2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjával, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és kulturális podcast multiverzum


"Elérhető szórakozás a fapados űrutazás"(?)

Sokolébresztő #110

2021. július 15. - Sokolébresztő

Ahogy a csapból is hallhattuk kifolyni, vasárnap végrehajtotta nagy magán-űrugrását a Virgin Galactic élményvállalat, ezzel demonstrálva, hogy mérnökeik és menedzsereik valóban annyira bíznak az elmúlt 17 évben kiérlelt technológiájukban, hogy még a cég alapítóját, magát a 70 éves, csilliárdos Sir…

Bővebben

Egyesíti erőit a NASA és az ESA

A klímaváltozás megértésén stratégiai partnerekként dolgozik együtt a NASA és az ESA

Stratégiai partnerként dolgozik együtt az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) és az európai űrügynökség (ESA) a klímaváltozás és a Föld működésének megértése érdekében – olvasható az ESA honlapján. Céljuk, hogy kialakítsák a klímaváltozásra adott globális válaszreakció módját a Föld és környezete…

Bővebben

A párok kétharmada barátként indítja kapcsolatát

A párkapcsolat előtt barátokként eltöltött idő átlagosan huszonkét hónap

Bár a filmekben sokszor ábrázolják két idegen egymásra találását és ez áll nagyon sok szociológiai kutatás fókuszában is, jóval kevesebbet tudni a barátságból kialakuló kapcsolatokról – mondta Danu Anthony Stinson, a kanadai Victoria Egyetem kutatója. Az új kanadai tanulmány megállapította, hogy a…

Bővebben

Évente több mint ötmillió ember hal meg világszerte a szélsőséges hőmérsékletek miatt

Ez százezer főre hetvennégy plusz halálesetet jelent

Évente több mint ötmillió ember hal meg világszerte a szélsőséges hőmérsékletek miatt. Az elmúlt húsz évben többen vesztették életüket az extrém hideg, mint a meleg következtében, a klímaváltozás azonban fokozatosan kiegyenlíti az arányokat.

Bővebben

Direktorok a kalocsai csillagda élén

A Haynald Obszervatórium aranykorszaka

"Fennkölt szellemű egyházfőhöz méltó ama maradandó emlék, melyet Kalocsa városában egykori halhatatlan bíboros érseke, dr. Haynald Lajos, a hálából róla elnevezett csillagvizsgáló intézet megalapításával emelt. Ezen, a katolikus egyház tiszteletét és magyar hazánk díszét emelő alkotással a magasabb…

Bővebben

A változó éghajlat befolyásolta az ember testének és agyának méretét

Régóta folyik a vita arról, milyen tényezők támogatták az ember ilyen irányú fejlődését

A változó éghajlat befolyásolta az ember testének és agyának méretét egy új evolúciós kutatás szerint, mely háromszáz kövület adatait vetette össze klímamodellekkel. A Homo sapiens faj mintegy háromszázezer éve alakult ki az emberi nemen, a Homón belül. Alfaja a Homo sapiens sapiens, vagyis a mai…

Bővebben

Szovjet-orosz űrkutatás a filmvásznon

Planetocast #4

Здравствуйте дорогие друзья в мире российского кино, azaz üdvözlet kedves barátaink az orosz filmek mozijában! A villanyt kapcsoljuk le, vegyük elő a savanyú uborkát és a vodkát, mellé egy kis ruszlit, és kezdjünk! Это будет интересное приключение, azaz ez egy érdekes kaland lesz!

Bővebben

Több mint száz éve nem mértek ilyen meleget Lappföldön

Még a Télapó is ledobta a textilt

A finnországi Lappföldön több mint száz éve nem mértek olyan meleget, mint vasárnap, az idei június pedig az eddigi legforróbb volt az országban. A skandináv országokban az elmúlt hétvégén szintén rekordközeli hőmérsékleteteket mértek, néhány helyen 34 fokot is – számolt be róla a The Guardian…

Bővebben

Több fa ültetése növelheti a csapadékot Európában

Az erdős területekre több eső hullik, mint a mezőgazdasági területekre

Mezőgazdasági területek erdősítése átlagosan 7,6 százalékkal növelhetné meg a nyári esőket Európában – állapították meg a Zürichi Műszaki Egyetem Légkör- és Klímakutató Tudományos Intézete és a Newcastle-i Egyetem kutatói statisztikai elemzések és modellezés révén.

Bővebben

Hirtelen kihalásuk előtt már csökkenni kezdett a dinoszauruszok száma

A hosszú életű dinoszauruszok hajlamosabbak voltak a kihalásra

Mielőtt a 66 millió éve becsapódott aszteroida eltűntette őket a Földről, a dinoszauruszok száma már hanyatlóban volt – állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport. A Nature Communications című tudományos lapban bemutatott eredményeik szerint az aszteroidabecsapódás okozta hirtelen kihalás előtt…

Bővebben

Richard Branson július 11-ére tervezi az űrutazását

Az űrjármű kilencven kilométeres magasságig fog feljutni

Richard Branson angol milliárdos július 11-én repül a világűr peremére – idézte a BBC hírportálja a bejelentést. Branson cége, a Virgin Galactic által az Egyesült Államokban két évtizede fejlesztett Unity rakéta hátsó ülésén lesz utas. Az űrjármű kilencven kilométeres magasságig fog feljutni, a…

Bővebben

A Vénusz felhői egyszerűen túl szárazak ahhoz, hogy élet keletkezhessen

A legzordabb körülményekhez edződött mikrobák sem élnék túl

A Vénusz bolygó felhői egyszerűen túl szárazak ahhoz, hogy lehetőséget teremtsenek az élethez – állapította meg egy brit vezetésű nemzetközi kutatócsoport. Tavaly csillant fel a remény, hogy a foszfin (PH3) gáz jelenléte a vénuszi légkörben talán mikrobák létére utal, ugyanis egyedül a geológiai…

Bővebben

"For all Mankind", alternatív űrtörténelem

Sokolébresztő #109

A Tilos Rádióban kéthetente jelentkező kozmikus háttérműsorunkban ezúttal a közelmúlt számomra legkedvesebb televíziós sorozatáról, a For All Mankind címűről folyt a szó. Az Apple+ által kitermelt alternatív-történelmi alkotás két évadja egy olyan világba kalauzol el minket, amelyben 1969 nyarán nem…

Bővebben
süti beállítások módosítása