Az űrkutatásért felelős miniszteri biztos féléves magyar űrrepülésről beszélt

2020. március 01. 10:00 - emTV

Anettka beájulna

Állandó fizikusunk jelentette a héten zajló, az űrkutatás és űrtevékenység tudományos, technológiai és oktatási kérdéseivel foglalkozó nemzetközi H-Space 2020 konferenciáról, hogy Dr. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos megnyitóbeszédében egy érdekes félmondatos megjegyzést tett az öt év múlva esedékes magyar űrrepülésről, pontosabban honfitársunk anyabolygónkon kívül, az ISS fedélzetén töltött idejéről.

Eszerint, eddigi találgatásainkkal ellentétben, az orosz Roszkoszmosz űrügynökséggel folytatott tárgyalások nem egy-két hetes rövid látogatásról, hanem egy long duration flightról, vagyis vélhetően egy fél éves űrrepülésről szólnak a Nemzetközi Űrállomáson.

"Megdöbbentem ezen, hogy ezt hallottam, aztán körbekérdeztem gyorsan ott a magyar űrkutatás fejesei körében, és mindenki megerősítette nekem ezt az infót"

– mondta Vincze Miklós, a Parallaxis állandó fizikusa a tudományos és fantasztikus podcast március 5-én megjelenő epizódjának felvételén.

Tehát a következő magyar űrhajós a jelenlegi tervek szerint az alaplegénység tagjaként hat hónapot tölthet majd a kozmikus kutatóközpont fedélzetén 2025-ben. A műsorvezetők a Parallaxis podcast következő részében sok egyéb téma mellett természetesen azt is boncolgatják majd, hogy mennyi adófizetői forintba fájhat ez nekünk, illetve milyen kutatások és kutatási területek jöhetnek szóba az ISS-en eltöltött idő alatt.

emTV.hu // címlapkép: "Magyarok az űrben" Comedy Central / Viacom

tudomany_es_fantasztikum.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr2115498254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.