1947-et írunk: John Nash megérkezik a Princeton Egyetemre, hogy matematikát tanuljon. A különc fiút egyetlen dolog érdekli: egy egészen eredeti ötlet megtalálása. A matematika szakon könyörtelen verseny folyik, és sokan szívesen látnák Nash bukását. Mégis épp a rivalizálás adja meg neki a kellő lökést: egy este a helyi bárban megfigyeli, hogyan versengenek a fiúk egy szőke lányért, és az ötlet, mely oly régóta kísérti, megfogan, és megírja dolgozatát a játékelméletről, a versengés matematikájáról. Ám ennek a munkának, veszélynek és titkolódzásnak súlyos ára van... A Parallaxis legújabb részében az Egy csodálatos elme (2001) című filmről beszélgettünk.
A matematikusokat eleve valamiféle csodabogárnak tekinti a társadalom számottevő része. Ennek a gyönyörű szakmának akadnak képviselői, akik erre abszolút rá is szolgáltak: Erdős Pálról vagy épp a játékelmélet egyik atyjának számító Neumann Jánosról, a huszadik század két legendás, budapesti születésű matematikusáról órákon át lehetne a jobbnál jobb sztorikat sorolni, de találunk legendás történeteket Stanislaw Ulam, Mark Kac, vagy épp Norbert Wiener magyarul megjenet memoárjaiban is. Így aztán hajlamosak lehetünk elfelejteni, hogy a legtöbb matematikus bizony teljesen átlagosnak tűnő embertársunk, nem felejt el reggel zoknit húzni, nem motyog folyton bizonyításokat magában, és nem írja tele a könyvtár ablakát matematikai ötletekkel, ha éppen eszébe jut valami. De mégis... talán nem véletlen, hogy John Forbes Nash Jr. kifejlett skizofréniája hosszú éveken át teljesen észrevétlen maradt környezetében. A fura viselkedés, ha nem is jellemző, de semmiképp sem példátlan jelenség volt az ötvenes évek borostynliga-egyetemeinek matematikai intézeteiben. Nash magának való, fura fazon volt, de messze nem volt ezzel egyedül Princetonban vagy az MIT-n. Ráadásul titkos hírszerzési programokba is bedolgozott az eleve paranoiától túlfűtött McCarthy-érában: simán hihetőnek tűnhetett, hogy nem beszélhetett arról, amin dolgoznia kellett. Így még barátai, sőt családtagjai is csak akkor fogtak gyanút, amikor a matematikus már régen egy képzeletbeli karakterek lakta álomvilágban élt.
A Nash életét nagy művészi szabadsággal, de lényegi vonásait tekintve helyesen bemutató kultuszfilm persze nem tér ki Nash nőügyeire, UFO-s összeesküvés-elméleteire vagy épp antiszemitizmusára, de bizonyos szempontból eléggé hitelesen mutatja be a matematikusok világát és a skizofrénia tüneteit is, olyannyira, hogy a mozi pszichológus- és pszichiáter-szakos hallgatóknak a világ sok egyetemén kötelező szemináriumi tananyag. De mi az, ami nem stimmel a filmben? Hol van a magyar közgazdász, aki Nash-sel együtt vehette át Stockholmban a díjat, s mi a helyzet azzal a szép ceremóniával, amikor a princetoni professzorok elismerésük jeléül tollakat adnak egymásnak? Kiderül az adásból, s méginkább annak hosszabb, jobb, előfizetői változatából. Hallgassátok szeretettel!
emTV.hu // Parallaxis // cikk: Vincze Miklós // borítókép, kép: Universal Pictures // UIP-Duna Film
