Ahogy a csapból is hallhattuk kifolyni, vasárnap végrehajtotta nagy magán-űrugrását a Virgin Galactic élményvállalat, ezzel demonstrálva, hogy mérnökeik és menedzsereik valóban annyira bíznak az elmúlt 17 évben kiérlelt technológiájukban, hogy még a cég alapítóját, magát a 70 éves, csilliárdos Sir Richard Bransont is simán meg merik utaztatni a 80 km-es képzeletbeli űr-határvonal fölötti térségben. A repülés szerencsére problémamentesen lezajlott és elég látványosra sikeredett, ahogy a youtube-on élőben végignézhették az érdeklődők (pl. Rakétafüst kollégánk, az óvodás űrszakértő). Természetesen a műsor alatt egy pillanatra sem engedték elfelejteni, hogy ez az egész egy nagybetűs SHOW, mert az volt, Stephen Colbert műsorvezetésével. Egy gigantikus termékbemutató, melynek elsődleges célja annak tudatosítása, hogy az Amorf ördögök zenekar címünkben idézett sora valóban elközelített: immár, ha messze nem is mindenki, de nagyon-nagyon-nagyon sok földlakó számára elérhetővé fog válni az űr-élmény személyes megtapasztalása, ha komolyan gondolják.
Mert azért kétségtelenül komolyan kell gondolni. A hírek szerint jelenleg 250 000 dollár környékén mozognak a jegyárak, ami valóban forradalmi árzuhanás az űrturizmus minden korábban elérhető formájához képest. Természetesen ez még mindig rengeteg pénz, de mindannyian legalább ismerünk olyan embert személyesen, akinek van ekkora vagyona. Ez ugyanis egy nagyobb budapesti lakás, esetleg egy családi ház ára. Tehát ha egy ház- vagy luxusautó-tulajdonos, "hegedűvirtuóz" vagy fitneszguru tényleg erre az egy dologra vágyik és hajlandó rá áldozni (mert nem akar úgy meghalni, hogy nem látta a Föld görbületét és a koromfekete csillagos égen ragyogó Napot), akkor mostantól nincs más dolga, mint eladni egy vityillót és már mehet is. "Majd eltartanak a barátaim!" - mondotta hasonló helyzetben Széchenyi, bár nála kissé nemesb volt a cél.
A kérdés már csak az: mikor kerül sorra a kuncsaft? Számoljunk egy kicsit! Bransonék szerint eddig nagyjából hatszáz foglalás érkezett, vagyis ennyien vettek már jegyet az űreszközre, amelyen négy turistaülés van (egyelőre nem érkeztek arról hírek, hogy a Virgin fontolgatná egy nem ablakmelletti kedvezményes áron elérhető üléssor, esetleg állóhelyek bevezetését). Tehát jó százötven repülésnyi foglalás máris összejött. A gyönyörű VSS Unity űrrepülőgép múlt hétvégi útján 2018 óta egészen pontosan negyedik alkalommal járta meg sikeresen az űrt (egy ötödik felszállást tavaly decemberben technikai hiba miatt félbe kellett szakítani). Nyilvánvaló, hogy a járatsűrűség növelése elkerülhetetlenné válik, amint valóban megkezdődnek a szolgálatszerű utak, de kérdés, hogy milyen mértékben fokozható ez úgy, hogy ne menjen a biztonság rovására? Bransonék nagyhangúan napi rendszerességű startokat emlegetnek, ami mindenképpen irreálisnak tűnik, még akkor is, ha elvileg hamarosan csatlakozik a flottához az egyszerre hat fizetős vendéget is szállítani képes VSS Imagine űrhajó. Véleményem szerint egy adott példány nem indítható gyakrabban, mint hetente egyszer. Vagyis a jelenlegi "keresztmetszettel" számolva legalább három-négy év várakozási idővel kell számolnunk a foglalást követően, de az extrém turizmus műfajában ez nem ritka. Lehetne rosszabb is!
Amint írtam, a rendezők "kimaxolták" a show-t, aminek persze elkerülhetetlenül akadtak banális elemei is. Ezek egyike az a hagyományteremtő aktus, melynek során az űrrepülőtérre érkező utasok egy emlékkönyvbe beírják a nevüket és megkapják az űrhajós-sorszámukat. Így lett maga Branson "astronaut 001". Vicces, hogy a 002-es lajstromozású Beth Moses, a Virgin-féle űrhajósképzés vezetője sorszáma ellenére már rég megjárta a világűrt a VSS Unity fedélzetén: 2019 februárjában ugyanis eljutott 90 km magasságba, első nem hivatásos (értsd: nem pilóta) résztvevőként egy tesztrepülésen. A mostani utazás tehát nem az űrrepülőgép tesztelése és nem is az utasok jelenléte szempontjából volt első, hanem csupán azért, mert ez volt az első teljes létszámú kísérlet.
Werner Norbival és Rakétafüsttel a legfrissebb Sokolébresztőben alaposan kitárgyaltuk a nagy eseményt, várható következményeit, ellamentáltunk a "hol kezdődik az űr" kérdésen, továbbá elröhögcséltünk az USA legidétlenebb nevű városkáján, amely egy 1950-es rádióműsor címét viseli. Szóba került továbbá még néhány érdekes hallgatói témafelvetés a Hold túlsó oldalán talált rejtélyes zselészerű anyagtól a Sea Dragon rakéta tervéig. Hallgassátok szeretettel!
emTV.hu // Tilos Rádió // Virgin Galactic