Bud Spencer és Terence Hill neve egybeforrt a vidám, bunyókkal teli filmekkel – a két színész barátsága és utánozhatatlan párosa generációk kedvence. Bár szinte mindenki ismeri ikonikus közös filmjeiket és jellegzetes poénjaikat, akad jónéhány kulisszatitok, amiről még a rajongók közül is kevesen hallottak. Az alábbiakban 10 kevéssé ismert, ám annál érdekesebb tényt gyűjtöttünk össze a Spencer–Hill-duó közös karrierjéről, elsősorban híres filmjeik forgatásaihoz, illetve A mi hangunk mélyebb című kibeszélő podcast-sorozatunkhoz kapcsolódva.

Terence Hill koplalása a legendás babzabálás előtt

Sokan emlékeznek Az ördög jobb és bal keze (1970) című film nyitójelenetére, ahol Terence Hill élvezettel fal egy serpenyőnyi babot. Kevesen tudják azonban, hogy a hiteles falatozás érdekében Terence Hill a forgatás előtt majdnem egy teljes napig nem evett semmit! A színész úgy döntött, üres gyomorral veszik fel a jelenetet, hogy valóban farkaséhesen vethesse rá magát a babra, és ne kelljen színlelnie az étvágyat. A trükk bevált: a Szentléleket alakító Hill sosem látott étvággyal pusztította a babot a vásznon – nem csoda, hogy a nézők azóta is jóízűen nevetnek ezen az étvágygerjesztő jeleneten.

Bud Spencer egy film hatására lett szenvedélyes pilóta

Az 1972-es Mindent bele, fiúk! című kalandfilmben Bud Spencer és Terence Hill pilótákat alakítanak, akik Dél-Amerika felett repkedve keverednek kalandokba. A forgatás kedvéért Bud Spencer tényleg vezetett repülőt a levegőben – noha ekkor még nem rendelkezett hivatalos pilótajogosítvánnyal! A legendás pofonosztó a munka során annyira belehabarodott a repülésbe, hogy a film elkészülte után letette a pilótavizsgát utasszállító repülőgépekre és helikopterekre is. Saját bevallása szerint éppen ezen film forgatása során szeretett bele a repülés érzésébe. A vásznon kívül végül gyakorlott pilóta vált belőle, így Bud Spencer nem csak a filmvásznon szállt el a repülés örömétől, hanem a valóságban is – szó szerint.

Egy improvizált dallam születése a Különben dühbe jövünk forgatásán

A Különben dühbe jövünk (1974) nemcsak a látványos autóversenyről és bunyókról híres, hanem a fülbemászó “Lalalalalla” kórusbetétről is, amely egyben A mi hangunk mélyebb podcast-sorozatunk főcímét is adja. Ennek a vidám dalocskának különös története van: valójában a helyszínen született meg improvizációként. A film zeneszerzője, Guido De Angelis épp a forgatáson járt, amikor egy szünetben poénból dúdolni kezdett egy dallamot – Bud Spencer pedig örömmel becsatlakozott hozzá egy kis hümmögéssel. A rögtönzött kis ének annyira megtetszett a rendezőnek és a stábnak, hogy végül bekerült a filmbe, méghozzá “Lalalalalla” címmel. Ki gondolta volna, hogy a világ egyik legfülbemászóbb filmzenéje egy spontán ötletként, a forgatási szünetben született meg?

Összezördülés a Bűnvadászok forgatásán – precíz Hill vs. ösztönös Spencer

Hiába volt tökéletes az összhang Bud Spencer és Terence Hill között a filmvásznon, a forgatások során olykor akadtak nézeteltérések a munkastílusuk miatt. A legjelentősebb összezördülés az 1977-es Bűnvadászok felvételein történt. Terence Hill híres volt maximalizmusáról: szeretett mindent pontosan megtervezni, többször próbált egy-egy jelenetet, és ragaszkodott az apró részletekhez. Ezzel szemben Bud Spencer inkább ösztönből játszott; lazábban kezelte a forgatást, és nem aggódott túl sokat a precíz beállításokon. Eltérő módszereik miatt a Bűnvadászok forgatásán is össze-összekaptak néha. Szerencsére ezek a kisebb viták sosem fajultak el, és semmit nem vontak le a színészek barátságának erejéből. A kamera forogása után ugyanúgy együtt nevetett a két jó barát – még ha a jelenetek felvétele közben más tempóban is dolgoztak.

Nem folytatás, mégis dühbe jönnek – a félrevezető magyar cím

Magyarországon sokan automatikusan folytatásnak hitték az 1978-as És megint dühbe jövünk című filmet (mely kibeszélője június 9-én érkezik a Parallaxis Retroverzumba) a korábbi nagy siker, a Különben dühbe jövünk után – elvégre a cím erre utal. Valójában a két film cselekménye között semmiféle kapcsolat nincs: az És megint dühbe jövünk egy önálló történet, amelyben Bud Spencer és Terence Hill ezúttal Miami városában veszi fel a harcot egy helyi bűnszervezettel. A félreértés oka a magyar címadásban rejlik: a forgalmazók tudatosan választottak olyan címet, ami rímel a korábbi sikerfilmre, bízva abban, hogy így még több nézőt csalogatnak a mozikba. A trükk be is jött – nálunk rengetegen váltottak jegyet arra, hogy kedvenceiket újra “dühbe gurulva” láthassák, még ha ezúttal teljesen más szereplőket is alakítottak. Aki pedig esetleg csalódott, amiért a cím ellenére nem Különben dühbe jövünk 2-t kapott, azt kárpótolta a fergeteges poénok és pofonok jól ismert kombinációja.

A titokzatos Pongo Pongo valójában Miami partjainál fekszik

A Kincs, ami nincs (1981) egzotikus szigetét, Pongo Pongót a történet szerint valahol Japán és Amerika között, a Csendes-óceán déli részén kell keresni – legalábbis erről próbálta meggyőzni a nézőket a film. A valóságban azonban egyáltalán nem kellett expedícióra indulnia a stábnak: a szigetvilági kalandot valójában Florida közelében vették filmre. Pongo Pongo “paradicsomi” helyszínét a Miamihoz közeli Key Biscayne szigeten alakították ki, ahová egy híd vezet át a szárazföldről. Sőt, a forgatás végén a készítők még egy tréfás feliratban megköszönték a "sziget lakóinak" a segítséget, és ünnepélyesen megígérték, hogy soha nem térnek vissza, illetve nem árulják el senkinek a sziget pontos hollétét. Természetesen mindez csak ügyes marketingfogás volt. Évtizedekkel később kiderült, hogy a mesebeli Pongo Pongo valójában egy könnyen megközelíthető turistahely Miami mellett – a rajongók legnagyobb meglepetésére sok kedvenc jelenetüket egy ismert floridai üdülőszigeten vették fel, nem egy ismeretlen Csendes-óceáni atollon. A filmről szóló kibeszélővel október 13-án jelentkezünk majd a Parallaxis Retroverzumban!

Nyomás utána! – angolul forgatták, mégsem a saját hangjukon szólalnak meg

Érdekes módon Bud Spencer és Terence Hill több közös filmjüket is angol nyelven vették fel, hiába volt mindkettejük anyanyelve az olasz. Az 1983-as Nyomás utána! is angolul forgott, mivel a nemzetközi piacot célozták meg vele. Az olaszországi bemutatóhoz azonban a végső változatot leszinkronizálták olaszul – csakhogy nem a két sztár saját hangján! Olaszországban évtizedeken át bevett gyakorlat volt, hogy még a hazai filmeket is hivatásos szinkronszínészekkel utóhangsávosították. Így történt, hogy ebben a vígjátékban is más színészek kölcsönözték a hangjukat a párosnak az olasz verzióban: Bud Spencert Glauco Onorato, Terence Hillt pedig Pino Locchi szinkronizálta. Furcsa, de igaz – saját hazájukban a rajongók nem is hallhatták ebben a filmben Bud Spencer és Terence Hill eredeti orgánumát, csak a mókás mimikájukat láthatták a vásznon. A filmről szóló műsorunkat október 27-én mutatjuk be.

