2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban elismerő oklevélben részesült tudományos és fantasztikus podcast & blog

Zajból tájat: egy titokzatos, ötvenéves marsfelszíni fotó nyomában

2021. január 30. - vinczemiki

2021-ben egymást érik a kerek űrévfordulók, így például idén lesz fél évszázada annak is, hogy először érkeztek emberalkotta tárgyak a Mars felszínére. A szovjet Marsz-3 űrszonda leszállóegysége 1971 december másodikán ráadásul állítólag sikeresen át is vészelte a NASA által mindmáig előszeretettel a rettegés hét perceként (seven minutes of terror) emlegetett leereszkedést a vörös bolygóra. A felszíni automata állomás annak rendje és módja szerint el is kezdte egy fényképrészlet közvetítését a földi központ, pontosabban a Mars körüli pályán repülő keringőegység felé. Ám sajnos alig húsz gyönyörű másodperc után, máig ismeretlen okból, örökre elhallgatott.

22.jpg

Amennyiben hitelesnek fogadjuk el ezeket a beszámolókat, az első "kép", ami egy másik bolygó felszínéről a Földre érkezett, nem más, mint ez itt. Bizony, teljes joggal kerülhetne a "zaj" szócikk illusztrációjaként egy értelmező kéziszótárba, legalábbis elsőre úgy tűnik. Ugyan mi lehet ez? Talán sohasem tudjuk meg. (A parallaxisos kollégák tippjei a faliszőnyegtől a Lenin-mauzóleum előtti tömegen át egy kettéfűrészelt Szüts Miklós festményig terjednek.) Mivel azonban játszani jó, megpróbálkozhatunk a tudományosság igénye nélkül, de azért lehetőség szerint "konzervatív" módon kihozni valamit ebből, hátha mégis rejt valami érdekeset. Lássunk hozzá!

mars_surface.jpg

Elóször egy kis motiváció! A "giccses" Hubble-fotók és gigapixeles marsi panorámák korszakából pökhendien visszatekintve hajlamosak lehetünk a hatvanas-hetvenes évek szovjet űrfelvételeiről azt hinni, hogy a jel/zaj viszonyuk sokkal rosszabb, mint valójában, csupán azért, mert nem olyan "szépek". Ám ez nincs feltétlenül így! Aki nem hiszi, pillantson rá az alábbi képpárra. Balra a Luna-3 holdszonda 1959-es korszakalkotó fényképe látható, melyen az Emberiség először pillanthatta meg a Hold túlsó oldalát. Ha csak ezt látnánk, bizony azt gondolnánk, ez egy brutálisan zajos, szinte kiértékelhetetlen felvétel. Ám az ötven évvel később startolt Lunar Reconnaissance Orbiter képeiből összeállított modern montázzsal (jobbra) összevetve rájöhetünk: bizony az a sok, véletlenszerűnek tűnő mintázat mai tudásunkkal immár könnyen beazonosítható holdbéli felszínalakzatokat jelez, s a kép sokkal részletgazdagabb, mint ahogy ezt annak idején maguk a szovjet holdkutatók hitték. 

luna3_compare_grid.jpg

Szóval, ha a Luna-3 adathiánynak tűnő pöttyei sokszor valódi holdkrátereket mutathatnak, akkor érdemes egy újabb, ihletett pillantást vetnünk a Marsz-3 felvételére is. Az szerintem mindenesetre első ránézése is egyértelmű, hogy a kép alján és tetején húzódó élesen elkülönülő fekete, illetve alighanem tévesen dekódolt "fehér pöttyös" tartományokkal nem lesz sok dolgunk, bátran lenyisszanthatjuk. Nem jelent nagy hazardírozást kijelentenünk, hogy mindez nem a képi információ része.

A "nagy ötlet" azonban ezután következik: mivel semmiféle orientációs útmutatás nem jött a képhez, miért ne lehetne fejjel lefelé? Amúgy is teljes az "ortodox" szakmai konszenzus arról, hogy ezen a képen nincs semmi látnivaló, vagyis feltehetjük, hogy ezzel a kérdéssel nem is foglalkoztak sokat. Ráadásul két kábel fordított bekötése a vevőállomáson nem is volt ritka jelenség akkortájt: az Apollo-11 holdséta-közvetítésének első másodperceiben például Armstrong is "fejjel lefelé" látszott lemászni a létrán. Megesik az ilyesmi a legjobb űrprogramokban is. Az alsó-felső adatnyamvadéktól megfosztott és 180 fokkal elfordított képecske tehát így néz ki:

step1.png

Kulturális programajánlóként ezen a ponton kell utalnunk a Blow-up című klasszikus Antonioni-filmre, amelyben egy kinagyított, s épp ezért teljesen elmosódott fényképrészlet alapján próbálják kideríteni, hogy ki lehetett a gyilkos. De a filmbéli dilemma abban áll, hogy persze lehet, hogy semmi érdekes nincs a képen, csak bele akarják látni, Hermann Rorschach pedig röhög a markába a túlvilágon. Szóval nem tudom mások hogy vannak ezzel, de én bele tudom ebbe képzelni a marsbéli tájat. S hogy ezt alá is támasszam, kicsit megigazgattam a kép fényességét és kontrasztját, sőt, eléggé manipulatív módon éltem azzal a lehetőséggel is, hogy tipikus "marsi" színezést adjak a felvételnek. Mindez ide vezetett:

step2.png

Némi élénk képzelőerővel azt mondhatjuk, hogy egy sík területet látunk kisebb, a talajt alkotó anyagnál világosabb elszórt kődarabokkal, melyek, úgy tűnik, eléggé konzisztens módon (ez figyelemre méltó!) tényleg azonos irányból, konkrétan balról kapják a fényt. Megfelelő bebandzsítással és kellő akaraterővel mintha egy kráterperem is felsejlene. Azt azonban nem tudjuk nem észrevenni, hogy a "horizont" közelében egy minden bizonnyal mesterséges, periodikus mintázatot látunk, alighanem a jelátvitel sajátosságai (esetleg a "képszalag" analóg nyomtatása?) következtében. Megfelelő sávszűréssel és némi elkenéssel ezek a "fogak" könnyen kitranszformálhatók voltak, s ezzel meg is születetett a "végső" helyreállított, de legalábbis átalakított változat.

step3.png

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mindez csak játék, nem bizonyít semmit. De annyi azért megjegyzendő, hogy ma már tudjuk azt, amit 1971-ben még senki sem, vagyis hogy hogyan néz ki valójában egy tipikus marsi tájkép, hála az 1976 óta sikeresen leszállt nyolc amerikai űreszköznek. S mindennek ismeretében rápillantva erre a képdarabra egyáltalán nem is tűnik olyannyira elrugaszkodottnak a felvetés. Mindeközben persze tökéletesen érthető az is, hogy a korabeli kutatók miért nem akarhatták fél évszázada "lejáratni" magukat azzal, hogy nagyon is esetleges feltételezésekbe, képzelődésekbe bocsátkoznak (hasonlóan a Luna-3 felvételén "nem regisztrált" holdkráterek esetéhez). 

Egy érdekes járulékos tapasztalat továbbá, hogy a kép mintázatának hasonlóságát a marsbéli táj jellegéhez nem csak űr-őrült (s ezért elfogult) emberek vélik látni, hanem maga a velünk élő mesterséges intelligencia, a Google képkereső is. A fentihez "vizuálisan hasonló képeket" keresve az alkalmazással ugyanis az első találatok között bukkantak fel a jelenleg is aktív Curiosity marsjáró felvételei, például ez:

curi.png

Akárhogy is, a kérdést, hogy mi látható a rejtélyes felvételen, talán csak akkor tudjuk majd megválaszolni, ha egyszer valaki ténylegesen elsétál a Marsz-3 leszállóhelyéhez és körülnéz ott. Hogy erre mikor kerül sor, nem tudhatjuk, de nekem meggyőződésem, hogy ezek az első valódi marslakók már köztünk élnek és óvodába, iskolába járnak.

emTV.hu // képek: NASA, Roscosmos, Vincze Miklós

tudomany_es_fantasztikum.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr2416404966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása