2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban elismerő oklevélben részesült tudományos és fantasztikus univerzum

Szovjet-orosz űrkutatás a filmvásznon

Planetocast #4

2021. július 08. - Parallaxis Podcast

Здравствуйте дорогие друзья в мире российского кино, azaz üdvözlet kedves barátaink az orosz filmek mozijában! A villanyt kapcsoljuk le, vegyük elő a savanyú uborkát és a vodkát, mellé egy kis ruszlit, és kezdjünk! Это будет интересное приключение, azaz ez egy érdekes kaland lesz!

planeto_ep4.jpg

Kellő mennyiségben elfogyasztott alapozó ital után magunk is vizionálhatjuk már Ciolkovszkij kozmikus rakétavonatait. A tudós már 1929-ben értekezett a többlépcsős rakétáiról. Abban az évben, amikor megtartották a legelső Oscar-gálát, megjelent József Attila: Nincsen apám című verseskötete, valamint Hemingway: Búcsú a fegyverektől című könyve is. És ez az az év, amikor Henry Ford megalapította autógyárát és elindultak az első villamosok Budapesten. Már bő húsz éve ismerhették (vajon érthették is?) az űrhajózás Pitagórász-tételét, azaz a Ciolkovszkij-egyenletet. A tudományos élet Csehovja azt mondta: ”Земля – это колыбель разума, но нельзя вечно жить в колыбели”, azaz “A Föld a ráció bölcsője, de nem lehet örökre a bölcsőben maradni”.

Ezen a gondolatmeneten indultak el az első bátortalan kísérletek az űr tényleges meghódítására. Először csak kósza állatkísérletek történtek. Amikor már úgy nézett ki, sikeresen megvolt maga a technika, hogyan lehet egy élőlényt feljuttatni és visszahozni a nagy feketeségből, csak akkor jött el az ideje az első emberes küldetéseknek.

1961. április 12-én a Vosztok-1 fedélzetén indult el Jurij Gagarin. De milyen út vezetett el eddig a hatvan évvel ezelőtti pillanatig, arról szólt első, Gagarin című filmünk. Hol a hatvanas évek Oroszországában edzhettünk mi is a hős kozmonautákkal, és izgulhattunk, hogy vajon melyikünk jut ki a vágyott messzeségbe, hol pedig már a rakétánk picinyke ablakából csodálhattuk a Földünk káprázatos kékségét az űrből. Feltérképezhettük a bonyolult szálakat, ami végül a sikeres projekthez vezetett, megismerve mind a tudományos, mind a politikai motivációkat. Ó, melyikünk ne drukkol együtt Hruscsov elvtárssal, mikor már egyértelmű volt, hogy sikeres volt a rakétánk pályára állítása, hogy igenis hozzuk vissza a fiúnkat, mert el akarunk vele dicsekedni a világnak? És ki nem érzi a gyomrában azt a furcsa bizsergést, amikor látja, milyen lehetett először átélni a világon, hogy a gravitáció nem létezik? És mekkora flow, mikor újra Földet ér Gagarin, és a tőle oly megszokott széles vigyorral mosolyog bele a kamerába, hogy igenis, ez sikerült…!

Töltsük újra a poharunkat, és újabb két deci elfogyasztása utána – нa здоровье, дорогие друзья, azaz egészségünkre, drága barátaim! Csempésszük fel mi is magunkat a Szaljut-7 fedélzetére – úgy, mint a filmben szereplők az űrös-védőitalt!

A szovjet űrállomások története már a nyolcvanak évekbe visz minket. Bár a Szaljut-7 című film teljesen nem fedi a valóságot, mégis izgalmas végigkísérnünk, hogyan sérül meg az űreszköz – nem, nem így volt a valóságban, de mint művészi elem talán bocsánatos vétek. Vagy mégsem? Ezt döntse el ki-ki maga! A kozmonauták karaktere szintén elgondolkodtató: az egyes jelenetekben hogyan nyilvánul meg az ember, aki próbál megfelelni a feladatnak. Szereplőink közül az egyik a vakmerő, korábban repüléstől eltiltott pilóta, aki vakon és olyan lazán dokkol, miközben a földi irányítóállomáson mindenki kétségbeesetten számol, hogy ez egyszerűen lehetetlen küldetés. Kollegája pedig, A Mérnök, aki épp emiatt tudja annyira remekül megoldani a legkritikusabb helyzeteket is. Mégis a bátor és a gondolkodó a tökéletes páros. Láblógatva üldögélnek a kalapálós űrséta után a Szaljut-7-en (a legirigylésreméltóbb helyen a világon) és szalutálnak az elsuhanó űrsiklónak. Igazi orosz hangulat végig, erről jut eszembe, újra kell tölteni és megint нa здоровье, дорогие друзья, azaz egészségünkre, drága barátaim! Tehát nemcsak nemcsak az általam javasolt felcsempészett „űrös-védőital” miatt annyira másabb hangulatú ez a film: a humora (Föld, az a hely, ahol a tárgyak leesnek), a filozófiája (miért harcolunk mi?) együtt egy lebilincselővé sztoriként dolgozza fel az űrállomás történetét. Képisége meg zseniális: mind az indítás, mind az űrfelvételek, a napelemek kinyílása és a dokkolás (a szerző személyes kedvencei a láblógatás mellett) roppant látványosak lettek, a tudott, ismert pontatlanságok ellenére is.

És mi mást mondhatnánk végezetül, amit Gagarint idéztük műsorunk végén is: Я говорю вам дорогие друзья да свидания! Azaz viszlátot mondok most, drága barátaim! És persze ne feledjük elköszönéskor sem még utoljára нa здоровье, дорогие друзья, azaz egészségünkre, drága barátaim!

A Parallaxis, a Planetocast és a Sokolébresztő epizódjai elérhetőek Soundcloud- és YouTube-csatornánkon, valamint iTunes-on és Spotify-on is! Kattins ide!

emTV.hu // Planetology.hu // cikk: Bardóczné Kocsis Erzsó

post_donate.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr8216612920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása