A Csatahajó (2012) című hollywoodi mozi nem szűkölködik látványos effektekben és fiktív katonai technológiákban, a történet során pedig különleges figyelmet kap egy valóban létező földmegfigyelő műhold, a Landsat 7. A filmben ez az eszköz nem tudományos vagy környezetvédelmi célokat szolgál, hanem egy kommunikációs manőver eszközeként jelenik meg. Ezzel szemben a valóságban a Landsat 7 minden volt, csak nem efféle technológia: egy, a Föld megfigyelésére szakosodott, civil tudományos műhold, amely két évtizeden át szolgálta bolygónk jobb megismerését.
A film cselekménye szerint – amelyet a Parallaxis legújabb részében vizsgáltunk tudományos szempontból, és amelynek támogatói hosszabb és jobb változata már elérhető a patreon.com/parallaxis oldalon – az emberiség kapcsolatot próbál teremteni egy idegen civilizációval az úgynevezett "Beacon Project" keretében, amely Hawaii egyik hegyéről, az Oʻahu-szigeten található Haleakalā-ról küld jelet a Landsat 7-re, amely felerősítve azt célozza meg a Gliese 581 csillagot. Néhány évvel később az idegenek válaszolnak, azaz megérkeznek bolygónkra, de kommunikációs hajójuk megsérül, és a Landsat 7-et használva akarnak az idegenek "hazatelefonálni".
A filmben tehát a Landsat 7 úgy jelenik meg, mint egy kommunikációs eszköz, egy jelerősítő műhold, ám az ábrázolás nemcsak pontatlan, hanem teljesen szembemegy a Landsat-program eredeti és valódi célkitűzéseivel.
A Landsat 7-et az Egyesült Államok Geológiai Szolgálata (USGS) és a NASA közösen bocsátotta fel 1999-ben, a Landsat földmegfigyelő program hetedik műholdjaként. Feladata nem más volt, mint a Föld felszínének szisztematikus, nagy felbontású és multispektrális megfigyelése. Ennek köszönhetően a műhold segítségével a kutatók nyomon követhették a városok terjeszkedését, az erdők pusztulását, a gleccserek visszahúzódását, az árvízi károkat vagy épp az aszályok hatásait. A Landsat 7 egy civil műhold volt, semmiféle katonai vagy kommunikációs funkcióval nem rendelkezett.
Az ETM+ (Enhanced Thematic Mapper Plus) nevű szenzora kilenc különböző spektrális sávban készített felvételeket, köztük a látható fény, a közeli infravörös és a termális infravörös tartományban. Ezeket az adatokat a kutatók világszerte ingyenesen elérhették, és több ezer tudományos tanulmány, környezeti jelentés, sőt művészeti projekt (például a "Landsat: Earth as Art") készült felhasználásukkal.
2003-ban egy technikai hiba miatt a műhold egyik kulcsfontosságú komponense, a Scan Line Corrector (SLC) meghibásodott, ami a képek szélein adatvesztést okozott. Ennek ellenére a Landsat 7 továbbra is működőképes maradt, és adatai – részben szoftveres kiegészítéssel – továbbra is hasznosnak bizonyultak. A műhold többször annyi ideig működött, mint az eredetileg tervezett élettartama, és végül nemrég, 2025. június 4-én érkezett el hivatalosan a pályafutása végére, amikor az USGS utoljára vette a jeleit.
A Csatahajó készítői természetesen nem dokumentumfilmet forgattak. A cél a szórakoztatás volt, nem pedig a tudomány pontos bemutatása. Ugyanakkor a filmben való hivatkozás a Landsat 7-re jól példázza azt, hogy a közönség sokszor félreértheti az olyan műholdak szerepét, mint a Landsat-sorozat tagjai. Míg a film egy vad és hangos motorosként kezeli ezt az eszközt, a valóságban a Landsat 7 inkább egy szelíd, de hatékony távcsőként működött bolygónk körül: csendben, megállás nélkül figyelte a Föld változásait, és segített bennünket abban, hogy jobban megértsük az ember és a természet kapcsolatát.
A film tehát ugyan izgalmas, de a Landsat 7 szerepének ilyetén bemutatása sokkal inkább hollywoodi dramaturgia, mintsem technológiai realitás. A valóság ugyanis egy tudományos sikertörténet: a Landsat 7 egy olyan műhold volt, amely csendben, de következetesen dolgozott értünk.
emTV.hu // USGS // címlapképünk a Csatahajó című filmből / Universal
