Sokáig keresték a módját annak, hogyan lehetne minden egyes árucikket biztonsággal azonosítani. Először az 1930-as években lyukkártyákkal próbálkoztak, mint amilyenekkel az első számítógépek működtek, de nem voltak túl praktikusak. Aztán 1974. június 26-án az ohiói Troy egyik bevásárlóközpontjában reggel 8:01-kor egy csomag gyümölcsös rágógumit lineáris vonalkóddal olvastak be a pénztárnál, és a kereskedelem világa örökre megváltozott. A csomagoláson a ma ismert és használt klasszikus UBC típusú vonalkód szerepelt, ami éppen ma, ennek a cikknek a megjelenésekor ünnepli születésnapját.

A lyukkártyás próbálkozást követően sok-sok évvel, az 1960-as években a színkódolás egy változatával kísérleteztek, de ez sem működött. Ezután kezdtek a numerikus kódokkal próbálkozni, és győzött is az IBM technológiai javaslata.

E mögött valójában egy mérnök, Norman Woodland intuíciója állt, aki már régóta meg volt győződve arról, hogy meg kell alkotni az áruk morzekódját, így már 1949-ben megszerezte az ehhez szükséges szabadalmat; ezután felvették az IBM-hez, ahol az egész fejlesztés zajlott, ami egyébként nagyon hosszú ideig tartott.

Az univerzális vonalkód végleges változatát egyben az MIT, azaz a Massachusettsi Műszaki Egyetem kutatóinak is köszönhetjük, akik úgy választották ki a grafikát és a betűtípusokat, hogy azok hosszútávon is megállják a helyüket, és úgy döntöttek, hogy a vonalak mellett a tényleges számokat is feltüntetik, hogy a rendszer akkor is működjön, ha a szkenner meghibásodik.

Az 1974. június 26-án vásárolt csomag rágót úgy tűnik nem dobták ki, az ugyanis a washingtoni Smithsonian Amerikai Történeti Múzeumban van kiállítva. 1992-ben Woodland idősebb Bush elnöktől megkapta a Nemzeti Technológiai Érmet, 2011-ben pedig, egy évvel a halála előtt beiktatták a Feltalálók Hírességek Csarnokába.

emTV.hu // breakinglatest.news