2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában részesült tudományos és fantasztikus podcast & blog

Fröccsenő, zöld agyak!

Parallaxis Podcast #32

2020. szeptember 03. - Parallaxis Podcast

Negyvenkettő nappal a legutóbbi beszélgetésünk után visszatérve, feltöltődve ugrottunk neki podcastünk új évadjának. Megfelelő agyi és lelkiállapotban ahhoz, hogy olyan általános érdeklődésre számot tartó, fontos kérdések megválaszolását bátorkodjuk megkísérelni, mint hogy létezik-e a Balaton, hogyan nézne ki a valóságban egy anyag-antianyag robbanás, vagy éppen, hogy hogyan határozható meg (ha ugyan egyáltalán), hogy mi és mi nem sci-fi.

ep32_blog_cover.jpg

A robbanások problémaköre Ádám fejéből pattant ki, amikor a majd' másfél hónapos leállásunk során véletlenül újranézte a híres-hírhedt azonos című Dan Brown-regény nyomán készült Angyalok és démonok című 2009-es filmipari terméket. Ennek csúcspontján (spoiler!) a tudjukkik a Vatikán megsemmisítése céljából átszállítanak potom néhány dekányi antianyagot a Svájc és Franciaország határán terpeszkedő CERN-ből Rómába, hogy alkalmas pillanatban szabadjára engedjék. Ördögi tervük természetesen nem sikerül: a detonáció végül – a főhősöknek hála – nem a földfelszínen, hanem több kilométer magasan a levegőben következik be, ragyogó, kékes fényű tűzijátékkal szórakoztatva a nagyérdemű Szent Péter téri turistatömeget.

Persze egy ilyen jelenetet szétszakmázni fizikusi szemmel talán nem valami sportszerű, mégis tanulhatunk ebből is valamit.  A CERN-ben valóban "készül" némi antianyag, például a nagy hadronütköztető (Large Hadron Collider, LHC) néven emlegetett részecskegyorsítóban melléktermékként. Itt a tudományos alapkoncepció abban áll, hogy a kutatók frontálisan ütköztetnek minél nagyobb sebességgel szubatomi részecskéket, és megvizsgálják, hogy a karambol során milyen "alkatrészek", repeszdarabok repülnek ki belőlük. Ezek között bizony valóban előfordulnak rövid életű antianyag-darabkák.

Ám ezek sorsa már születésük pillanatában megpecsételődik. Például egy elektron és antirészecske párja, a pozitron, ha találkoznak, akkor a kettejük össztömege teljes egészében tiszta energiává, vagyis fénnyé alakul a híres E = mcösszefüggésnek megfelelően. S amikor azt mondom "fény", valójában olyan nagyfrekvenciájú elektromágneses sugárzást értek alatta, mely számunkra láthatatlan, s melyet történeti okokból gammasugárzásnak neveznek. Ilyesmi tehát a CERN-ben is történik, de egyrészt az LHC-t nagyjából egymilliárd évig kellene fullon járatni ahhoz, hogy a filmben szereplő mennyiségű antianyag-részecske összejöjjön, másrészt pedig a lelassításuk, tárolásuk (úgy, hogy ne érintkezzen "szokásos" anyaggal, vagyis mágneses vákuumcsapdákban) és szállításuk nagyon komoly technikai problémákat vetne föl.

lhc.jpeg

De azért a CERN PR-szakemberei sem gyenge kezdők, hiszen amint megjelent a film, s elkezdtek záporozni a részecskefizikusok felé a témával kapcsolatos kérdések, létrehoztak egy Angyalok és démonok-ügyi weboldalt a dolgok tisztázására. Értenek az ilyesmihez arrafelé: maga a világháló is egy Tim Berners-Lee nevű CERN-kutató találmánya volt 1989-ben. Ha valamiképp összejönne mégis a megfelelő mennyiségű antianyag és kieresztenénk a légkörbe, valóban egy komoly villanás meg az ózonréteg szétzúzása lenne az eredmény. De ezt a hatalmas energiát munkára fogva, mondjuk egy jó kis antianyag-hajtóműben, új korszakot is nyithatnánk csillagközi civilizációvá válásunk történetében.

A kilencvenes években még félig komolyan az is felvetődött, hogy a műholdak által észlelt rejtélyes kozmikus gammakitörések (amelyekről akkor csak annyit lehetett tudni, hogy energiájuk hatalmas, de forrásuk nagyon-nagyon távoli, felbukkanásuk pedig teljesen váratlan) eredete nem más, mint hogy E.T-ék néha bekapcsolják anyag-antianyag hajtóművüket. Persze mára már sokkal jobban értjük a gammafelvillanásokat (gamma ray burst, GRB), s még többet fogunk rólunk tanulni barátaink műholdas műszere segítségével. De az, hogy egyik-másik  GRB más galaxisok csillaghajóinak indulását jelzi, még ma is egy jó kis sci-fi ötlet lenne.

De ha már itt tartunk, mi a jó sci-fi? Mennyire kell benne stimmelni a tudománynak, s mi az a blődségi szint (létezik-e ilyen egyáltalán), ami alatt akkor sem érdemes egy regény vagy film a "sci-fi" címkére, ha egymást érik benne a "tyumm-tyumm" lézerek meg az időgépek? Ezen is elmélázgattunk, ahogy azon is, hogy melyek voltak a legrettenetesebb, legtudománytalanabb sci-fi jelenetek, amelyeknek emlékétől szívesen szabadulnánk, de nem tudunk. A címben szereplő "fröccsenő, zöld agyak" költői szókapcsolat például az egyik ilyen filmélményünkre utal, de hogy mi a többi, és hogy hány százalék (vagyis ezrelék) eséllyel talál el minket még idén egy aszteroida, azt megtudhatjátok évadnyitó podcastünkből!

Ide kattintva különböző platformokon érhető el, és akár le is tölthető a Parallaxis aktuális epizódja!

emTV.hu // fotó: CERN

tudomany_es_fantasztikum_podcast.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr816187324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása