Közkívánatra a fekete lyukak kerültek terítékre. Mik azok, léteznek-e a valóságban, vagy csak az elméleti fizikusok képzeletében, s hogyan jöhetnének egyáltalán létre? Miért "áll meg az idő" az eseményhorizonton, és átjuthatunk-e a túloldalra anélkül, hogy spagettizálódnánk? Van-e meztelen szingularitás? Ilyen kérdéseknek eredtünk nyomába.
Pierre Laplace már a 18. században végiggondolta, hogy elvileg létezhet olyan égi objektum, aminek gravitációs vonzása olyan erős lenne, hogy az ottani szökési sebesség (ez pl. a Földön 11,2 km/s) nagyobb, mint a fénysebesség (300 000 km/s). Ez egyben azt is jelentené, hogy az ilyen égitest kívülről láthatatlan, fekete, hiszen saját fénye sem képes elhagyni. Laplace persze még a newtoni fizikából indult ki, de a huszadik század elején megalkotott einsteini gravitációelmélet is megengedi az ilyen feketelyuk-szerűségek létezését. Ez viszonylag hamar, már száz éve kiderült. A nagy kérdés már csak az volt, hogy a természet valóban él-e az elmélet adta lehetőséggel, vagyis létezik, létezett-e valaha olyan folyamat, amelynek eredményeképpen annyi anyag/energia koncentrálódhat egy megfelelően kicsi térrészbe, hogy valóban létrejöjjön a téridőnek ilyen extrém, fényt is becsapdázó görbülete. A hetvenes évekre kiderült, hogy bizony, a kellőképpen nagy tömegű csillagok élete végén bekövetkező gravitációs kollapszus csakugyan létrehozhat ilyesmit. Hamarosan találtak is jelölteket, s mára már minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy ezek a döbbenetes képződmények valóban léteznek, sőt minden spirálgalaxis közepében található egy hatalmas tömegű fekete lyuk, amlyről bámulatos eljárásokkal mára már "fényképeket" is sikerült készíteni. De csakugyan elszáll a végtelenbe a téridő-gumilepedő görbülete az eseményhorizonzon túl? És lehet-e egy kocka alakú objektumból fekete lyuk? Kiderül a legfrissebb Sokolébresztőből. Hallgassátok szeretettel!
emTV.hu // Parallaxis // cikk: Vincze Miklós // borítókép: NASA
