A 90-es években a Deep Space Nine című Star Trek-sorozat a hajléktalanság disztópikus vízióját vetítette előre a 2024-ben játszódó epizódjában, amely párhuzamot mutat akkori és mai valóságunkkal – írja kulturális rovatában a BBC a széria harmadik évadának tizenegyedik epizódjáról, amelyben Sisko, Bashir és Dax egy transzporter-baleset következtében visszautaznak az időben 2024-ig. A parancsnok és a doktor egy hajléktalanoknak létrehozott menedékkörzetbe kerül, míg Dax a felső tízezerben találja magát, és onnan igyekszik megtalálni társait.

Akár disztópikus víziók, akár nem, csábító a messze a jövőben játszódó fiktív történetek mögé tekinteni, és megvizsgálni, hogy milyen út vezetett a bekövetkeztéig. A legsikeresebb művek azonban akkor is képesek túlélni és új közönséghez jutni, amikor a jóslatok valótlannak bizonyulnak. Például George Orwell 1984 című művének örökös háborúja a címben szereplő évben soha nem valósult meg. Stanley Kubrick 2001: Űrodüsszeia című filmjének bolygóközi utazás ideje sem érkezett meg az új évezred beköszöntével. Ennek ellenére ezek a történetek még évtizedekkel a megjósolt dátumuk után is aktuálisak maradnak, köszönhetően az időtlen témákról alkotott szélesebb körű meglátásaiknak.

Az eredeti, 1960-as évekbeli sorozatban a Star Trek leghíresebb gonosztevője, Khan vezette be a nézőket az eugenikai háborúkba, az 1990-es években az emberi géntechnológiai kísérletek miatt kialakuló hatalmas konfliktusba. A későbbi részek még keményebb időket jósoltak, a harmadik világháborút 2026-ra tervezték, amelyet a poszt-atomikus horror korszaka követett.

Ezek a végzetre vonatkozó előrejelzések kulcsfontosságúak a franchise háttértörténetének szempontjából, felvázolva az emberiség nehéz útját az idealista 23. és 24. századig, ahol a Star Trek elsősorban játszódik. Bár ezek a megjósolt katasztrófák túlzónak tűnnek, mégis egy olyan igazságról beszélnek, amely talán a franchise tartós vonzerejét is magyarázza: hogy a súlyos hibák elszenvedése végül egy egyenlőségibb és békésebb jövő felé vezetheti az emberiséget.

A Star Trek: Deep Space Nine című 90-es évekbeli sorozat szerint az emberiség egyik legnagyobb hibája 2024-ben ér véget. De ellentétben a Star Trek más globális katasztrófa-előrejelzéseivel, ez a hiba egy sokkal átélhetőbb szinten létezik. És ahogy belépünk a valós 2024-be, ez a kihívás ugyanolyan sürgetőnek tűnik, mint az epizódok sugárzásának idején.

A szóban forgó kihívás a hajléktalanság, és az emberiség azon hibája, hogy a probléma megoldása helyett inkább homokba dugja a fejét. A kérdéssel a Múlt idő című kétrészes epizód foglalkozik, amely 1995 januárjában került adásba. Ebben a részben a sorozat főszereplője, Sisko, Bashir és Dax véletlenül visszautaznak az időben a 24. századi csillaghajójukról a 2024-es San Franciscóba.

A menedékkörzetek inspirációja

A 21. századi történelemlecke hallatán az idealista Bashir megdöbben. Bevallja, hogy soha nem képezte magát erről a korszakról, mert túlságosan lehangolónak találja. Ő egyfajta helyettesítője lehet a néző saját kellemetlen érzésének a témával való szembesüléssel kapcsolatban.

Ez a kellemetlen érzés volt a fő inspiráció az epizód írói számára, akik úgy vélték, hogy a 90-es évek közepén Amerika nem foglalkozott a hajléktalansággal kapcsolatos kihívásokkal. Egy kulisszavideóban Ira Steven Behr, a Deep Space Nine showrunnerje felidézi, hogy egy Santa Monicában tett látogatása inspirálta ezeket az epizódokat. Gyönyörű nap volt – emlékszik vissza Behr. Észrevette, hogy mindenhol hajléktalanok vannak, és hogy a turisták úgy sétálnak el ezek mellett a hajléktalanok mellett, mintha a táj részei lennének. Ezt a gondolatot a végletekig fokozva Behr és társszerzője, Robert Hewitt Wolfe elképzelte, hogyan nézhet ki egy olyan közeljövő, ahol a hajléktalanságot teljesen figyelmen kívül lehet hagyni. Így született meg a menedékkörzetek (sanctuary districts) ötlete.

Stephen Pimpare, a New Hampshire-i Egyetem Carsey Közpolitikai Iskolájának vezető munkatársa szerint ez a koncepció tükrözi az amerikai kormánynak a 90-es években a hajléktalansághoz való hozzáállását. A menedékkörzetek egyszerűen arra szolgálnak, hogy a hajléktalanokat eltüntessék a nyilvánosság elől – mondta a BBC kultúra rovatának. Ezt látjuk a korabeli példákban abból az időből, amikor az epizódok íródtak. Például San Franciscóban, amikor Art Agnos volt a polgármester, volt egy csoport hajléktalan, akik egy nem engedélyezett tábort állítottak fel a városháza előtt. Ezt úgy emlegették, hogy Camp Agnos. Behívta a rendőrséget, és lerombolta.

Pimpare Rudy Giuliani 90-es évekbeli New York-i polgármesterként folytatott politikáját is idézi, mint a hajléktalanok eltüntetésére irányuló megközelítés részét. Mindezt annak ellenére, hogy alig néhány évvel korábban Ronald Reagan elnök aláírta a Stewart B. McKinney hajléktalanokat segítő törvényt, amely szövetségi pénzt biztosított a hajléktalanprogramok számára.

Ma a menedékkörzetek még hihetőbbnek tűnik egyesek számára, akik dolgoztak az epizódokon. 2024 előestéjén ezek a menedékkörzetek úgy néznek ki, mintha könnyen a ma esti szalagcímek közé kerülhetnének – mondja Michael Okuda, aki a Múlt idő művészeti felügyelőjeként dolgozott. Felesége, Denise, aki szintén a Deep Space Nine művészeti osztályán dolgozott, egyetért. Nyilvánvaló, hogy nem foglalkoztunk az amerikai városokban a hajléktalansághoz hozzájáruló körülményekkel – mondja. A hajléktalanok száma robbanásszerűen megnőtt, mióta a Múlt idő adásba került.

1990-ben az Egyesült Államok népszámlálási hivatala szerint országszerte 228 621 hajléktalan ember élt. Az Egyesült Államok Lakásügyi és Városfejlesztési Minisztériuma becslése szerint 2023-ra ez a szám nagyjából 653 100 főre emelkedett. A hajléktalanságra vonatkozó pontos adatok gyűjtése azonban közismerten nehéz. Az erre a kérdésre vonatkozó adatok még ma sem jók – magyarázza Pimpare. Az 1990-es években még rosszabbak voltak. Szóval ezeket a számokat sok sóval kell venni.

Pimpare mindazonáltal úgy véli, hogy ezt a nyilvánvalóan negatív tendenciát olyan politikák irányítják, amelyek csak a probléma elrejtésére törekszenek, ahelyett, hogy az okokat kezelnék. Ezt láthatjuk a mai retorikában –- érvel. Panaszkodunk, hogy az utcán élő embereket kell látnunk, ahelyett, hogy azokról a problémákról panaszkodnánk, amelyek lehetetlenné teszik számukra, hogy menedéket kapjanak.

Ez a hozzáállás tükröződik a Star Trek múltidéző epizódjaiban. A menedéknegyed története mellett van egy másodlagos cselekmény, amely a San Francisco-i előkelőségeket érinti. Amikor egy exkluzív partin szóba kerül a menedékkörzetek témája, az egyik résztvevő nem tud a létezésükről: Azt hittem, már nem csinálnak ilyet – mondja. Miért ne tennék? – vágja rá egy másik partizó. Ez az egyetlen módja annak, hogy távol tartsák ezeket az embereket az utcáktól.

Semmi sem változik

A Deep Space Nine víziója a menedékkörzetekről nem vált valóra. Nekünk nincsenek ilyen fallal körülvett erődjeink, ahol hajléktalan embereket erőszakkal bebörtönözünk – magyarázza Pimpare. De vannak mindenféle szankcionált táboraink. Az új-mexikói Las Crucesben például van egy kijelölt terület, a Camp Hope, ahol a hajléktalanok felverhetik a sátraikat, és hozzáférhetnek folyóvízhez és áramhoz. A kaliforniai San Diegóban vannak biztonságos alvóhelyek – a város nyilvános kempingezési tilalmával összefüggésben megnyitott táborok.

Pimpare szerint ezek az engedélyezett táborhelyek sok ember számára jobbak a semminél, mert a semmi gyakran a semmi az alternatíva. De még ha ez a politika jóindulatúbb is, mint a Star Trek 2024-es víziójában szereplő körzetek, akkor is csak ideiglenes megoldások.

A Star Trek szerint a holnap jobb hely lehet, ha okosak vagyunk, ha keményen dolgozunk, ha etikusak, együttérzőek és befogadóak vagyunk – mondja Michael Okuda.

A Múlt idő című részekben a hosszú távú változás csak akkor kezdődik, amikor a helyzet elég rossz lesz ahhoz, hogy lázadásra ösztönözzön. Ez egy komor következtetés, de összhangban van a Star Trek víziójával, amely azt mutatja be, hogy milyen nehéz lehet az út egy egyenlő jövő felé. A Star Trek sosem ígért utópisztikus holnapot – magyarázza Michael Okuda. Valójában sok epizód figyelmeztet arra, hogy mi történhet, ha rossz döntéseket hozunk. A Star Trek azonban azt mondja, hogy a holnap jobb hely lehet, ha okosak vagyunk, ha keményen dolgozunk, és ha etikusak, együttérzőek és befogadóak vagyunk.

Pimpare kiemel egy sort az epizódokból, mint ennek a gondolatnak a kulcsát. Egy jelenetben, amikor Bashir megnyugtat egy szociális munkást, hogy a menedékkörzetben kialakult helyzet nem az ő hibája, ő így válaszol: Mindenki ezt mondja magának, és soha semmi sem változik.

Ez a sor központi szerepet játszik az epizódok üzenetében – mondja Pimpare. Nem lehet csak úgy felemelni a kezünket, és azt mondani, hogy a rendszer túl nagy ahhoz, hogy befolyásolni lehessen. Így jutunk el az ilyen körülményekhez. A mi valós világunkban rengeteg mindent tehetünk a hajléktalanság ellen.

Michael és Denise Okuda hasonlóan látja a Múlt idő üzenetét, amely a Star Trek alkotójának, Gene Roddenberrynek az eredeti elképzelésében gyökerezik. A Star Trek mindig is politikai volt – mondja Denise. Roddenberry a kezdetektől fogva úgy tervezte a Star Treket, hogy allegóriát használjon – teszi hozzá Michael.

A 2024-es év legelején, amikor a menedékkörzetek még a láthatáron sincsenek, a Múlt idő című részek talán így tekinthetők a legjobban. Bár a 2024-re vonatkozó előrejelzésük szó szerinti értelemben valótlannak bizonyult, az epizódok allegorikus igazságot hordoznak, amely kommentálja, hogyan viszonyul az USA, és más nemzetek a hajléktalansághoz. De ez egy olyan igazság is, amely messze túlmutat ezeken a határokon, és arról a szerencsétlen emberi késztetésről beszél, hogy inkább elfordítjuk a szemünket a szenvedéstől, mintsem hogy szembenézzünk vele.

A Deep Space Nine múltbeli epizódjai szomorúan aktuálisak maradnak, amíg a hajléktalanság és az egyenlőtlenség létezik Rodenberry függetlenül attól, hogy melyik évben járunk.

Ha felelevenítenéd a sorozatot, ide kapcsolódó örömhír, hogy a teljes Deep Space Nine elérhető az eredeti, Viasat-féle magyar szinkronnal a SkyShowtime felületén!

emTV.hu // BBC