Szombat délután indula a Multiverzum – A tudomány határtalan! című műsor első adása az M5 kulturális csatornán. A műsort – amelynek vezető szerkesztője Merkl László – szombatonként láthatják majd a nézők. A műsor témái széles skálán mozognak a biológiatudománytól a mechatronikán át a történettudományig, tartalmai között megjelennek az orvostudomány legfrissebb kutatásai, a bioetika kérdései és a hétköznapi fantasztikumok is.
A csaknem félórás műsor megpróbálja lefedni a tudományos szcéna egészét. Minden adás egy vezértéma köré épül, amit különféle aspektusokból közelítenek meg - magyarázta Merkl László. Elmondta, hogy a műsort, amelyben négy riportot és egy tudományos kísérletet láthatnak a nézők hétről-hétre, Huszárik Kata vezeti majd. A műsorajánlót ezen a linken lehet megnézni.
Ismertetése szerint az első adás azt járja körül, mit jelent az, hogy ökológiai kérdések tekintetében a huszonnegyedik órában vagyunk. A "vészjósló alapvetést" az orvostudomány, az ökológiai és a fizika szempontjából is megvizsgáljuk – tette hozzá.
Minden adásban szerepel egy "tesztember" is, aki saját bőrén tapasztalja meg a tudományt, a fizikát, a kémiát. Első alkalommal a levegőáramlás tételeivel ismerkedik Sőregi Márk egy szélturbinában – tette hozzá.
A Multiverzum – A tudomány határtalan! premier
október 27. szombat 15:45
M5
emTV.hu // MTI