Szemben a rádiójelekkel, amiket ők kibocsátottak. Amik végül eljutnak az unverzum széléig, de így nem igazán érzékelhetjük már őket.

Tehát ez a csillagközi űrrégészet egy teljesen eltérő szemléletet igényel. Ez alapvetően azt jelenti, hogy olyan fizikai objektumokat keressünk, amelyeket más civilizációk készítettek, és küldtek az űrbe. Olyan ez, mintha megnéznéd, van-e valami a postaládádban, ahelyett, hogy egy telefonhívásra várnál. Hetven éven át vártuk a rádiójeleket, a telefonhívást, de nem fogtunk semmit. Ezért azt javaslom, hogy nézzük meg a postaládánkat a kertben, talán tele van felhalmozódott levelekkel.

– Na igen. És akkor már hadd kérdezzek valami provokatívat, ami méginkább kívül esik a megszokott kereteken…

– Ja, amúgy én azt gondolom, hogy a megszokott keretek rossz helyen vannak. Az én érveim teljesen a józan észen alapulnak, szóval inkább úgy tűnik, hogy ezek a "keretek" nincsenek a jó helyen.

– Na igen, ahogy ez már sokszor előfordult a tudomány történetében. Újra meg újra megtörténik… és akkor meg kell várni, hogy bekövetkezzen a paradigmaváltás…

– Csak odébb kell mozdítanunk ezeket a kereteket, nem olyan nagy szám ez. Ahelyett, hogy tízmilliárd dollárokat költenénk a szuperszimmetria-elmélet hipotetikus részecskéinek keresésére, azzal, hogy részecskéket zúzunk széjjel a Nagy Hadronütköztetőben, ennek a költségnek a századából építhetnénk olyan távcsöveket, amelyek folyamatosan figyelik az eget, olyan eszközök után kutatva, amelyeket földönkívüli civilizációk alkottak.

– Épp ez az, amit a Galileo-projektben csináltok…

– Én csak annyit mondok, hogy néznünk kell, ahhoz hogy lássunk. Egyáltalán nem bonyolult.

– Nyilvánvalóan. Na szóval akkor ezek talán mégsem annyira eretnek gondolatok, de akárhol is vannak a keretek, azért az, amit kérdezni fogok, az mégis elég súlyos. Tehát, említetted a statisztikákat. Nade nyilván, jelenleg, mivel mindeddig volt meg sem az az egymilliárd dolláros költségvetésünk, sem az időnk arra, hogy begyűjtsünk egy tisztességes… izé… asztroszociológiai elemzéshez egy valamirevaló statisztikát. Viszont a fizikában gyakran megesik, hogy, legalábbis stacionárius rendszerek esetében, amilyen talán a Föld is, a rendszerek sokaságára vett statisztika helyett egyetlen rendszer hosszú időre vett időbeli statisztikáit elemezzük, hogy megtudjunk valamit.

Így hát felmerül a kérdés, hogy tudhatjuk-e egyáltalán, hogy a Föld bolygón nem alakult-e ki valaha egy másik technológiai civilizáció, amely éppen itt fejlődött ki valamikor az elmúlt 4,6 milliárd év során? Hiszen ugye ez is egyfajta szűrő. Mert hát, ha mi most egyik pillanatról a másikra kihalnánk, holnaptól az egész Emberiség megszűnne a Földön, vajon akkor miféle nyomaink lennének, amelyek százmillió év múlva is érzékelhetőek lesznek?

– Hát igen, bár a Föld nem is az alkalmas hely az ilyen kereséshez, hiszen a földfelszín és a köpeny anyaga a százmillió évek alatt elkeveredik. Így aztán, ha valami érdekes történt itt a közelmúltban, azt esetleg megtalálhatod, de az értelmes lények keresésének legjobb helyszíne valójában a Hold. Hiszen mindmáig ott vannak a lábnyomaink a Holdon. Persze idővel a mikrometeoritok azokat is eltörlik, de aztán, ha például az Artemis-program úgy igazán beindul, és létrehozunk valamiféle bázist a Holdon, ez a "lábnyom" ott is fog maradni. A Holdon nincsen geológiai tevékenység, nincs légkör, és a Marson is hasonló a helyzet. Vagyis nekünk át kellene kutatnunk ezeket a bolygófelszíneket mesterséges eszközök után, amelyek még mielőttünk vagy a Földről érkeztek, vagy pedig exobolygókról származó objektumok lezuhant darabjai lehetnek. Ez szintén egy lehetőség, hiszen közönséges kémiai rakétákkal félmilliárd évbe telik keresztülutazni a Tejútrendszeren. Mint említettem, csak meg kell vizsgálnunk, hiszen a legtöbb csillag több milliárd évvel a Nap előtt keletkezett, tehát bőven volt rá idő, hogy ez meg is történjen.

Na mármost, az elég valószínű azért, hogy semmi hozzánk hasonló nem élt régebben a Földön, de, tudod, ezt is empirikusan kell megvizsgálni, és nem csak feltételezni. Az ember eléggé hajlamos arra, hogy azt képzelje, mi vagyunk a világmindenség közepe, és nagyon fontos szereplői vagyunk ennek a kozmikus színjátéknak. De én azt mondom, hogy ez a színjáték 13,8 milliárd éve kezdődött és mi csak a végén értünk ide.

És mindaz alapján, amit Galileo Galilei és Kopernikusz tanított nekünk, nem a miénk itt a főszerep. Tehát ha nem te állsz a színpad közepén, és csak későn bukkantál fel, akkor ez a darab nem rólad szól. Jobban teszed, ha inkább más szereplők után kutatsz, akiktől megtudhatod, hogy miről is szól ez az előadás.

– Igen. Hát akkor visszatérve a hosszú távú jövőnkre, ami, bár remélhetőleg tényleg vár ránk odakint, mégis, ahogy a bevezetőmben is említettem, mindannyian érezzük, hogy van egy nem elhanyagolható esélye egy olyan katasztrófának, ami eltörölheti a civilizációnkat, a kultúránkat a Földről, még ha maga az emberi faj fenn is maradna. Na és egy friss cikketekben, amit két kollégáddal írtatok, amibe belefutottam az Interneten, ilyen esetekre valami olyasmit javasol, amire úgy utalsz, mint "holdi biztonsági másolat" az Emberiségnek, aminek tehát ismét csak a Holdhoz van köze, azt hiszem, most már mindannyian értjük is, hogy miért. Hiszen a Holdon nincsen lemeztektonika meg ilyesmik… Az ötlet pedig egyszerűen az, hogy tartsunk fenn egyfajta biztonsági adattárat egy felhőt, ha úgy tetszik, amelyben az emberi tudásnak azt a részét, amit megőrzésre érdemesnek találunk, megőrizzük és tároljuk a Holdon, nagyon hosszú ideig. Tehát, kérlek, beszélj erről az izgalmas ötletről!

– Ez tulajdonképpen nem egy eredeti ötlet. Onnan indult, hogy nyáron vettem egy laptopot, és a posztdokom azt javasolta, hogy vegyek hozzá egy hordozható háttértárat is. Azon biztonsági mentéseket tárolhatsz a gépről, hogy akkor se vesszenek el a fontos dokumentumok, ha valami baj éri a laptopot, mondjuk leöntöd kávéval. De ha mégis, megvan minden biztonsági másolatban. Erre azt gondoltam, miért nem tesszük ugyanezt nagyban? Tekintve Putyin ambícióit és mindazokat a veszélyeket, amelyek létében fenyegetik az emberiséget. A Hold ehhez egy ideális platform, mivel először is itt van a NASA Artemis-programja, melynek keretében azt tervezik, hogy egy fenntartható emberi bázist létesítsenek a Holdon. Vagyis lesznek ott emberek, és így nem annyira drága létrehozni és működtetni ott egy ilyen tárolórendszert, és feltölteni mindazt az információt, amit fontosnak tartunk. Például minden emberekkel kapcsolatos információ, így például könyvek, zenék, az ember kulturális termékei könnyen tárolhatók. Vagy a földi életformák genetikai kódja szintén elmenthető oda, és aztán rendszeresen frissíthető is.

Szemben például az aranylemezzel, amit a Voyager-űrszondára szereltek. Azon csak nagyon limitált mennyiségű információ van és ráadásul olyan, amire én nem vagyok különösebben büszke. Nem szeretem a hatvanas évek zenéjét, például... A feleségem imádja, de engem mindig az újdonság, az élvonal vonzott. Szóval szerintem az, hogy legyen lehetőségünk frissíteni az adatokat igazán alapvető fontosságú ahhoz, hogy büszkék lehessünk arra, amit teszünk. Hogy mondjak egy példát, a New Horizons űrszondát azért küldték, hogy a Plutót vizsgálja, de vitt magával egy kis dobozt is. A dobozban a Plutót felfedező Clyde Tombough hamvainak harminc grammja kapott helyet. Amikor ezt meghallottam, azt gondoltam, hogy ennek semmi értelme, hiszen ezek a hamvak semmiben nem különböznek egy cigarettáétól. Semmiféle információt nem tartalmaznak. Tehát mi az értelme elégetni annak a tudósnak a genetikai információját, akiről éppen meg akarnál emlékezni. Én szégyellem ezt a dobozt, és ha a földönkívüliek megtalálnák, azt hinnék, hogy mi egy nagyon agresszív civilizáció vagyunk, nagyon primitív rítusokkal. Megsemmisítjük annak a személynek a DNS-ét, akiről meg akarunk emlékezni. Szívem szerint küldenék egy gyorsabb űreszközt, hogy megelőzze a New Horizons-t, és előre is elnézést kérjen az esetleges megtalálóktól ezért a dobozért. Viszont megtehetjük, hogy azokat a dolgokat, amikre igazán büszkék vagyunk, folyamatosan frissítve tároljuk majd a Holdon.

– Nos igen, említetted a Voyager-aranylemezt és én történetesen ismerem Jon Lomberget, aki egyike volt a lemez tartalmát összeállítóknak, természetesen Carl Sagannel együtt, akitől az egész ötlet származott. De Jon volt a művész a projektben, és ő maga a Te biztonsági másolatos felvetésedre azt kommentelte…

– Mielőtt ezt megemlíted, azt hiszem meg kell jegyeznem, hogy van rajta egy illusztráció egy férfiról és egy nőről, de még azelőttről, hogy divatba jött fitnek, sportosnak lenni. Vagyis a mai megítélésünk szerint ez az illusztráció már nem olyasmi, amire büszkék lehetünk.

– Nos, Jon Lomberg számára legalábbis mindenképp, ez a Voyager-lemez inkább volt valamiféle művészi projekt, persze neki mint művésznek, nyilván, de mondott egy érdekeset a Te holdi adatmentési javaslatoddal kapcsolatban. Azt, hogy ha a Föld olyan mértékben megsérül, hogy a biztonsági háttértár adataira szükség lesz, az űrutazás nyilván maga is megszűnik, és így az adatbázis hozzáférhetetlenné válna. Jon Lomberg szerint ez az egész alig lenne több, mint egy alibi-intézkedés saját magunk megnyugtatására.

– Oké, szóval az elképzelésemnek éppen az a lényege, hogy lesznek már emberek a Holdon, hiszen egy önfenntartó bázis létrehozását tervezik ott. A Hold tehát lakott lesz, az ottaniak pedig képesek lesznek működtetni ezt az adatrögzítő berendezést, és remélhetőleg képesek lesznek feltámasztani, ami fontos számunkra.

Na persze van egy bunker valahol a Fehér Ház alatt, de az arra hivatott, hogy washingtoni politikusokat őrizzen meg vész esetén, és ők nem szükségszerűen az emberi génkészlet legjavát képviselik...

– Értem, na ezzel nagyon egyetértek. Na rendben, eddig ez így rendben is van, nade az is egy felvet egy kérdést, hogy a cikketekben azt írjátok, hogy a holdi háttértárat a Földről lézernyalábokon alapuló, de minsenképpen valamilyen elektromágneses hullámokkal történő kommunikáció útján frissítenék. Na most én értem, hogy a lézer azért jó, mert az egy nagyon fókuszált nyaláb, de még azzal is, elkerülhetetlenül kiszivárog a sugárzás egy része. Kérdezem, hogy ha ilyen szenzitív adatokat küldünk föl, mint a teljes emberi tudás és genom, akkor nem félünk-e attól, hogy ha van odakint valahol egy másik civilizáció, amely fogja majd az adást hozzájut ezekhez az információkhoz?

– Nos, ne feledd, hogy ez az információ nem új. Egyszerű módon tároljuk az adatokat mindarról, ami a Földön történik. Ezekhez ők maguk is könnyen hozzájuthatnának, ha szondákat küldenek a Földhöz, vagy akár csak belehallgatnak a rádiókommunikációnkba. Úgy értem, ha ránézel a közösségi médiára, különösen a Twitterre, láthatod, hogy tele van olyasmivel, amit inkább nem kéne kisugároznunk, mert ezzel elveszítenénk státuszunkat intelligens civilizációként.

Amúgy azt hiszem, hogy az értelmességi rangsort tekintve az emberiség valószínűleg nemigen tartozik az osztályelsők közé. Tudod, az előadásomon a hallgatóimnak elmondom, hogy a társaság fele a medián alatt van, ami csupán egy statisztikai tény. Függetlenül attól, hogy mennyire okosak, a tanulók fele bármely osztályban a medián alatt van.

– Definíció szerint.

– Erre ők felkapják a vizet, mert úgy jöttek a Harvardra, hogy azt hiszik magukról, hogy zsenik. De a felük akkor is a rosszabb felébe fog tartozni, erről nincs kétség. És ha az a kérdés, hogy vajon mint civilizáció hol állunk a rangsorban, hát én nem fogadnék arra, hogy a legjobbak között lennénk, inkább arra, hogy valahol a középmezőnyben.

Szóval ne aggódj, alighanem annyival okosabbak, hogy úgyis mindenre rájönnek rólunk. Amit inkább tennünk kell, hogy fejlesszük magunkat és tanuljunk tőlük. Tudod, az ok, amiért intelligenciát keresek az űrben az, hogy nem túl gyakran találok itt a Földön és szeretnék tőlük tanulni. Csak képzeld el, mennyi innovációt, micsoda technikai ugrást jelentene olyan kütyüket látni, amelyek magasan fejlett technológiával évmilliókkal ezelőtt készültek. Mennyi időt spórolhatnánk meg, válaszokat találva olyan problémákra, amiket mi még nem oldottunk meg.

Csak hogy mondjak egy példát: vannak a világon olyan emberek, akiket azért fizetnek, hogy az univerzumról gondolkodjanak. Őket kozmológusoknak hívják, én is közéjük tartozom. És a legalapvetőbb dolog, amit bárki kérdezhet erről, hogy oké, de miből áll az univerzum? Mi alkotja a világ nagy részét? Elég egyszerűnek tűnik, de nem tudjuk! Egy évszázada vizsgálódunk már, próbáljuk megérteni, hogy mi az, amit sötét anyagnak hívunk. Igazán meglepő, hogy a kozmológusok fizetést kapnak, mert bizonyos értelemben nem tudják, miről beszélnek. Úgy értem, egy olyan anyagfajtáról beszélgetünk, ami nem található meg a Naprendszerben! És van itt egy érdekes tanulság! Mindig azt gondoljuk, hogy amit it körülvesz minket, az jellemzi az egész univerzumot. Ezért gondoltuk azt is, hogy mi vagyunk a világegyetem közepén. A lányaim is azt gondolták magukról, hogy ők a világ közepe. Aztán elkezdtek óvodába járni, és ott rájöttek, hogy a világ sokkal nagyobb, mint az otthonuk. De azt is hisszük, hogy minden, amiből az univerzum áll, az itt is megtalálható, ám ez nem igaz, ezt bizonyítja a sötét anyag. Az univerzum 83 százaléka valami olyasmiből áll, amit még nem találtunk meg. Én pedig azt mondom, a keresését folytatni kell!

Az első három csillagközi objektum, amelyek beléptek a Naprendszerbe, nagyon furcsának tűnnek. Ebből kettő olyan meteor, amelyeket a tanítványommal, Amir Siraj-dzsal (fotónkon) fedeztünk fel. Az elsőt 2014-ből, a másikat 2017 márciusából, és persze ott van az 'Oumuamua, az objektum, amit a "Földönkívüli" című könyvemben tárgyaltam. Az első két csillagközi eredetű meteorit úgy tűnik, alighanem a vasnál keményebb anyagból áll az alapján, hogy hol robbantak fel a légkörben. Nem tudjuk, miféle anyag volt ez, de éppen ezért tervezünk egy expedíciót Pápua Új-Guineába. Felkotorjuk az óceánaljzatot ezen meteorit szilánkjai után kutatva, és kiderítjük, hogy miből áll. Tettem egy ígéretet a Modern Művészeti Múzeum kurátorának, hogy amennyiben egy mesterséges szerkezetet találunk, ami miénknél fejlettebb technológiát képvisel, akkor elviszem, hogy kiállíthassák a Modern Művészeti Múzeumban. Hiszen számunkra a modernitást fogja jelképezni, míg annak, aki küldte ez már őstörténelem.

Tehát a lényeg az, hogy azok a Naprendszerbe érkező csillagközi objektumok, amelyeket láttunk, nagyon különlegesek tűnnek, kilógnak a sorból mindazokhoz a kövekhez képest, amelyeket a Naprendszerben figyelhetünk meg. Amiképp a sötét anyag is valami olyasmi, amit nem figyeltünk meg a Naprendszerben. Tehát muszáj nyitottnak lennünk, hiszen az, amit az udvarunkban találunk, nem feltétlen azonos mindazzal, amiből a világ áll.

– Köszönöm szépen a, mint mindig, most is inspiráló beszélgetést, és még egyszer, alig várjuk, hogy meglássuk, mit találtok Pápua Új-Guineában, s persze hogy olvassuk az új könyvedet, ami angolul hamarosan…

A címe "Interstellar" és mivel az előző könyv címe "Extraterrestrial", vagyis "Földönkívüli" volt, néhány napja írtam a kiadómnak, hogy ha trilógia lesz végül, akkor a harmadik könyv címe "Intergalactic" lesz.

– Hát, reméljük, majd akkor is itt leszünk, és azt is elolvashatjuk és megbeszélhetjük majd a maga idejében. Köszönöm szépen!

– Köszönöm, hogy itt lehettem!

emTV.hu // Parallaxis // borítókép: Ken Richardson // Boston Magazine
fotó: Gaia Productions // SALT Conference // World Leadership Conference
magyar szöveg: Vincze Miklós és Horváth Ádám Tamás