Témánk ezúttal a K2-18b exobolygó, és azok a friss eredmények, amelyek szerint potenciálisan életre utaló molekulákat mutattak ki a James Webb Űrtávcsővel annak légkörében. Valóban ott van-e a dimetil-szulfid, s ha igen, abból követhezik-e egyértelműen az élő szervezetek jelenléte? Végül Rakétafüst kollégát, kilencéves asztrobiológia-szakértőnket is megszólaltattuk arról, hogy szerinte milyen életformák létezhetnek az Univerzumban.
A Földön a dimetil-szulfiddal leginkább akkor találkozhatunk, amikor káposztát főzünk. A gáznak jellegzetes szaga van, és errefelé valóban szinte kizárólag biológiai folyamatok eredményeként jön létre. Nem véletlen tehát, hogy potenciális biomarkerként, életjelző anyagként tartják számon. Így tehát minden olyan felfedezést, amiben ilyesmit detektálnak más bolygókon, komolyan kell venni, így ezt a mostanit is a Cambridge-i Egyetem csillagászaitól. Azonban, ahogy ez lenni szokott, felmetülnek kérdések is, legalább kető. Egyrészt: biztos-e, hogy a James Webb Űrtávcső spektroszkópja által megfigyelt vonalak valóban a dimetil-szulfidhoz köthetők? (Nem.) Másrészt: ha valóban dimetil-szulfid, az egyértelműen az élet jele-e? (Szintén nem.) Ettől még persze a felfedezés nagyszerű, de azonnal hozzá kell tenni azt is, hogy olyan jellegű bolygó légkörében történt, amelyhez hasonlót nem találunk a Naprendszerben, sőt az exobolygók között is meglehetősen ritka. Így hát a jó ég tudja, hogy milyen abiotikus folyamatok működhetnek ezen az égitesten, ami túl nagy ahhoz, hogy kőzetbolygó legyen, de kisebb annál, mint amilyenek a Neptunusz-szerű jégóriások szoktak lenni. Hogyan fedezték fel a bolygót, milyen módszerrel lehet egy 124 fényévnyire levő gáz összetételét megállapítani, és mit gondol minderről egy harmadik osztályos szakértő? Kiderül a legújabb Sokolébresztőből. Hallgassátok szeretettel!
emTV.hu // Parallaxis // cikk: Vincze Miklós // borítókép: NASA / ESA / CSA / Joseph Olmsted
