2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum

Szereplők és beszélgetőtársak – Ádám

2018. szeptember 03. - emTV.hu

horvath_adam_tamas.png

Horváth Ádám Tamás

újságíró, producer, kommunikációs szakember
a Parallaxis Univerzum általános főszerkesztője és senior kreatív producere
korábban televíziós szakújságíró, az emTV.hu és az Űrszekerek alapító-főszerkesztője

2003-ban a salgótarjáni HungaroConon kért fel a Parallaxis című sci-fi és fantasy online rádióműsor főszerkesztője Sasi, hogy Maróthy Lászlóval készítsünk havonta egy adást a ParaRádióban. Emlékszem az első bejelentkezésre; amilyen fiatal, olyan béna voltam, de az idők során rengeteget fejlődtem szakmailag, hiszen élő adásokat készítettünk hagyományos, rádiós környezetben. A Parallaxis is rengeteg változáson ment keresztül, hiszen a havi egy általunk készített adásból gyorsan kettő, majd négy lett, végül 2005-ig sokféle formában, de rendszeresen műsoron voltunk, és közben egy ideig nem csak a Parallaxis, de a ParaRádió főszerkesztője is voltam. Ezalatt rengeteg vendégünk volt, és számtalan színművésszel készítettünk interjút, melyek közül néhányat az emTV.hu archívumában a mai napig meg lehet hallgatni.

Aztán az élet és a szakma más területein akartam magam kipróbálni, de a televízióműsorok készítése és az újságírás mellett mindig nagy szerelmem maradt a rádiózás. Az évek alatt néhányszor volt is lehetőségem újra a mikrofon mögé ülni. 2007-ben a RádióG nevű LMBTQ-rádiónak lettem a programigazgatója, és egy rövid ideig saját online part-time rádióadást is indítottam K109 néven.

Ezek után sokévnyi csend következett, sok mindennel foglalkoztam, mígnem hosszas előkészítés és számtalan próbaadást követően 2017-ben Farkas Csabával és az Impulzus Podcast csapatával elkezdtünk az első Parallaxis Podcasten dolgozni, mely végül 2018 februárjában jelentet meg. Közel tízezren kattintották, így ez lett minden idők leghallgatottabb Parallaxisa, amire nagyon büszke vagyok! Így visszanézve spártai körülmények között készült az első néhány évad, de idővel podcasterként is sokat tanultunk. 

Az első szezon után sokat finomhangoltunk a műsoron: kikerültek adásból a "Dave szerint" és a "Sirtis-percek" műsorblokkok, így Faragó Dave és Menyhárt Attila is elhagyta a Parallaxist, de a csapathoz állandó tagként csatlakozott Vincze Miklós, aki az első évad minden második adásában szerepelt már szakértő fizikus vendégként. Vele egyébként 1991 óta ismerjük egymást, ugyanis általános iskolai osztálytársak voltunk – ez rendszeresen szóba is kerül a műsorban.

A 2020 őszén indult negyedik évadban, és a 2021 nyarán nyarán indult Planetocastben szintén a podcast-formátum irányába toltuk a balanszt, ami tulajdonképpen most tette a leginkább hasonlóvá a Parallaxist ahhoz, mely formában egykor a ParaRádióban volt hallható. 2020 egyébként is izgalmas időszak volt az Univerzum életében, mivel ekkor csatlakozott hozzánk egy rövid időre a Planetology.hu csapata, akik nem csak a Parallaxisban szerepeltek, hanem saját podcastet, az előbb már említett hét Planetocast-epizódot is elkészítették a nyári szünetre.

Az én életemben is izgalmas időket hozott 2020 és 2021 is. Tizenegy év után a régi formájában megszűnt emTV.hu, ezzel lezárult az életemben egy igen hosszú korszak, aztán a ValóVilág10 powered by Big Brother kommunikációs koordinátoraként kezdtem dolgozni.

Nagy tervem, hogy egy egyszer megdöntöm a világ leghosszabb non-stop podcastelésének világrekordját, ami azt hiszem most 58 óra, szóval még sokat kell edzenem rá.

Első találkozás
Az első találkozásom a tudománnyal a korán elhunyt egyik nagypapámhoz köthető. Néhány éves lehettem mindössze, amikor legókockákkal szemléltetve tanította a bolygókat – persze akkoriban még kilencet. Aztán néhány évvel később, általános iskolai koromban anyukám úgy szeretett volna motiválni egy hétvégi napon, hogy ha tanulok, akkor utána megnézhetem a Béke téri tékából VHS-en kivett Power kapitány és a jövő katonái (a Hungarovideó filmje, sic!) cími sci-fi kazettát. A sorozat tulajdonképpen egy szombat reggeli, fiataloknak szóló műsorblokkban adott egyik sorozat volt, szóval kellően olcsó és bugyuta, de azonnal beleszerettem. A gyermekkorom ezek után nagyrészt a Power kapitány kazetták (és az 1986-os varangyos-szinkronos Transformers-rajzfilm) rongyosra nézéséből, és Transformers és Tini Ninja Teknőcök képregények olvasásából állt.

Kedvenc tudomány
Nehéz lenne egyet kiemelni, de talán az űrkutatással kapcsolatos témákat szeretem a legjobban: ősrobbanás, sötét anyag és energia, bár gyerekként leginkább az UFO-észlelések mozgatták meg a fantáziámat. Most már úgy gondolom, hogy nyilván nem vagyunk egyedül az univerzumban, de hogy vajon az elképzelhetetlenül nagy távolságokat figyelembe véve találkozunk-e, kommunikálunk-e valaha idegenekkel, azt nem tudom. De egyben hiszem, hogy éveken belül egyértelmű bizonyítékot találunk az élet nyomára a Naprendszerben.

Kedvencem még a matematika kialakulása, a kvantumfizika, kvantummechanika világát is kedvelem nagyon; nagyon izgalmas, hogy miből áll össze az ember, a világmindenség, és hogy piciben minden máshogy van. Hogy egyes kutatások szerint a szaglásunk is kapcsolódik hozzá. Vagy az is foglalkoztat, hogy a Pí, a 3,14 miért ilyen fontos szám? Nem csak a geometriában, hanem például a statisztikában is szerepe van, ez kísérteties. Ahogy a kvantum-összefonódás is. Szóval sok izgalmas terület van, de sajnos nem megy a matek.

Favoritok
Igazán nincsenek kedvenc tudósaim, kutatóim, de Galileo Galilei szerintem az egyik olyan figurája a tudománytörténetnek, akinek élete és munkássága nagyon hatott rám. Kedvelem még Jim Al-Khalilit, bírtam Stephen Hawking humorát, és a Hubble űrtávcső is közel áll a szívemhez, még akkor is, ha a James Webb most elviszi a show-t. 

Hobbik
Egy ismeretterjesztő project vezetője vagyok, melynek keretén belül tudományos témákkal foglalkozó blog- és Facebook-oldalt szerkesztek, valamint podcasteket készítek nálam sokkal okosabb, a tudományban kvalifikáltabb emberekkel. Emellett macskát nevelek, és amikor szezon van, Forma-1-et nézek. Nincs kimondott hobbim, mert maga a Parallaxis a hobbim.

Zene
Régen úgy fogalmaztam, hogy basszusgitározom, ma már azt mondom, hogy egykor játszottam basszusgitáron, mivel már legalább 10 éve nem játszottam. Egyébként elsősorban elektronikus zenét hallgatok, de nosztalgiából befigyel néha a kilencvenes évek is! Nagy kedvencem a Csillagkapu: Atlantisz és a Star Trek: Voyager főcímtémája, filmzenében pedig a Star Trek: Kapcsolatfelvételé, a Vissza a jövőbe trilógiáé, és a Supermané a favorit.

Sci-fi
Mivel a VHS korszakban nőttem fel, a zsé-kategóriás mozik hozzátartoztak a hétköznapjaimhoz, és néha most is szívesen újra nézek egy-egy filmet. Gyerekként  a már említett Power kapitányon és Transformers-en kívül az Utolsó csillagharcos és a Szellemirtók 2 volt a legtöbbször a videónkban. Perverz vonzalmam később sem lankadt, a párom már többször szóvá tette, hogy azért, mert a tévé kábé naponta leadja, miért kell mindig megnéznem A függetlenség napját?

Mindazonáltal, ha sci-fi akkor Star Trek, ha Star Trek, akkor pedig Kapcsolatfelvétel és Voyager, de nagyon kedveltem a Csillagkapu: Atlantisz világát is. Mondhatjuk, hogy annyira, hogy életem első tetoválásakor magamra varrattam a sorozatban látható patch-logót. Nincs sok sci-fi relikviám, a kedvesem néha meglep ilyesmivel: kaptam már DeLoreant és Ecto-1-et is.

MŰSORAI A PARALLAXIS UNIVERZUMBAN
Parallaxis Podcast
Parallaxis Reload
Parallaxis Anno
Parallaxis Extra
White Sam
White Sam Reload
Screamcast
Médiazabálók
Retrozabálók
Csak még egy kérdés!
Lantos utca 8.
Helló, Pajti
A mi hangunk mélyebb
Űrszekerek

image-fotó: emTV.hu

VISSZA A MŰSORVEZETŐK FŐOLDALÁRA

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr4814219659
süti beállítások módosítása