2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum

Egy 315 milliárd tonnás jéghegy szakadt le az Antarktiszról

2019. október 01. - emTV.hu

Egy 315 milliárd tonnás darab tört le az antarktiszi Amery parti jégmezőről, a jéghegy 1580 négyzetkilométeres –írta a BBC hírportálja. Több mint ötven éve nem szakadt le ekkora darab az Ameryről, utoljára az 1960-as évek elején született nagyobb jéghegye, az kilencezer négyzetkilométeres volt. A most letört darabot nagysága miatt folyamatosan monitorozni kell, mert a későbbiekben veszélyt jelenthet a hajózásra.

Az Amery a Antarktisz harmadik legnagyobb parti jégmezeje, vagyis a parti síkságról a tengerbe nyúló jégtömege (selfjég), lényegében több gleccser úszó meghosszabbítása. A jéghegyek leszakadása a jégfolyamok egyensúlyát tartja fenn a magasabban fekvő területek havazásaival szemben.

A tudósok tisztában voltak azzal, hogy a jéghegy le fog törni, azonban több figyelmet fordítottak a most leszakadt darabtól keletre lévő tömbre, melyet Mozgó Fognak is neveztek, mivel műholdfelvételeken kiesni készülő tejfogra hasonlít az alakja.

Mindkét terület ugyanahhoz a repedésrendszerhez tartozott. A Mozgó Fog azonban, ugyan meglazulva, de a helyén maradt, a D28 viszont leszakadt. Helen Fricker, a Scripps Óceánkutató Intézet tudósa 2002-ben azt jósolta, hogy a Mozgó Fog 2010 és 2015 között fog letörni.

"Annyi hosszú év után izgatottam vártam a jéghegyfialást. Tudtuk, hogy végül bekövetkezik, arra azonban nem számítottunk, hogy más helyen törik le a jég"

– magyarázta a BCC-nek. Hozzátette, hogy a jéghegy születése nincs kapcsolatban a globális felmelegedéssel. Műholdas adatok alapján az Amery nagyjából egyensúlyban van a környezetével az erős nyári felmelegedés ellenére is.

Az ausztrál antarktiszi kutatócsoport (Australian Antarctic Division) figyelemmel kíséri, hogy reagál az eseményre az Amery-selfjég, ugyanis a leszakadás befolyásolhatja a törések viselkedését, így a Mozgó Fog stabilitását is. A kalkulációk szerint a D28 nagyjából 210 méter vastag és mintegy 315 milliárd tonna jeget tartalmaz. Neve az Egyesült Államok országos jégközpontjának (National Ice Center) osztályozási rendszeréből származik, mely negyedekre osztja a Déli-sarkvidéket.

A 2017-ben a Larsen-C selfjégről letört gigantikus A68 jéghegy több mint háromszor nagyobb a D28-nál. A part közeli áramlatok nyugat felé fogják sodorni a D28-at, valószínűleg több év is eltelik, mire darabkora hasad és elolvad.

emTV.hu // MTI

tudomany_es_fantasztikum.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr2515184736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása