1962. július 9-én az Egyesült Államok végrehajtotta a hidegháborús korszak egyik leglátványosabb, ugyanakkor legvitatottabb nukleáris kísérletét. A Starfish Prime névre keresztelt teszt során egy 1,4 megatonnás hidrogénbombát robbantottak fel több mint 400 kilométeres magasságban. Ez körülbelül kilencvenháromszor erősebb volt, mint a Hirosimára ledobott 15 kilotonnás atombomba. A kisérlet nemcsak látványában volt rendkívüli, hanem következményeiben is: a robbanás hatása még évek múltán is érezhető volt a Föld körüli térségben.
A szerdán megjelenő Parallaxis Podcastban a Menekülés Los Angelesből (1996) című mozit fogjuk kibeszélni – amelynek hosszabb és jobb változata már elérhető támogatóink számára –, amelyben a filmben lévő világvége-fegyver kapcsán szóba kerül a Starfish Prime is, amely a Project Fishbowl (Akvárium-projekt) nevű kísérletsorozat része volt, amelyet az Amerikai Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma és az Atomenergia Bizottsága közösen szervezett. A cél az volt, hogy megértsék, milyen hatással van egy nagy erejű nukleáris robbanás a világűrben a kommunikációra, az elektromos rendszerekre, valamint a Föld mágneses mezejére és sugárzási öveire. Mindez egy tágabb programba illeszkedett, amely az űr hadászati célú felhasználásának lehetőségeit vizsgálta a hidegháborús versengés keretein belül.
A robbanószerkezetet egy Thor-rakéta juttatta el 400 kilométeres magasságba – ez körülbelül az a régió, ahol napjainkban a Nemzetközi Űrállomás is kering –, majd automatikus időzítővel hozták működésbe. A robbanás Havai-szigetekhez közeli területen történt, és annak ellenére, hogy a robbanás a világűrben zajlott le, a hatásai a Föld felszínén is erőteljesen érezhetők voltak.
A robbanás pillanatai látványos fényjelenségeket okoztak: zöld, kék és ibolyaszínű fényhullámok világították be az égboltot, amelyet a Csendes-óceán szigetein és még Új-Zéland egyes részein is észleltek. A keletkező plazmafelhő interakcióba lépett a Föld mágneses mezejével, ami szokatlan geomágneses zavarokat eredményezett.
A Starfish Prime egyik leginkább tanulmányozott következménye az úgynevezett elektromágneses impulzus (EMP) volt. Az EMP olyan erős volt, hogy Honoluluban, amely több mint 1400 kilométerre volt a robbanás helyszínétől, számos utcai világítási rendszer, telefonvonal és elektromos berendezés megsérült vagy leállt. (1400 kilométer a Budapest-Brüsszel távolság.) A robbanás után keletkező rádiózavarok és mágneses anomáliák megzavarták a távközlési hálózatokat, és világossá tették: egy nagy magasságban végrehajtott atomrobbantás súlyos civil infrastruktúrát érintő következményekkel járhat.
Az egyik legaggasztóbb hatás az volt, hogy a robbanás jelentősen megnövelte a Föld körüli térség sugárzási szintjét. A Van Allen-övek természetes sugárzási zónák, amelyek a Föld mágneses mezejének csapdájába esett töltött részecskéket tartalmazzák. A Starfish Prime által kibocsátott részecskék "mesterségesen" megerősítették ezeket az öveket. A megemelkedett sugárzási szint hónapokon át fennmaradt, és több műhold meghibásodását okozta. Többek között a Telstar 1 és a TRAAC nevű műholdak is károsodtak, amelyek szerepet játszottak volna a korai távközlési technológiák fejlesztésében.
A teszt hatásai hamar komoly nemzetközi visszhangot váltottak ki. Bár a robbanás az űrben történt, számos nemzet aggályait fejezte ki az ilyen kísérletek környezeti, technikai és politikai veszélyeivel kapcsolatban. A Starfish Prime egyike volt azon eseményeknek, amelyek közvetve hozzájárultak az 1963-as Részleges Atomcsend Egyezmény létrejöttéhez, amely betiltotta az atmoszférában, a világűrben és a víz alatt végzett nukleáris kísérleteket.
A Starfish Prime máig fontos mérföldkő a nukleáris fegyverkezés és az űrkutatás történetében. A robbanás tanulmányozása jelentős mértékben hozzájárult az elektromágneses impulzusok fizikai természetének megértéséhez, és alapjául szolgált későbbi polgári és katonai védelmi tervek kidolgozásának. Ugyanakkor figyelmeztetésként is szolgált: az ember technológiai ereje képes olyan mértékű változásokat előidézni a Föld környezetében, amelyekkel még ma sem rendelkezünk teljes körű kontrollal.
A Starfish Prime emlékeztet minket arra, hogy az űr nem üres tér, hanem a Föld körüli ökoszisztéma része, amelyre ugyanúgy felelősséggel tartozunk, mint a földi környezetünkre.
emTV.hu