Milliós gázsi és játék a forgatókönyvvel a Nincs kettő négy nélkülben

A Nincs kettő négy nélkül (1984) különlegessége, hogy Bud Spencer és Terence Hill ebben a filmben kettős szerepben tűnik fel: egyszerre játsszák a két jószívű, szegény szélhámost és azok dúsgazdag hasonmásait. A történet szerint a brazil milliomos ikerpár fejenként egymillió dollárt ajánl hőseinknek, hogy a távollétükben helyettesítsék őket (sőt, még plusz félmillió dollár üti a markukat, ha a konkurens bűnbandát is elintézik). Hogy végül megkapják-e a mesés jutalmat a film végén, azt a nézők fantáziájára bízták – a valóságban viszont biztosan milliók landoltak kedvenceink zsebében. Ironikus érdekesség ugyanis, hogy Bud Spencer és Terence Hill gázsija épp fejenként nagyjából egymillió dollár volt ennél a filmnél. Vagyis a producerek pont akkora összeget fizettek ki a két színésznek a kettős szerepért, amekkorát a filmben karaktereiknek is felajánlottak a milliomos megbízók. A Spencer–Hill páros tehát nem csak a vásznon, hanem az életben is igazi főnyereményt jelentett – mind nekik, mind a nézőknek. A film kibeszélője november 10-én érkezik a Parallaxis Retroverzumba!

Szuperhekusok után kilenc év szünet következett a közös filmekben

Az 1985-ös Szuperhekusok bemutatását követően a rajongók hosszú ideig nélkülözni kényszerültek kedvenc pofonosztó párosukat. A ’70-es évek végétől kezdve szinte kétévente érkezett egy újabb Spencer–Hill-film, ám a ’80-as évek közepén váratlanul megtört a lendület: a Szuperhekusok után majdnem kilenc évig nem készült új közös mozifilmje a duónak. Mindkét színész a saját útját járta ebben az időszakban. Bud Spencer több önálló filmben és tévésorozatban is szerepelt – például folytatta a népszerű Piedone-szériát, majd olyan tévé-produkciókban bukkant fel, mint az Extralarge. Terence Hill eközben saját projektjeire koncentrált, és a kamera mögött is kipróbálta magát: a ’80-as évek végén megrendezte első filmjét (Don Camillo), majd a ’90-es évek elején a televízió számára a Lucky Luke westernsorozatot is elkészítette és főszerepet is vállalt benne. A közönségnek egészen 1994 karácsonyáig kellett várnia, hogy újra együtt láthassa a két kedvencét – addigra azonban a Spencer–Hill páros legendává érett, és mindenki tűkön ült a nagy visszatérésre várva. A Szuperhekusokról szóló beszélgetés november 24-től érhető majd el a Parallaxis Retroverzum csatornáin.

Az utolsó közös film családi vállalkozásban készült

1994 karácsonyán jelent meg a Bunyó karácsonyig, amely máig az utolsó Bud Spencer–Terence Hill mozifilm. Ez a könnyed vadnyugati komédia több szempontból is különleges búcsú lett. Terence Hill ezúttal nemcsak főszereplője, hanem rendezője is volt a filmnek – először (és ezidáig utoljára) ült ő maga a rendezői székbe közös produkciónál. Ráadásul a forgatókönyvet is családon belül oldották meg: a történet megírásában Hill fia, Jess is közreműködött. Így a legendás páros utolsó kalandja igazi családi vállalkozás lett. A film hangulata érződően szelídebb és családiasabb, mint a korábbi, vagány bunyóik: a karácsonyi westernvígjátékban már kissé visszafogottabb poénok és több érzelem kapott helyet. Nem véletlen – ekkorra a két színész a hatvanas éveiben járt, nagyapák lettek, és tudták, hogy ez a történet egy korszak lezárása. Terence Hill és Bud Spencer ezzel a szeretetteljes, ünnepi hangulatú filmmel búcsúztak el közös filmes útjuktól. Bár többé nem forgattak együtt, életre szóló barátságuk megmaradt, a rajongók szívében pedig mindmáig ők jelentik “A” verhetetlen párost, akiktől még a kulisszák mögötti történetek is legalább olyan szórakoztatóak, mint maguk a filmek. Mi mással, mint ezzel az feledhetetlen alkotással búcsúzik majd december 22-én a Bud Spencer és Terence Hill podcastünk.

emTV.hu // A műsorváltozás jogát fenntartjuk!