Ezúttal egy 35 éves klasszikus cyberpunk akciófilmet néztünk újra, hiszen a közeljövő Detroitjában játszódó történet olyan mozik nyomdokaiban jár, mint a Szárnyas fejvadász, és amelyet olyanok követtek, mint a Ghost in the Shell, az Akira, a Dredd bíró, A jövő szökevénye, illetve kicsit érintőlegesen a Mátrix is. Az 1987-ben bemutatott Robotzsaru aktuális adásunk témája és felütése.
Kultikus film szinkrontörténelemmel
A klasszikusok újranézésekor felmerülő egyik legelső kérdés, hogy ki, mikor, melyik életszakaszban látta először az alkotást, mikor gyakorolt rá olyan hatást, melynek hála a mai napig időtálló, élvezetes szórakozásként tekinthet rá. A Robotzsaru esetében pedig nem könnyű a válasz, hiszen a kultikus, erős társadalomkritikát közvetítő sci-fi akciófilm több hullámban is utat tört a hazai nézők felé – egészen pontosan ötféle változatban készült hozzá magyar szinkron az elmúlt több, mint három évtizedben. Egy lelkes rajongónak köszönhetően itt-ott elérhető egy olyan – természetesen nem hivatalos – kiadás, mely az idők során elkészült valamennyi magyar hangsávot magában foglalja, mozis, videós, kábeltévés változatokat egyaránt, nosztalgikus ráadásként még az egykori VHS narrációt is – ez utóbbi külön csemege a 80-as, 90-es évek videókazettás korszakát kedvelő rajongók számára. Az öt féle magyar mellé 7 különböző angol nyelvű hangsáv illeszkedik, többféle rendezői, írói-és szakkomentárral.
Bár a magyar nyelvű szinkronsávok nem minden esetben adják vissza eredeti mértékben a filmet kísérő hangeffekteket és zenét, az alkotás hangzásvilága mindenképpen említésre méltó, bármelyik változatban is tekintjük meg azt.
Azt is észrevehetjük, hogy fordítótól és megjelenési évtől függetlenül, a magyar változatok szinte minden esetben valamelyest tompítják a film eredeti, alapvetően R-besorolású, legalább 16, de inkább 18+ korhatáros nyelvezetét. Az is feltűnik, hogy a már robotzsaruként beszélő főszereplő eredetiben sokkal markánsabb hangeffektjét sem tudták teljesen sikeresen eltalálni a hazai hangmérnökök – bár valószínűleg nem is kaptak rá instrukciót, és nem is rendelkeztek a szükséges technikai lehetőségekkel akkoriban. A videókazettás hangsávot felmondó narrátor pedig semmiképp nem rendelkezhetett efféle technikával, ám mégis ügyesen megoldotta a Robotzsaru kissé gépiesebb hangzását. Ugyanakkor az egyszemélyes narrációk jellegzetes korabeli bája, a néha akadozó mondatszerkesztés, a monoton, felolvasás jelleg, az időnkénti félrefordítások, kihagyások mégis emlékezetessé és a kőkemény rajongók számára kihagyhatatlanná teszik ezt a hangsávot is.
Mindannyian Detroitban élünk
A számos folytatást, sorozatot, sőt animációs feldolgozást is megért alapfilm úgy tűnik, kult-sci-fi mérföldkőként rögzült a magyar rajongók emlékezetében is. Ebben szerepet játszhatott a rendkívül jól kombinált téma: a robotos és a zsarus akciófilmeket egyaránt kedvelték és értették a hazai mozirajongók is, még ha a vaskos társadalomkritika valószínűleg nem is jött át teljes erővel a 80-as évek magyar filmszínházaiba, utólag azért a felvázolt problémák elég egyértelműek, még évtizedekkel később is, de különösen mostanában. Az akkoriban a hollywoodi karrierje elején tartó holland Paul Verhoeven pedig kiváló szatírát készített az általa kezdetben nem túlságosan értékelt sci-fi akció forgatókönyvből, és ez a műfaj szintúgy ismerős a magyar mozi-és tévénézők előtt, hiszen a 70-es, 80-as években a burkolt rendszerkritikát gyakorló hazai rendezők is gyakran fordultak ehhez a zsánerhez, melynek üzenete nagyszerűen át tudott jutni a korabeli szűrőkön is. Verhoeven ugyan a Reagan-rendszert, a korrupt és elanyagiasodott igazságszolgáltatást, a nagyvállalatokat veszi nagyító alá, de nem szövegben, hanem elsősorban látványban hozza el az általa elképzelt disztópia erőszakosságát, a film jelentős részét ráadásul a robotzsaru szemszögéből forgatva, így a film hatása sokkal erőteljesebb és univerzálisabb. A Piszkos Harry-n vagy a Terminátoron nevelkedett magyar közönség pedig akár szinkronfordítás nélkül is értheti, kivel, mi, és mikor zajlik. A jövőbeli, romlott Detroit, illetve a reményteli, de még korruptabb Delta City bármelyik európai város is lehetne a közeli jövőben, a várost építő kétmillió munkás, és az őket kiszolgáló kábítószer, prostitúció és szerencsejátékok pedig aligha hiányoznának a felvázolt miliőből.
A látványt illetően Verhoeven nagyvonalúan keveri a korabeli és futurisztikus kulisszákat, hiszen a helyszínül szolgáló közeli jövő is ötvözi a lepusztult gyárövezeteket a filmben matte painting segítségével jövőbelivé mázolt irodaházakkal, illetve a stop motion fizikai modellként megjelenő ED-209 prototípus robottal, nem is beszélve a Robotzsaru máig korszerűnek ható megjelenéséről, hála az alaposan kidolgozott fizikai kellékeknek.
Ahogy minden időtálló science-fiction, Verhoeven klasszikusa sem csak a jövő lehetőségeiről, vagy éppen a technológia veszélyes oldaláról tár fel perspektívákat, hiszen éppen úgy szól közeli múltunk vagy jelenünk visszáságairól, melyek nem kizárt, hogy hasonló, disztópikus módon teljesülhetnek be.
Verhoeven ráadásul a médiakritika sajátos módszerét használja a filmbe beépített reklámjelenetekkel, melyek szándékosan zökkentenek ki az iróniát amúgy is magas fokozaton használó cselekmény folyamatosságából, sőt, a rendező későbbi alkotásaiban, a Total Recall – Az emlékmás, illetve a Csillagközi invázió című filmjeiben is visszatérnek, de bizonyos formában a Robotzsaru 2014-es feldolgozása is felidézi őket.
emTV.hu // Parallaxis
