2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban és 2021-ben elismerő oklevélben részesült tudományos és fantasztikus podcast univerzum

Adj nevet valódi planétáknak

Exobolygók nevét keresi a Nemzetközi Csillagászati Unió

2022. szeptember 20. - emTV.hu

Extraszoláris bolygóknak, avagy röviden exobolygóknak nevezzük azokat a planétákat, amelyek a Naprendszerünkön kívül, vagyis idegen csillagok körül keringenek. A Nemzetközi Csillagászati Unió pedig most pályázatot hirdetett húsz olyan exobolygó rendszer névadására, amelyeket hamarosan a James Webb űrteleszkóppal is meg fognak figyelni a csillagászok.

exoplanet-6034210_1280.jpg

A Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) Csillagászat Népszerűsítéséért Felelős Irodája (OAO) felkéri az IAU soraiba tartozó, illetve azon kívüli csillagászokat, hogy tanárokkal, tanulókkal, amatőrcsillagászokkal és a csillagászat iránt érdeklődő nagyközönség tagjaival közösen, kreativitásukat egyesítve találjanak nevet húsz ismert bolygórendszernek – olvasható a csillagaszat.hu hírportálon, amit az MTI szemlézett. A gazdacsillag mellett ezek mindegyikében egyetlen exobolygó ismert jelenleg.

A pályázatot az OAO megalapításának tizedik évfordulója alkalmából hirdetik meg. A NameExoWorlds 2022 elnevezésű pályázat célja, hogy a szakcsillagászok a nagyközönséggel karöltve közös lehetőséget kapjanak ennek a húsz bolygónak, valamint gazdacsillagainak a névadására.

A pályázattal kapcsolatos további, részletes angol nyelvű információk a www.nameexoworlds.iau.org weblapon érhetők el. A NameExoWorlds 2022 program az unió exobolygó-névadásért felelős munkacsoportja végrehajtó bizottságának, az OAO-nak, valamint a Thaiföldi Nemzeti Csillagászati Kutatóintézetnek (National Astronomical Research Institute of Thailand – NARIT) a közös kezdeményezése.

emTV.hu // az MTI közleménye alapján // címlapképünk illusztráció: Pixabay

csik_patreon.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr6817935156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása