2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban és 2021-ben elismerő oklevélben részesült tudományos és fantasztikus univerzum

Szijjártó: ismét lesz magyar űrhajós

A hungaronauta egy amerikai magáncégen keresztül fog eljutni a Nemzetközi Űrállomásra

2021. július 31. - emTV

Legkésőbb 2025-ben ismét lesz magyar űrhajós – jelentette be a közösségi oldalán pénteken a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter a videóüzenetben közölte, hogy az űrutazás kutatási célokat fog szolgálni. Az űrhajós amerikai együttműködéssel fog eljutni a Nemzetközi Űrállomásra, ahol magyar fejlesztésű eszközökkel folytathat kísérleteket – tette hozzá.

magyarok_az_urben_rtlmost.jpg

A telekommunikációs, földmegfigyelési, sugárzásmérő berendezéseket az űripar-fejlesztési programban együttműködő belföldi vállalatok és egyetemek alkotják meg. A résztvevők a miniszter szerint jelentős tudást és tapasztalatot halmoztak föl, a magyar űripar ennek ellenére – mint fogalmazott – mostanáig méltatlanul kevés figyelmet kapott.

Szijjártó Péter szerint azért is indokolt ezen változtatni, mert a magyar gazdaság sikeréhez meg kell erősíteni a magas hozzáadott értéket előállító iparágakat, különösen azokat, amelyeknek már van jelentős belföldi tevékenységük. Az űripar lendületet adhat a növekedésnek, eredményeit ezért a kormány az iparfejlesztés szolgálatába akarja állítani – mondta a tárcavezető.

Mint ismert, a kormány 2018 végén Ferencz Orsolya személyében űrkutatásért felelős miniszteri biztost nevezett ki. Akkor úgy tűnt, újra a Roszkozmosszal együttműködve jutunk fel az űrbe, ráadásul ahogy azt a Parallaxis elsőként megírta, az orosz Roszkoszmosz űrügynökséggel folytatott tárgyalások nem egy-két hetes rövid látogatásról, hanem egy long duration flightról, vagyis vélhetően egy fél éves űrrepülésről szóltak a Nemzetközi Űrállomáson.

Az orszokkal közös projectnek viszont némileg ellentmond, bár nem zárja ki a külügyminiszter pénteki videóüzenete, melyben már az amerikaiakkal, pontosabban a NASA egyik stratégiai partnerével, az Axiom Space nevű houstoni céggel való együttműködésről beszélt. Ezen a vállalaton keresztül lehet "jegyet venni" például az orosz Szojuz-űrhajókra is. így az új elem a külügyminiszter által elmondottakban az, hogy a magyar kormány az Axiommal kötött szerződést, hogy erre a magán-űrállomásmodulra felmehessenek magyar műszerek is.

Kinevezésekor egyébként Ferencz az InfoRádiónak elmondta, hogy "a magyar űrhajós kiválasztása még nem kezdődött el, azt a teljes nyilvánosság bevonása mellett végzik majd".

magyar_kozlony.png

emTV.hu // az MTI  közleménye alapján// címlapképünk illusztráció / ViacomCBS

post_fb.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr3516643828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása