A több mint fél évszázad után a Föld légkörébe visszatérő és a hétvégén az Indiai-óceánba zuhant pórul járt Vénusz-szonda kapcsán Pál Andrással beszélgettünk a szovjet Venyera-programról, a Vénusz bolygó furcsaságairól, na és arról, hogy miért és hogyan "esnek le" a műholdak az aktuális Sokolébresztőben. Elmélkedünk arról, hogy milyen tényezők határozzák meg, hogy mennyi idő alatt pottyan le egy grapefruit-szputnyik, űrállomás, lézervisszaverő üveggolyó, vagy épp eltévedt Vénusz-szonda a Föld körüli pályáról.
Múlt szombaton érkezett le az Andaman-tengerbe egy űrszonda (pontosabban annak leszállóegysége), amit 1972-ben abból a célból indítottak Bajkonuról, hogy sima leszállást hajtson végre pokoli testvérbolygónk, a Vénusz felszínén. Akkoriban a biztonsági kettőzés volt a divat az űrhajózásban: mind a szovjet, mind az amerikai szondák párosával startoltak, néhány nap vagy hét különbséggel. A Venyera-8 el is jutott a Vénusz felszínére, ahol 50 percig működött, amíg megadta magát a brutális körülményeknek. Párja azonban, amelyet Venyera-9 néven ismertünk volna meg, ha elhagyja a Föld körüli pályát itt ragadt bolygónk közelében. Egyer darabjai már néhány nappal-héttel a márciusi start után lezuhantak vagy szétégtek a légkörben, a leszállóegység viszont jó 53 évvel később, múlt hétvégén követte. Mit tanulhatunk mindebből és más műholdak sorsából a Föld felsőlégköréből? Kiderül a legújabb Sokolébresztőből. Hallgassátok szeretettel!
emTV.hu // Parallaxis // cikk: Vincze Miklós // borítókép: ESA
