2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum

Egyes vízbolygókon élet is lehet

2018. szeptember 03. - emTV.hu

A legtöbb bolygó, amely tartalmaz vizet, túl meleg ahhoz, hogy élni lehessen rajta, de a csillagoktól távolabbiak egy részét sűrűbb óceán alkothatja, és ott élet is lehet – közölte Molnár László csillagász az M1 aktuális csatorna műsorában a múlt kedden.

waterworld_in_startrek_voyager.jpg

Mint mondta, a sok vizet tartalmazó bolygók hőmérséklete néhány száz és nulla Celsius-fok között van, de a csillagokhoz legközelebb talált bolygókon akár több ezer fok is lehet.

A jelenleg ismert vízbolygók néhány száztól több ezer fényévre vannak a Földtől, jelentőségük leginkább az, hogy az új információkkal kontextusba helyezzék a saját Naprendszerünket – tette hozzá.

Ahhoz, hogy megtudják, hogy egy bolygó tartalmaz-e vizet, meg kell mérni, hogy mekkora és milyen nehéz a bolygó. Ezután ki lehet számolni a sűrűségét, és ha gyanús, akkor a csillagászok távcsövekkel figyelik és modellezik azokat - mutatott rá a csillagász.

Kitért arra is, hogy 1990 óta folyamatosan gyorsul az új bolygók felfedezésének üteme. Ennek az is az oka, hogy új, egyre fejlettebb távcsövekkel dolgoznak.

emTV.hu // MTI // képünk illusztráció: Star Trek: Voyager "Thirty Days" 1998

Csatlakozz az Űrszekerek közösségi flottához, kérjük támogasd csapatunkat!

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr7714220009

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása