2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum

Kisbolygót neveztek el Ivanics-Rieger Klaudiáról

Fiatalon elhunyt kollégánkról elnevezett kisbolygó a (35459) Klaurieger nevet kapta

2023. március 26. - emTV.hu

Kovács Gergő geográfus, csillagász és tudományos újságíró vetette fel, hogy az ismeretterjesztésben betöltött kiemelt szerepe miatt Klaudia megérdemelné, ha róla is elneveznének a sok-sok ezer eddig felfedezett kisbolygó közül egyet – írja Facebook oldalán a Bakonyi Csillagászati Egyesület. Egy csehországi csillagásznő, Dr. Lenka Kotková az ügy mellé állt, és kezdeményezte, hogy az általa 1998. február 27-én felfedezett kisbolygót Klaudiáról nevezzék el. A Nemzetközi Csillagászati Unió pedig március 20-án, barátunk és kollégánk halálának második hónapfordulóján hivatalosan is közzétette a (35459) Klaurieger kisbolygó nevét, ami a Mars és a Jupiter bolygó között elterülő aszteroidaövezetben kering.

klaurieger_ill.jpg

Mint az az Egyesület Facebook bejegyzéséből kiderül, a (35459) Klaurieger aszteroida egy 5,2 km átmérőjű, sziklás égitest, ami közel négy év alatt kerüli meg a Napot. Majdnem háromszor messzebb kering központi csillagunktól, mint otthonunk, a Föld.

Az apró világ Naprendszerünk születésének és formálódásának időszakából maradt itt, egyfajta időkapszulaként őrizve a bolygók keletkezésében szerepet játszó ősi anyagokat. Érdekessége, hogy fele akkora, mint az a kozmikus test, ami közel hatvanöt-hatvanhat millió évvel ezelőtt becsapódva bolygónkba, felelős lehetett a dinoszauruszok kipusztulásáért, de hozzátették, (35459) Klaurieger olyan pályán kering a Nap körül, ami miatt egyáltalán nem veszélyezteti a földi életet.

A Bakonyi Csillagászati Egyesület úgy tudja, hogy hazánk történelmében Klaudia a második amatőrcsillagász hölgy, akiről kisbolygót neveztek el. Az első női amatőrcsillagászt, aki kiérdemelte e megtiszteltetést Dégenfeld-Schonburg Berta Klára Matildnak (1843-1928) hívták, s kilencvenöt évvel ezelőtt hunyt el.

Továbbá hozzátették azt is, hogy a (35459) Klaurieger erős amatőrcsillagászati műszerekkel fotografikusan is észlelhető, így az Egyesület a közeljövőben megpróbálja fényképeken is megörökíteni a kisbolygót.

A teljes cikket ide kattintva kiemelt partnerünk, a Bakonyi Csillagászati Egyesület Facebook oldalán lehet elolvasni!

Klaudia halála szörnyű tragédia, és nem telhet el elég idő ahhoz, hogy ne érezzük hiányát. Örökké velünk lesz, és örökké a műsoraink lelkének egy darabja mindaz, ami Ő maga volt: egy végtelenül energikus, mindig vidám fantasztikus lány, akiben egyszerre volt jelen a tudomány és a vallás kettős látásmódja. Akit mindig lehetett piszkálni adásban, és aki sosem hagyta szó nélkül. Aki Csaba helyére ült be, és lazán felvette a tempónkat, sőt, sok esetben túl is szárnyalta, és akinek egyénisége, szelleme és öröksége meghatározta és a jövőben is meghatározza mindazt, ami a Parallaxis Univerzum maga. Ebben a műsorban kedves barátunkra és kollégánkra, Ivanics-Rieger Klaudiára emlékezünk.

emTV.hu // Bakonyi Csillagászati Egyesület

csik_patreon.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr2718080518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása