Folytattuk Pál Andrással az űrszemét tematikát a Sokolébresztőben: ahogy egyre több műholdat állítunk Föld körüli pályára, bekövetkezhet-e olyan ütközéslavina, aminek hatására tönkremegy egy csomó műhold, és elzáródik számunkra a világűrbe vezető út? Ilyen és hasonló kérdéseket tárgyaltunk meg, és persze röviden megemlékeztünk Farkas Bertalan 45 évvel ezelőtti startjáról is.
Ahova az Emberiség beteszi a lábát, ott megjelenik a szemét is. Nem képez kivételt ezalól az örök szabály alól az alacsony és közepes magasságú Föld körüli pályák, illetve a geostacionárius műholdak térsége sem. Az elmúlt közel hét évtizedben sokezer használaton kívüli űreszköz, rakétafokozat (mint ez a nilvánvalóan mindenre tök alkalmatlan, "mérges aligátor" becenevű szemét a Gemini-9 alábbi képén), törmelék, beazonosíthatatlan bigyó halmozódott fel a kozmoszban, többek között olyanok, amikről múltkori adásunkban is megemlékeztünk: a máig ott keringő második amerikai műhold, amely 1958 óta rója a köröket bolygónk körül, vagy épp a LAGEOS nevű diszkógömb-szerűség, ami majd jó két és fél millió év múlva lép be a légkörbe.
A Sokolébresztő kedvenc műholdjának, a GRBAlphának már csak hetei vannak hátra, amíg belép a Föld légkörébe. Ez adta az apropót arra, hogy elmélyedjünk az űrszemét-problematikában Andrissal, a műhold egyik atyjával. Bekövetkezhet-e valaha egy lavinaszerű ütközéssorozatot előidéző eseménysor, vagyis Kessler-szindróma, amelynek hatására akár elzárhatjuk magunk elől az űrt? És mit lehet tenni mindez ellen, hogyan lehet az űrszemetet eltakarítani? Ilyesmiken merengtünk a legfrissebb Sokolébresztőben. Hallgassátok szeretettel!
emTV.hu // Parallaxis // cikk: Vincze Miklós // borítókép: ESA // kép: NASA
