2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum

A neves fizikus szerint mi magunk vagyunk a marslakók

Brian Cox szerint a vörös bolygót leszámítva más planétákra valószínűleg soha nem jutunk majd el

2022. május 26. - Ádám // emTV.hu

Az egykori zenész és korábbi televíziós műsorvezető angol fizikus, Brian Cox a BBC vasárnap reggeli műsorában elmondta, hogy még mindig sok az ismeretlen, és felvetette, hogy a földi élet máshonnan származhat – vette észre a hvg.hu. A részecskefizika és a tudományos társadalmi szerepvállalás professzora szerint talán ezzel magyarázható, hogy az emberiség máig nem tudott kapcsolatba lépni egy idegen fajjal sem, mivel lehet, hogy mi vagyunk a világmindenség egyetlen intelligens életformája.

the-martian-ep-20th-century-fox.jpg

A Manchesteri Egyetem sztárprofesszora meglepő kijelentése szerint talán mi, emberek vagyunk az igazi marslakók. Szerinte ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy bár régóta keressük a kapcsolatfelvétel lehetőségét, mindeddig minden erőfeszítésünk ellenére sem voltunk képesek kapcsolatba lépni egy idegen fajjal sem. Tehát az is lehet, hogy nincs is másik értelmes élet az univerzumunkban. Mikrobiális szinten viszont gazdag környezetre bukkanhatunk – többek közt a Marson is. Ezt Cox azzal magyarázza, hogy az élet ilyen formája viszonylag gyakori, míg az emberiséghez hasonló értelmes élet már nagyon ritka lehet.

A fizikus szerint biztosan képesek leszünk felfedezni a Marsot, sőt, kötelességünk is, hiszen nem élhetünk örökké a Földön, ugyanakkor más planétákra valószínűleg soha nem jutunk majd el.

emTV.hu // hvg.hu // BBC // címlapkép: 20th Century Studios

csik_patreon.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr7117840293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása