2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum

A nyilvánosság kora | Az emberi méltóság védelmében

Médiazabálók #16

2024. augusztus 30. - Parallaxis Univerzum

A Médiazabálók szezonnyitó részében a sajtó felelősségéről és a személyiségi jogok védelméről beszélgettünk, különösen Molnár Gusztáv színművész esetének kapcsán. A Blikk bulvárújság ugyanis több méltatlan és jogsértő cikket közölt a művészről, aki alkohollal folytatott küzdelme miatt került ismét nehéz helyzetbe a nyilvánosság előtt. A cikkek egy olvasó által készített fotón alapulnak, amelyen Molnár alkoholos állapotban az utcán alszik. A téma kitárgyalásában vendégünk Boros Tamás újságíró, szerkesztő, valamint a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció és Médiatudomány szakának meghívott előadója. Szakterülete a személyiségi jog a médiában, elsősorban a képmás-, és hangfelvételek felhasználásával, felhasználhatóságával foglalkozik.

mediazabalok_ep16_cover.png

csik_patreon.jpg

A beszélgetés során Boros kiemeli, hogy bár a közszereplők élete részben nyilvános, mindenkinek joga van a magánszférához. Rámutat, hogy a sajtófotók készítése és publikálása csak az érintett beleegyezésével jogszerű, így az adott esetben a Blikknek jogi felelőssége is lehet az erkölcsi és társadalmi felelősségen túl. Hangsúlyozza, hogy a szenvedélybetegségek bemutatása a médiában különösen érzékeny terület, és hogy a jogi keretek mellett az etikai szempontokat is figyelembe kellene venni.

A sajtó által okozott jogsértések ellen csak akkor lehet fellépni, ha az érintettek feljelentést tesznek. Boros szerint az ilyen ügyek rámutatnak arra, hogy a médiának nagyobb felelősséggel kellene kezelnie a szenzitív témákat, mint például a szenvedélybetegségek.

Keresd műsorainkat a Facebookon, Soundcloud- és YouTube-csatornánkon, Apple és Google Podcasts-en, valamint Spotify-on, premier előtt pedig a Patreon oldalunkon! Kattins és válassz platformot!

emTV.hu // Parallaxis // borítókép: South Park // Comedy Central

ban_premierelott.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr2918478253

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása