Két mérnök véletlenül feltalálja az időgépet egy garázsban, amivel nem csak a nézőknek, de műsorvezetőinknek is okoznak némi fejfájást. Ezúttal egy zseniálisan komplex, alacsköltségvetésű sci-firől beszélgettünk, ahol minden döntés újabb réteget nyit meg az időben, és ahol a legnagyobb veszély nem az időutazás, hanem a saját múltunk. A Parallaxis legújabb részében a Találmány (2004) című temporális hurkolódást vizsgáltuk tudományos szempontból – már amennyire megbírkoztunk vele.
Vannak az időutazós filmek. Aztán persze vannak a nagyon bonyolult időutazós filmek, ideértve talán a TENET-et is, amiben bizonyos objektumok és emberek visszafele haladnak az időben. Na és akkor van a gyakorlatilag egyetlen ember (Shane Carruth) által létrehozott, minimálköltségvetésű kultusz-sci-fi, amit biztosan állíthatunk, hogy nem lehet rendesen megérteni egy, kettő vagy akár három megnézés után. Ez egy olyan időgép, amiben a beszállás után annyi időt kell eltölteni, amennyit vissza akar menni az ember a múltba. Ja, és nem mehet vissza korábbra, mint amikor először létrejött a gép. Vagy mégis? Tény ami tény, komoly logikai paradoxonokra ad mindez lehetőséget, amit az alkotás nem is habozik kibontani.
Miért működik nyilvánvaló érthetetlensége ellenére a film? És miért kezdenek el az emberek kezei sutábbá válni és a fülük vérezni az időutazás hatására? Körbejárjuk ezeket a kérdéseket is a legfrissebb epizódunkban, hát még annak hosszabb és még jobb patronálói változatában. Hallgassátok szeretettel!
emTV.hu // Parallaxis // cikk: Vincze Miklós // borítókép: Shane Carruth // kép: Tom–B ötlete nyomán készítette MJL
