2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban és 2021-ben elismerő oklevélben részesült tudományos és fantasztikus podcast univerzum

Hollywood mutat egy tokamakot

Parallaxis #79

2022. december 22. - Parallaxis Univerzum

Hat évvel ezelőtt mutatták be Jennifer Lawrence és Chris Pratt főszereplésével az Utazók című filmet, ami egy különös romantikus történet modern high-tech köntösbe zárva – és amely a cselekményt meghatározó nagyon erős romantikus szál miatt talán kissé kilóg a Parallaxisban megszokott filmek sorából. Tartsatok velünk az Avalonra és ébredjetek velünk a mélyálomból az év utolsó tudományos és fantasztikus utazásán a Parallaxisban!

parapod_ep79_cover.png

csik_patreon.jpg

Morten Tyldum rendezőnek sikerült leszerződtetnie a 2010-es évek hollywoodjának két legkeresettebb A-listás színészét, Jennifer Lawrence-t és Chris Prattet, hogy bemutasson egy olyan történetet, ami a legkevésbé sem illeszkedik a szuperhősöktől tocsogó vagy épp öncélúan látványcentrikus sci-fi és fantasy felhozatalba, ami az évtizedet jellemezte. No nem mintha a látványra bármi panasz lehetne ebben a produkcióban, sőt, megkockáztatnám, hogy a filmtörténet egyik legjobban megtervezett és leghihetőbben a vászonra varázsolt csillagközi űrhajóját látjuk a filmben. Mégis, a történetnek igazából csak a hátterét adja az űrutazás, körülbelül annyira releváns, mint az a tény, hogy a Hamlet Dániában játszódik. Érdekes és valamennyire fontos adalék, de a lényeg az emberi dilemmákban, potenciálisan tragikus döntések láncolatában, a felelősség kérdésének bogozgatásában rejlik itt. Ami enyhán szólva is kellemes csalódás egy olyan gigaköltségvetésű mozi esetében, amelyben a férfi főszereplőt Chris Prattnek hívják.

avalon.jpg

A történet: egy hatalmas, fúziós hajtóművel a fénysebesség ötödével rongyoló űrhajón egy hibernált telepeskolónia tart egy exobolygórendszer felé a Földről, ám egy műszaki hiba miatt az utazás közepén, jó évszázadnyival a célbaérés előtt felébred egy, a fapados osztályon utazó mérnök srác. Ő nagyjából ugyanaz az embertípus, mint a Titanicban Leo DiCaprio által megszemélyesített karakter, aki 1912-ben megelégelve az óvilági körülményeket, minden pénzét feltéve erre az egyetlen lehetőségre, jegyet szerzett a fedélközbe, hogy új életet kezdhessen az "ígéret földjén". A következmények a Leo-karakter esetében ismertek, de persze a kivándorlás a huszadik század elején tömeges jelenség volt: "kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk", ahogy József Attila írta. Nos ilyesmi helyzet állhat elő intersztelláris viszonylatban a nem definiált jövőben is (amúgy ez is egy jó pont, hogy a történet az időtlenségbe kerül azáltal, hogy nem tudjuk meg, mikor játszódik).

A véletlenül felébresztett fiatalember egy éven keresztül próbál ellenni a fedélzeten, kihasználva a mesterségesen intelligens csapos és a rengeteg fedélzeti luxuskütyü nyújtotta lehetőségeket, de mégsem bírja feldolgozni, hogy nincsen lehetősége visszafagyasztania magát, s mire a többi utas kilencven év múlva felébred a hibernációból, ő már minden bizonnyal halott lesz. Vagyis egyedül kell élete hátralévő részét leélnie szó szerint a semmi közepén, az Avalon csillaghajón. Ekkor egy gyenge pillanatában gondol egy merészet és felébreszti csipkarózsika-álmából Aurorát, az adatlapja alapján kiválasztott, ismeretlen írónőt, hogy társa legyen. S ezzel egyúttal elveszi tőle az exobolygó-élet lehetőségét. Ezt természetesen titkolja a lány előtt, akivel egészen jól összemelegednek, s annak rendje és módja szerint szerelmesek lesznek egymásba. Ám ekkor az android csapos elkottyantja a súlyos igazságot, vagyis hogy Aurora nem műszaki hiba miatt ébredt fel. No, innentől ők szépen végigjárják egy se-veled-se-nélküled kapcsolat minden buktatóját. Mindeközben persze akad mindenféle bonyodalom a fedélzeten, például rendetlenkedik a hajtást és az energiatermelést is szolgáló fedélzeti fúziós reaktor, amit persze végül csak emberáldozat árán lehet megjavítani, s ezen a ponton kibontakozhat a végső klasszikus dráma.

vizcsopp.jpg

Mindeközben azonban látunk többé-kevésbé (na jó, inkább kevésbé) helyesen megjelenített több millió fokos plazmaáramlást tórusz alakban, megnézhetjük, mi történik egy úszómedencényi vízzel, ha hirtelen beüt a súlytalanság állapota, s megfigyelhetjük, hogy milyen lehet űrsétálni egy óriási biciklikerék-szerű forgatott űrvárosból. A film tudományos szempontból is a vállalhatóbbak között van tehát, ami számunkra kifejezetten örömteli egy ilyen agyatlan mozikkal terhelt év végén. Mi azért igyekeztünk a kákán is csomót keresni az idei utolsó Parallaxis Podcastben. Hallgassátok szeretettel!

Podcastjeink epizódjai elérhetőek a Facebookon, Soundcloud- és YouTube-csatornánkon, valamint iTunes-on és Spotify-on is! Kattins és válassz platformot!

emTV.hu // Parallaxis // cikk: Vincze Miklós // borítókép, képek: Columbia Pictures

ban_premierelott.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr3218000056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása